Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Bezárulhatnak a már kitárult kapuk

Nagy a tétje mind a csallóközi magyarság, mind az állam szempontjából a közeledő szlovákiai parlamenti választásoknak. A magyaroknak terveik megvalósítása, az országnak az unióhoz való csatlakozása múlik a végeredményen.
A közeledő választásokra gőzerővel készül a Magyar Koalíció Pártja. Az elmúlt négy évben a kormánykoalíció tagjaként védhették a magyarság érdekeit. Ez majdnem szakadáshoz vezetett, mivel az MKP nem volt hajlandó elfogadni a „meciari ihletésű" nyolcmegyés közigazgatási reformot.

A szeptember 20–21-i választások kapcsán Bárdos Gyula, a párt parlamenti frakciójának vezetője nyilatkozott lapunknak programjukról, a közvélemény-kutatásról és a várható eredményekről.

Kevés eredmény

– Melyek a MKP programjának főbb pontjai?
– A Magyar Koalíció Pártja programjának lényege a szlovákiai magyarság eddiginél hatékonyabb érdekképviselete – mondta a frakcióvezető. – Azokban a régiókban, ahol a választópolgáraink élnek, s ahol a munkanélküliség nagyon magas, olyan lehetőségeket kell teremteni gazdasági és szociális téren is, hogy lehetőségük legyen felzárkózni a fejlettebb régiókhoz. Sajnos, a Dél-Szlovákiában élők között a legnagyobb a munkanélküliség, ezen szeretnénk mi változtatni.
– Hogyan értékelné az elmúlt négy évet?
– A mostani kormánykoalíció alatt nem sok eredményt tudtunk elérni. Nem azt mondom, hogy kudarcsorozat volt, sikereink is akadtak, de a politikai konstelláció és a parlamenti mandátumok leosztása nem tette lehetővé a kormányprogram maradéktalan megvalósítását. Ezek továbbra is a párt választási terveiben szerepelnek.

Tíz százalék felett

– Kivel köthetnek majd koalíciót, s melyek azok a pártok, amelyekkel biztosan nem kívánnak szövetségre lépni?
– Az utóbbi kérdésre válaszolnék. Kizárjuk a Meciar-féle Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal és természetesen a Szlovák Nemzeti Párttal való együttműködést. A többiekkel a parlamenti matematika és a választási eredmény fogja megmutatni, milyen koalíciót lehet kötni. Fontos lehet, hogy a mi programunkból mit lehet majd megvalósítani kompromisszumok árán kormányprogramként.
– Milyen eredményre számít, hány százalékot remél pártjának?
– Jobb eredményekre számítunk, mint ’98-ban, tehát tíz százalék felett gondolkodunk. Figyelembe kell venni azt, hogy a választási eredmény a részvételtől is függ. Ha nem mennek el túl sokan szavazni, a mi választóink viszont ott lesznek, akkor a százalékarányunkat jóval meghaladó eredményt is elérhetünk. Ekkor természetesen jobban beleszólhatunk a dolgok irányításába s a kormányprogram összeállításába is.
– A szlovák nemzetiségűek voksára is számítanak?
– Igen. Minden szavazat számít. Elsősorban a magyar nemzeti közösségre számítunk, de vannak szlovák és más nemzetiségű szimpatizánsaink, hisz a választási listánkon nem csak magyarok szerepelnek. Támogatottságunk az elmúlt négy évben – annak ellenére, hogy kormánykoalícióban voltunk – növekedett, mert tartottuk a kapcsolatot a választókkal, s nem csak akkor mentünk a választók közé, amikor voksokra volt szükségünk.

„ A magyarokat azért mégse"

– Ön szerint manipulálják-e a közvélemény-kutatás eredményeit?
– Nagyon óvatos vagyok a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban. Természetesen egy trendet mutatnak, de előfordulhat, hogy valaki elmondása szerint ránk szavaz, ám a voksoláskor mégsem minket választ, mondván, „a magyarokat azért mégse". Megnyugtató, hogy minden előzetes felmérésen harmadik helyen állunk, tíz százalék feletti támogatottsággal. Nem akarunk mindenáron kormánypozícióba kerülni, csak akkor, ha programunk legfontosabb részeit sikerül elfogadtatni és megvalósítani. Sokat tanultunk az elmúlt ciklusból, amikor jó programot fogadtunk el, de az csak szelektív módon valósult meg.
– Ha Meciar hatalomra kerül, ön szerint van-e esélye Szlovákiának az uniós csatlakozásra?
– Szerintem Meciar nem fog kormányra kerülni. Ha mégis, akkor Szlovákia számára bezárulnak az elmúlt négy évben kitárult kapuk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egészségbarát beruházás

A Kaiser Food Élelmiszer-ipari Kft. mosonmagyaróvári gyáregységében tegnap avatták fel a 160 millió… Tovább olvasom