Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

A pénzügyi stabilitást meg kell őrizni

Darnózseli pénzügyi helyzete stabil, az utóbbi években 365 millió forintból fejlesztettek úgy, hogy közben nem adósodott el a falu. Egy multifunkcionális közösségi ház megépítése mellett az iskola fűtéskorszerűsítése is foglalkoztatja a községet.
Az elmúlt néhány év gyökeres változásokat hozott településünk életében – kezdte összefoglalóját Fazekas Zoltán, Darnózseli polgármestere.
Egy sor pályázatot nyertek. 2007-ben, feladva függetlenségüket, társulást hoztak létre Kisbodakkal és Dunaremetével oktatási és hivatali szinten.

Darnózselin faluújságot alapítottak, ma már jól működő honlappal rendelkeznek, a civil szervezetek támogatása helyi rendeletalkotással átlátható lett. A képviselő-testület kérésére új utcanévtáblákat helyeztek ki.
Pályázatok sorát nyerték el: újjáépült a Fő utca, annak csatornahálózata, kerékpárutat adtak át. Szigetköz legnagyobb buszfordulóját avatták fel, aszfaltos és kavicsos utcákat, később központi teret építettek.

Ma már két kisbusszal szállítják a településen élő rászorultakat a kórházakba, ezzel segítik a helyi civil szervezetek működését is. Több fűkaszát nyertek pályázaton, a Mikota-erdőben tanösvényt alakítottak ki. Az óvoda új szárnnyal bővült, az intézményeikben pályázati pénzből bevezették a kompetenciaalapú oktatást, hatos körjegyzőséget hoztak létre.

365 milliós fejlesztés 3 év alatt. A fejlesztések azonban lemondással is jártak: meg kellett szüntetni az idősek otthonát, illetve kiléptek a gyakorlatilag helyben működő építési társulásból. Eladták a szociális alapon üzemeltetett önkormányzati lakásaikat. A körjegyző javaslatára létszámot csökkentettek és jelentős összegeket faragtak le a költségvetés kiadási oldaláról.

– Az önkormányzat pénzügyi helyzete stabil és számításaink szerint ez 2011-ben így is marad – tért ki a gazdasági helyzetre dr. Tóth Zoltán körjegyző. Elmondása szerint az elmúlt három évben 365 millió forint értékben fejlesztettek a településen. A beruházások kizárólag önerőből valósultak meg, emiatt nem adósodott el a település.

Az új rendezési terv a helyi vállalkozók bevonásával készült el és elfogadásra vár – erősítette meg Fazekas Zoltán polgármester és dr. Tóth Zoltán körjegyző.
Az új rendezési terv a helyi vállalkozók bevonásával készült el és elfogadásra vár – erősítette meg Fazekas Zoltán polgármester és dr. Tóth Zoltán körjegyző.


Sokat segítenek a vállalkozók. – Helyi vállalkozások bevonásával sikerült finanszírozni az új településrendezési tervet, mind adómorál tekintetében, mind egyéb feladataink megoldásában sokat köszönhetünk nekik – tudtuk meg a faluvezetőktől. Faluújságot alapítottak, ma már jól működő honlappal rendelkeznek, a civil szervezetek támogatása helyi rendeletalkotással átlátható lett. A képviselő-testület kérésére új utcanévtáblákat helyeztek ki. Újdonság továbbá, hogy az alapfokú oktatás mellett a középiskolai oktatást is biztosítják a településen.

Fazekas Zoltán érdeklődésünkre elmondta, büszke arra, hogy a település pénzdíjjal is járó különdíjat kapott a Virágos Magyarország versenyen.

Örömmel tölti el, hogy a helyi vállalkozásokon kívül a lakosság is bevonható az olyan közügyek, mint a szúnyogirtás finanszírozásába, hogy a lehetőségekhez képest egy élő települést vezethet.
A jövőképet a körjegyző és a képviselő-testület által kidolgozott gazdasági koncepció vázolja: meg kell őrizni a pénzügyi stabilitást, emellett az utakra, a helyi csatornahálózat fejlesztésére kell leginkább odafigyelni. Szükséges lenne egy multifunkcionális közösségi ház megépítése és az iskola fűtéskorszerűsítése is napirenden van. Mindehhez azonban forrásokat kell felkutatni.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyitrai József a jelölt

Az idegenforgalmi mellett egy újabb, védelmi-közbiztonsági tanácsnoka is lesz hamarosan… Tovább olvasom