Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Menet közben elrejti a rendszámát

Mosonmagyaróvár - A rendőrség nyomozást indított egy motoros ellen, amiért a járművét úgy alakította át, hogy annak rendszámát menet közben egy mozdulattal el tudja rejteni.

Bár a nyár folyamán zajlott fokozott motorosrazziák az ősz beköszöntével véget értek, a rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a kétkerekűekre. Erre jó példa annak a motorosnak az esete, akit a minap állítottak meg a járőrök a Régi vámház téren.

– A közlekedésrendészeti osztály munkatársai egy rendszám nélküli sportmotorra lettek figyelmesek – tudtuk meg dr. Csokán Csaba alezredestől. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vezetője elmondta: a járőrök a motoros után mentek és megállították. A jármű tüzetesebb átvizsgálása során derült fény arra, hogy valójában van rendszáma az 1200 köbcentiméteres Kawasakinak, ám annak tartóját tulajdonosa átalakította.

Az átalakítással menet közben egy mozdulattal felhajtható a motor rendszáma – mutatja dr. Csokán Csaba rendőrkapitány.
Az átalakítással menet közben egy mozdulattal felhajtható a motor rendszáma – mutatja dr. Csokán Csaba rendőrkapitány.

A hatósági jelzést úgy szerelték fel a járműre, hogy azt vezetője menet közben egy mozdulattal, könnyedén vízszintes állásba tudja hajtani.

A motort vezető győri fiatalembert a rendőrök előállították, a motorkerékpárt pedig lefoglalták. Az ügyben egyedi azonosító jel meghamisításának gyanújával indult büntetőeljárás.

Olvasóink írták

  • 15. Imcsi 2009. október 07. 16:53
    „7. Motoros-Autos! Mi van a kép alá írva? Azzal vonta magára a figyelmet, hogy nem volt látható rendszáma!

    Lehet, hogy itt egy kicsit durva lenne a motor elkobzása, de néhány kirívóbb esetben el lehetne kezdeni, nem csak motorok esetében! Pl. lakott területen 100-as sebesség felett, súlyos vagy visszaeső ittas vezetőknél stb:”
  • 14. tökmindegy 2009. október 07. 13:40
    „Kimi ! Ha Te komolyan gondolod, hogy unalomból alakította át a motort, akkor ugyanolyan <moderálva> vagy, mint ő.”
  • 13. Pistike 2009. október 05. 16:16
    „"Motoros=Két keréken járó szervdonor......."

    Autós=négy keréken járó szervdonor.......
    Egy BMW-n (autón) is láttam hasonló /elfordítható/ rendszámot.
    De ugye az nem baj, mert autós, nem motoros...”
  • 12. LuciusCorneliusSullaFelix 2009. október 05. 11:01
    „#11: Az ilyeneken igenis példát kell statuálni......Motort elkobozni!!!.....Bár jobban belegondolva az ehhez hasonló alakok alkotják a v esedonorok nagy többségét....Motoros=Két keréken járó szervdonor.......”
  • 11. Kimi74 2009. október 05. 10:42
    „Kreatív a motoros az már egyszer biztos:-)
    De mi az hogy elkobozni a motorját?
    Ok,hogy elkapták meg megbüntetik ezért,de miért kéne a jogsiját elvenni,meg örök életre eltiltani a vezetéstől?
    Nem arról szól a cikk hogy balesetet okozott,hanem zsiványságból,vagy unalomból átalakította a motorját.
    Most elcsípték,megbüntetik,utána már kétszer is meggondolja ha ilyesmit akar csinálni.
    Jó hogy nem mindjárt életfogytiglant ítélnek neki egyesek.”
  • 10. rivotril2mg 2009. október 03. 23:46
    „nekem is volt már egyedi azonosítójel meghamisítása balhém, mivel többszörösen büntetett előéletű vagyok ezért kaptam érte 20 nap közérdekű munkát”
  • 9. pancser 2009. október 03. 21:57
    „Helyes! Legjobban a lefoglalás tetszik, így kell ezt csinálni minden esetben! A lefoglalásnek óriási lélektani jelentősége van, így kéne ezt csinálni a jogosítvány nélküli vezetők járművével is.”
  • 8. jucuska07 2009. október 03. 16:00
    „Ez mekkora ötlet írjuk meg címlapon és adjunk ötleteket másoknak is!!!!Én csak jól megbüntetném a srácot+motor elkobzás!A jogsi maradhatna úgysem azzal megy a motor...lásd kisalföld ami nemrégen számolt be róla egy győri emberke akit hányadszor kaptak el és tiltottak el a vezetéstől.”
  • 7. Motoros-Autos! 2009. október 03. 15:47
    „Mármint úgy vette, hogy lehet vízszintesen-függőlegesen állítani a rendszámot(tegyük fel h erről nem tudott a motoros)..a rendőr meg elkezdte feszegetni és akkor derült ki!?”
  • 6. Motoros-Autos! 2009. október 03. 15:46
    „és ha így vette?ha van rajta műszaki akkor nem kell szét szedni, le ellenőrizni a motort nem? Csak a napi elindulás előtti teendőket kell megcsinálni..na mindegy”
  • 5. RickCartman 2009. október 03. 12:54
    „2.wunderli, teljes egyetértésem!Gondolom, eddig marha jól szórakozott, hogy milyen menő csávó, ő ilyet is tud,most bukta van, viszlát jogsi, elő a jó öreg bicajt, arra nem kell rendszám:-)”
  • 4. invektus 2009. október 03. 12:29
    „én csak anyit szólnák hozzá HOGY!!
    Mivan akor ha az ijesfajta motoros aki bovdennal felhajtsa a rendszámot és száguldozik
    balesetetcsinál vagy okoz
    ??
    vagy ha esetleg már nem tud megálni hiába neki volt elsöbsége !!
    akkort lejön a CIKK !! hogy megin a szegény motoros ???

    én azt mondom hogy müszaki legyen ahoz kötve motoroknál hogy vajon miért kell a 2 db luk a hátso részre”
  • 3. Gery83 2009. október 03. 12:23
    „Emiatt nem vehetnek el jogsit,de a gépet ki lehetne vonni a forgalomból...Vegyék le a rendszámát egy 100 ezres büntetés mellé...Legközelebb rárakja rendesen...”
  • 2. wunderli 2009. október 03. 11:32
    „Egy mozdulattal el kellene tépni a jogsiját és örökre eltiltani mindeféle jármű vezetésétől.”
  • 1. csizi75 2009. október 03. 11:16
    „"egyedi azonosító jel meghamisítása"... Hm, mi lesz a bünti? max. 30.000HUF? A szeme előtt égetném el a jogosítványát, és örökre eltiltanám minden jármű vezetésétől!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Helyére került a halászi híd

Némi csúszással ugyan, de péntek délutánra végre a Mosoni-Duna fölé vontatták az új hídszerkezetet… Tovább olvasom