Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

A szemét- lerakók ellen szerződtek

Jövő május végéig befejezi a most felmért felső-szigetközi illegális hulladéklerakók felszámolását a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (Szite).

Minderre kilencvenmillió forint jut.

Már szeptemberben elkezdődött az előkészítő munka, néhány héten belül elkészül az illegális lerakók felmérése: a pontos helymeghatározásban olvasóink jelzései alapján a Kisalföld is segítette az egyesületet. ˝Most már nyugodtabban dolgozhatunk, megkötöttük a támogatási szerződést˝ – mondta dr. Tóásó Gyula Szite-elnök. A szlovákiai Somorjával (Samorin) közösen elnyert pályázatból nagyjából 90 millió forintnyi jut Felső-Szigetközre: ebből tízezer köbméter hulladékot gyűjthetnek össze. A terepmunka hamarosan indul, május közepe előtt a projekt szerint végezni kell a felszámolásokkal. A támogatás csekélyebb, ˝magyar részét˝ átutalják a Szitének, a többit azonban a terv lezárultát követően kaphatják meg. Ez azt jelenti, hogy hitelből állja az egyesület a költségeket, melyet majd a brüsszeli pénzből fizethet később vissza.

A munka újabb sikeres pályázat esetén folytatódhat: a szlovákiai Nagymegyerrel (Velky Meder) közösen ugyanis összesen 450 ezer euróra (mintegy 120 millió forintra) pályáznak a Dunaszegtől Vénekig tartó lerakók felszámolására is.

A Szigetközi Természetvédelmi Egyesület február 12-én közgyűlést tart, március 12-én a Szite-napok keretében Kimlén tartanak bemutatót.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesz vonat Rajkára

Napi három vonatpár mégis megmarad a rajkaiaknak. Erről a térség országgyűlési képviselője és a… Tovább olvasom