Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Évi 150 millió megfigyelésre

Tíz éve már, hogy dunai monitoringvizsgálatokat végeznek magyar és szlovák oldalon a szakértők.

Tíz éve már, hogy dunai monitoringvizsgálatokat végeznek magyar és szlovák oldalon a szakértők: tegnap ebből az alkalomból nagyszabású konferenciát rendeztek Mosonmagyaróváron. Dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia szigetközi munkacsoport-vezetőjének visszatekintőjével kezdődött az esemény. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint a monitoring egy jóval nagyobb ügy, a vízlépcsővita árnyékában húzódik meg. Bős–Nagymaros kérdése még egyik fél részéről sem tekinthető lezártnak, s a hágai ítélet után sem jutottak közelebb a megállapodáshoz. „A szakértői munkacsoportok tárgyalásai tavaly intenzíven folytak, mégsem látjuk a fényt az alagút végén. Ez csalódottá és kiábrándulttá tesz bennünket" – mondta.

„A két fél érdeke különbözik, s a szlovák–magyar tárgyalások elmozdítása érdekében szilárd alapot kell találni" – hangsúlyozta Persányi Miklós magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

– Ehhez adhat segítséget a Szigetköz monitoringvizsgálata: vannak bizonyos pontok, ahol értek el eredményeket a két ország képviselői. Az elmúlt tíz évben 30 kötet jelent meg a vizsgálatokról.
Milyen legyen a Duna jövőképe?

Miklós László szlovák környezetvédelmi miniszter elmondta: nehéz egyszerre a gazdasági, ökológiai és jogi kérdéseket megoldani. A „dunai vízmű" egy speciális eset: „egy politikailag terhelt ügy". „Ha komplex módon kezeljük, s azt mondjuk, mindent meg kell oldani, akkor igaza van Persányi Miklósnak, amikor azt mondja, hogy nem látja a fényt az alagút végén. Bizonyos kérdésekben azonban látszik a világosság" – mondta a tárcavezető. Hozzátette: meg kell szabadulni az önfejűségtől is. Hiába voltak az Öreg-Duna-meder esetében mindkét fél részéről meanderező javaslatok, nem lett közös program. „Határozzunk meg egy célállapotot, mondjuk meg, milyen legyen a Duna jövőképe – ez a legfontosabb kérdés" – mondta végül.

Rakics Róbert, a magyar minisztérium helyettes államtitkára kijelentette: évi 150 millióba kerül magyar részről a monitoring, ám az uniós irányelvek miatt szükséges fejlesztése. Dominik Kocinger szlovák dunai kormánybiztos betegsége miatt nem vett részt a konferencián, levelét Igor Mucha olvasta fel: ebben megköszönte minden szakértőnek a tíz év alatt végzett munkáját.

A megoldásnak politikainak kell lennie


Persányi Miklós a Kisalföldnek elmondta: nem örömteli, hogy már tíz éve zajlik ez a konferenciasorozat „úgy, hogy a kérdések rendezéséhez közelebb kerültünk volna".

– Tudomány nélkül nem lehet megoldást találni, ellenben a megoldásnak politikainak kell lennie. A jelenlegi miniszteri mandátumom körülbelül két hétig tart, meghosszabbodását szerintem még a miniszterelnök sem tudta, ez a tárgyalások függvénye. Ezért a mostani miniszterségem alatt biztosan nem oldódik meg Bős–Nagymaros ügye. Sok olyan dolgot kezdtem el – Szigetköz ügyét is –, amit szívesen folytatnék. Ha a mostani szlovák választásokat követően nem sikerül valamilyen konszenzusra jutni a szlovákokkal, akkor újra kell gondolni az elmúlt egy évtizedes stratégiánkat. Új stílust, megoldási módot kell találni új eszközökkel: az sem kizárt, hogy harmadik fél bevonása szükséges.

Miklós László szlovák tárcavezető lapunknak úgy nyilatkozott: a mostani konferencia a közeledést jelenti. – Végre túlléptünk azon, hogy ha mindent nem oldunk meg, akkor nem lehet megegyezni. Néhány olyan témában lehet konszenzus, amelynek nem a politika, a jog az alapja, hanem a vízügy és a természetvédelem. Remélem, hogy a választások után a környezetvédelem nem lesz agyonpolitizált. Hogy maradok-e a hivatalomban? – A választási főnökünk szerint nem szabad azt mondani, hogy nem – mondta mosolyogva.

Erdey György dunai kormánybiztos kérdésünkre elmondta: a szakértői tárgyalások intenzív szakaszon vannak túl tavaly nyár óta. Közel 70 ülés zajlott a három munkabizottságban: a zárójelentések két bizottságnál készen vannak. Ezután tárgyalóbizottságok között plenáris vita lesz néhány hónap múlva Szlovákiában. „A szlovák kormány hivatalosan cáfolta, hogy olasz üzemeltetésbe került a bősi erőmű: mi ezzel megelégedtünk."

Dr. Láng István, az MTA szigetközi munkacsoportjának vezetője elmondta: tíz éve helyesen döntöttek, hogy elindítottak egy ilyen vizsgálatot. Annál értékesebb lesz az adattára, minél tovább tart a monitoring.

A képviselő

– Tájékozódási időszakban vagyok, konzultációkat folytatok Szigetköz ügyében, s van egy hivatalos szakértőm is a mosonmagyaróvári Láng István személyében. Szeretnék egy összefogás koordinálásában segíteni, egységes fellépéssel az itt élő emberek érdekében tudunk lépéseket tenni – mondta Tóth Tiborné dr., mosonmagyaróvári országgyűlési képviselő.
Miklós László szerint a Szlovák Villamosművek megszegte a bősi vízi erőmű üzemeltetési feltételeit: az elmúlt napokban a Duna régi medrébe a normális vízmennyiség több mint kétszeresét engedte, emiatt a vízszint hirtelen megemelkedett. A bősi vízi erőmű emiatt a megszokottnál kevesebb áramot termel, a turbinákon a szokásos vízmennyiség fele folyik keresztül. A Szlovák Villamosművek április végén az olasz Enel cég többségi tulajdonába került: vállalta, hogy betartja az eddigi üzemeltetési szabályokat, ám Bősön érezhetően csökkentette az áramtermelést. A dunai vízgazdálkodási vállalat szerint a termeléskiesés napi kétmillió koronás veszteséget jelent a cégnek. Pomothy László, a szlovák gazdasági minisztérium államtitkára azonnali intézkedéseket követel, sőt, azt sem zárta ki, hogy a megállapodás megszegése miatt az állam esetleg felmondja az Enellel kötött privatizációs szerződést. Janák Emil vízügyi igazgató tegnap erre elmondta: múlt csütörtökön drasztikusan megváltozott a vízhozam, jelentős mennyiségű többlet víz jött a Dunán: „Ez nem baj, azonban erről nem kaptunk értesítést." Most zajlottak a hullámtéren az árvízvédelmi helyreállítási munkálatok: emiatt ez zavart okozott, ám jelentős kárt nem. „A tájékoztatási kötelezettséget azóta betartják, múlt pénteken első fokú készültséget rendeltünk el, ám szerdától visszaállt a normál vízhozam" – mondta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mozgássérültek sorstársaikért

A szövetség 25. évfordulójának alkalmából kapta a rangos elismerést a félezer tagot számláló mosonmagyaróvári Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnöke. Az indoklás közt az önfeláldozó társadalmi tevékenység és a több évtizeden keresztül végzett lelkiismeretes munka is szerepelt. Az elnök szerint a helyi egyesület vezetőjeként kitűnő kollégákkal tudott együtt dolgozni. Tovább olvasom