Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Megint a halászi hídról

Pap János országgyűlési képviselő a minap ismét szólt a parlamentben a halászi híd ügyében. Csillag István gazdasági miniszter újra megerősítette: nem lesz új átkelő a régi helyén.

A halászi Mosoni-Duna-híd ügyében Pap János országgyűlési képviselő a parlamentben elmondta: Halászinak és a szigetközieknek szükségük van a több évtizede élő kapcsolatot biztosító, Mosonmagyar-
óvárt Halászival összekötő hídra. A tervezett elkerülőút megépítésével a helyieknek az eddigi két-három kilométer helyett a jövőben tíz kilométert kellene kerülniük.

Pap szerint az elkerülőút nem Halászinak fontos, hanem azoknak, akik eddig átmentek a falun. Híd nélkül a Szigetköz több települése harmadrangú zsáktelepüléssé válik. A képviselő hangsúlyozta: Halászi a Szigetköz kapuja, amit most otromba módon rá szeretnének csapni az ott élőkre. Pap János úgy véli, az elkerülőút helyett jobban megérné annak a harmadáért hidat építeni ott, ahol eddig is volt. Figyelmeztette a minisztert arra is, hogy nem érdemes ebben a témában ellenkezni vele, mivel mindaddig ezt szorgalmazza, amíg Halászinál nem épül meg a régi nyomvonalon az átkelő.

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter elmondta: egy olyan hídra van szükség, amelyik nem bevezeti ennek a településnek a középpontjába a forgalmat, hanem lehetőség szerint elvezeti mellette. Egyidejűleg kell tehát egy elkerülőutat, illetőleg a hidat is megépíteni, ezért ennek a költségeit és magát a munkát 2006 utánra tervezi a tárca. Csillag István hangsúlyozta: az új híd megépítésében pedig nemcsak a képviselő állhatatossága vezeti, hanem az ésszerűség is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veteránok dunakiliti múltidézője

A dunakiliti faluházban kedden csaknem negyven „veterán” élte át újra a felidézett… Tovább olvasom