Több ezer különféle használati – és esetenként használhatatlan – új és használt tárgyat kínál eladásra az az osztrák férfi, aki Magyarország legnagyobb fedett téri bolhapiacát alakította ki a hegyeshalmi határátkelő szomszédságában.
A határátkelő mellett közel két évtizede – akkori két világ, Kelet és Nyugat határán – megépült bevásárlóközpont nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az építmény egyik fele a nyitás óta teljesen üres állt, egészen ez idáig. A bécsi illetőségű Pasterniak Hermann azonban fantáziát látott ebben és a határ menti bevásárlóközpontban mintegy 3 ezer négyzetmétert bérelt, ahol hatalmas bolhapiacot rendezett be. Itt aztán mindenki talál magának valami kedvérevalót, az ötvenforintos „kacatoktól" a százezres bútorokig minden megtalálható.
Pasterniak Hermann a Kisalföldnek elmondta: évek óta foglalkozik „bolhapiacozással", eddig Bécsben árulta a portékákat. A vásárlók közel nyolcvan százaléka Magyarországról és Szlovákiából érkezett, ezért gondolta úgy, hogy ide, a hármas határ közelébe települ át. Az ötlet úgy tűnik, bevált, hiszen máris rengetegen turkálnak, válogatnak a több ezer holmi között. Számos vásárló érkezik Ausztriából is, sokakat szervezett buszos kirándulással szállítanak a határszéli bolhapiacra.
![]() |
| Bolhapiac: Pasterniak Hermann többezres árukészletében mindenki találhat magának valót. |
Minél előbb meg akarsz szabadulni megunt cuccaidtól vagy könnyen és gyorsan szeretnél vásárolni? Ne VAKERÁZZ! Internetes adok-veszek... mplace.hu a Te piactered! http://www.mplace.hu
ez a piac egy nagy rakás szar azoknak irom ezt akik készülnek elmenni.pár osztrák nyugdijas árulja az ocska kacatjait.Azért irom ezt le,hogy más ne járjon ugy mint én elautoztam több száz kilométert a semmiért
Mire masnak nincs szüksege az nem jelent szemetet!Igen is vannak jo dolgok amit hasznalni is lehet,de nem kell egy fövarosival összehasonlitani!
Légyszíves küldjetek térképet, hogyan lehet oda jutni.
Köszi!
Kedves szemlélődő!
A Schwechat-i bolhapiacon igen jártam már.
De ami a Hegyeshalmit illeti nem és nem is érdekel. Szeintem ez szégyen az ott levő egyébb üzleti egységekre nézve is, s nem beszélve az esetleg betévedő attutazóról aki megáll pihenni.
S csatlakoznék Tri-Ton hoz rendelkezik e megfelelő papirokkal?!
S fizti-e az adókat?!
kedves anton ha ilyen jol tudod hogy mi van a két helyszinen valoszinű hogy jártál ott és jol kőrűl néztél
kőssz az infot
Kedves mamcika!
Ha ennyire szükséged van más szemetére vedd meg az összeset és vidd haza!!!
GRATULÁLOK DE JÓL JEGYEZZÉTEK MEG EZ NEM UGYAN AZ MINT SCHWECHAT-i BOLHAPIAC! ITT SZEMÉRŐL VAN SZÓ
Légyszi, légyszi, légyszi!
Valaki írja meg a pontos nyitvatartást!
Köszönöm!
Erről az Óvári dologról is befogadnék néhány infót :-)
Tisztelt Fórumozók!
Szíveskedjenek egyszer elfáradni Wien-Schwechat-on (Bierbräuerei területén) működő igazán sokszínű és bő árukinálattal rendelkező bolhapiacra.
Meg fognak lepődni, mennyi "tősgyökeres" osztrák vásárol itt és egyre többen lesznek. Igazi osztrák társadalmi metszetrajz! Az Önök által áhított EU-s fizetés sajnos egyra zsugorodik és egyre jobban közeledik az Önök fizetéséhez.
Igazat hagyok az előttem szólónak . Nem kötelező elmenni és vásárolni . Óváron és környékén is van hasonló lehetőség csak nem ilyen körülmények között . Az nem okoz senkinek sem gondot ? Egyébként sok érdemes dolgot is lehet vásárolni ilyen helyeken olcsóbban amit egy fizetésből élő is meg tud fizetni .
hirdetés
