Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Átjárhatóvá tennék a Lajtát

Nemzetközi konferencia keretében a Lajta fejlesztési lehetőségeiről esett szó tegnap Mosonmagyaróváron. Nemzetközi vízi túrák előtt nyitnák meg a folyót: ehhez előbb átjárhatóvá kell tenni.

Osztrák és magyar polgármesterek, vízügyi és környezetvédelmi szakemberek érdeklődése mellett esett szó tegnap Mosonmagyaróváron a Lajta közös fejlesztési elképzeléseiről. Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester bevezetőjében kiemelte: a város szeretné jobban kihasználni a Lajtában rejlő lehetőségeket. Lotz Károly korábbi vízügyi miniszter az életbe lépett uniós Víz Keretirányelv fontosságát hangsúlyozta, míg Janák Emil vízügyi igazgató szerint a tervezésnek a lakosok bevonásával kell történnie.

Első előadóként Pannonhalmi Miklós a Víz Keretirányelvről beszélt. „E nélkül már nem létezik vízgazdálkodás Európában" – mondta. Kiemelte a folyók állapotromlásának megállítását, a hosszú távú fenntarthatóságot, valamint a szankciók alkalmazásának lehetőségét.

A Lajta árvízvédelmi helyzetéről Sümegi Zsolt beszélt. Érdekesség, hogy a Lajta árvizei általában osztrák területen „szakítanak". „Átfogó vízrendezési és árvízvédelmi intézkedés szükséges az egész Lajtán" – tette hozzá. Az uszadék és a jéglevezetés is gondot jelent.
„Több helyen szükséges beavatkozás a városban: egyes részeken a töltést magasítani, a keresztmetszetét erősíteni kell, az altalaj lazaságán kavicsrátöltéssel javítani."

Fűzfa Zoltán a bemutatóerdők, hallépcsők és tanösvények kialakításának lehetőségét hangsúlyozta. Megemlítette: a Lajta-spicc helyén a társasház helyett szívesebben látott volna „közcélú épületet". „Korábban a Mofém-gyár galvániszapja volt a legnagyobb szennyező forrása a folyónak, mára azonban ezt sikerült kezelni" – mondta.

Láng István, a Városüzemeltető Kft. vezetője a városi elképzeléseket ismertette: szerinte a Lajta jobb állapota az itt élők életminőségére is kihathat. Úgy véli, a folyót a nemzetközi túrák előtt „meg kell nyitni", ehhez átjárhatóvá kell tenni a belváros felé. Láng István szerint a folyóra épülő kerékpáros turizmus kiépítése is szükséges.

Lenzsér Péter többek közt a folyó melletti építészeti tervek közül az egyetem halbiológiai központjáról beszélt. Úgy véli, a malomnál az átjárhatóság érdekében nem az épületet kell megbontani, hanem a Lajtát kell megszelídíteni. Így egy rámpán a kenusok „becsúszhatnának" a létesítmény alá.

Együttműködnek
A konferencián a megyei mérnökkamara és a város együttműködési megállapodást írt alá. E szerint a kamara támogatja a város munkájának műszaki elképzeléseit, az aktuális feladatokat véleményezi, valamint szakmai ajánlásokat ad.


 




Cséfalvay Attila

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megépülhet az üdülőközpont

Három és fél milliárdos beruházás készül Ásványrárón: a mosonmagyaróvári cég rendezte vitáit a helyi önkormányzattal, új rendezési terv készült, s most három ütemben üdülőközpontot alakítanának ki a falu határában.
Tovább olvasom