Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Nagyberuházások szárazon és vízen

Ásványráró - Környezeti hatásvizsgálatot végeznek a három és fél milliárd forintból épülő ásványrárói üdülőcentrum előkészületeként. A településen holland befektető csirketelepet létesít. Egyelőre lemondtak hajózsilipes elképzeléseikről.
Három és fél milliárdos beruházásra készül Ásványrárón ötven hektáron a mosonmagyaróvári Club Eldorado Kft. (Kisalföld, 2007. június 22.). Három ütemben épülne fel egy üdülőcentrum: hamarosan egy pihenőtavas rész üdülőtelekkel, később egy négycsillagos kemping, majd egy fürdőkomplexum négycsillagos hotellel.

A beruházó a szükséges engedélyek beszerzésén dolgozott, az idei kivitelezési munkák elindulása többek közt a környezeti hatástanulmány megszerzésének is függvénye. Böősy Imre ásványrárói polgármester elmondta: tudomása szerint az eredeti terveknek megfelelően a részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészült, a környezeti hatásvizsgálat pedig folyamatban van. Arra azonban nem tudott válaszolni, hogy még az idén elkezdődnek-e a munkálatok, a megállapodás szerint a beruházónak erre öt éve van.

Márciusra készülhet el az üdülőcentrummal szemközti oldalon – attól néhány kilométerre – az a holland beruházás, melyben csirketelep üzemel majd a településen. Böősy szerint az önkormányzatnak munkahelyteremtés és adóbevétel szempontjából is fontos a létesítmény megépülése. Úgy tudja, öt-hat dolgozót alkalmaznának, sőt, később az üzemcsarnokok bővítésére is sor kerülhet.

Üdülőcentrum: A beruházás Ásványrárót a Szigetköz egyik legnagyobb turisztikai célpontjává tenné.

A harmadik nagyberuházás az ásványi gát megépítése lehet. Mint ismert, az alsó-szigetközi vízpótláshoz az ásványi ágvég lezárása szükséges: az ehhez szükséges összeget a szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztése című hatmilliárdos pályázatban oldaná meg a vízügyi igazgatóság. Ennek módjáról azonban évek óta folyik a vita: a helyi önkormányzat hajózsilipet is képzelt ide (s kapott a tervei kidolgozására állami forrást), a vízügyi igazgatóság azonban enélkül dolgozta ki a beruházás részleteit. Böősy Imre szerint Ásványráró nem akadályozza a pályázat beadását. „Amit vállaltunk, azt tartjuk, viszont szeretnénk, ha minél előbb elkezdődne végre a rehabilitáció. A vízügyi igazgató korábban érzékeltette, hogy a hajózsilip nélküli megoldás sem hosszú távú, a főmeder rendezése adhat jövőképet." A polgármester reméli, hogy később más megoldást egy másik pályázat keretében találnak majd a kishajózás biztosítására. A községi önkormányzat és a vízügyi igazgatóság közötti jogi vita is úgy tűnik, hamarosan rendeződik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízre tennék a hajómalom terveit

Szigetköz - Osztrák és szlovák mintára szerezne pénzt idegenforgalmi célú hajómalom létesítésére a… Tovább olvasom