Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Eltüntetik a légvezetékeket az Ipartelepen

Két tanintézmény és a Karolina Kórház is távfűtésre áll át az eddigi gáz helyett.

Az ipartelepi távhővezetékek teljes rekonstrukciójába kezdett a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. az elmúlt hetekben. Ennek látható nyomaival találkozhattak már az arra közlekedők a Főkapu környékén. Napokon keresztül lezárták a Timföldgyári utca ezen szakaszát, az új vezetékek ugyanis keresztezik az utat. Jövő héttől az Alkotmány utcában várható hasonló korlátozás.

Több mint kétszáz ipartelepi lakás távfűtését és melegvíz-ellátását biztosítja a Városüzemeltető kft. A lakótelepi hőközpontig kiépített primer távvezeték a távhőtermelő tulajdona. A több mint negyvenéves, gyapotszigetelésű és alumíniumborítású csövek beton tartóoszlopokon hálózzák be szinte az egész városrészt.

Az eddigi légvezetékek helyett a föld alatt mennek majd a távfűtéscsövek, jóval rövidebb nyomvonalon.
Az eddigi légvezetékek helyett a föld alatt mennek majd a távfűtéscsövek, jóval rövidebb nyomvonalon.


A légvezeték hővesztesége a rendszer alacsony kihasználtsága miatt kedvezőtlen, a jelenlegi fogyasztáshoz túlméretezett – mondja Bakler Csaba, a távhő-szolgáltatási üzemegység vezetője. Az elmúlt évtizedek alatt több cég is megszűnt, amik hőellátását korábban erről a vezetékről biztosították. A rendszer átépítése évek óta megoldásra vár, mostanra jutottak el a megvalósításig.

Bakler Csaba elmondta: a légvezetékeket teljesen kiváltják. Az új csöveket a korábbinál jóval rövidebb nyomvonalon, a földbe fektetik. A vezetékek kapacitását is a tényleges fogyasztáshoz méretezték. A csövek cseréje mellett több társasházban is önálló hőközpontot alakítanak ki. A kivitelezést két ütemben végzik, idén a Bartók Béla utcai szakaszt építik meg, jövőre pedig az Alkotmány utcában létesítenek új gerincvezetéket.

Ezzel együtt a következő évben a Fekete-iskola ipartelepi egységében az eddigi gázfűtést távhőre váltják. A teljes beruházás mintegy 140 millió forintba kerül, amihez pályázati forrást is igénybe venne a társaság. A munkálatok a hónap elején kezdődtek és az első ütemmel várhatóan szeptemberre végeznek.

A Bolyai-iskola egyik egységében távhővel fűtenek ősztől, a szakemberek már a hőközpont építésén dolgoznak.
A Bolyai-iskola egyik egységében távhővel fűtenek ősztől, a szakemberek már a hőközpont építésén dolgoznak.

Az ipartelepi iskolán kívül más intézmények is átállnak a távfűtésre. Zajlik már a Bolyai-iskola Szent István király úti épületében a hőközpont kiépítése. Így az ősszel kezdődő fűtési szezontól már távhőtől melegednek majd a tanoda radiátorai. A Karolina Kórház is megkereste a városüzemeltetőt azzal, hogy az intézmény fűtés- és melegvíz-ellátását távhővel szeretnék megoldani. Ennek kiépítését augusztus második felére tervezik.

Ehhez mintegy hetvenöt méteres nyomvonalon kell a vezetékeket kiépíteni a mentőállomástól a kórházig. A kivitelezés során várhatóan szeptember elején emiatt néhány napra lezárják a Csaba utca ezen szakaszát. Bakler Csaba hozzátette: az új fogyasztók csatlakozása annak köszönhető, hogy a távfűtés hődíja nettó árban is alacsonyabb a mostani szabadpiaci gázárnál. A huszonkét százalékos áfakülönbözet miatt pedig még előnyösebb az a fűtési mód.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elsők között tettek eleget a törvénynek

Többségi tulajdont szerzett a 71 települést tömörítő Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás. Tovább olvasom