Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

A Lajta megszolgálja a gondoskodást

„Minden képzeletet felülmúl, amit itt sikerült megvalósítani" – így értékelte dr. Wlasitsch Mirkó, a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület vezetőségi tagja azt a munkát, amelynek eredményeként mára hajózhatóvá vált a Lajta és a Malom-ági Lajta.
Korábban az önkormányzat és az egyesület, az osztrák partnerekkel közösen nyert 840 ezer eurót a Lajta-programra. Ennek egy részét fordították a Malom-ági Lajta hajózhatóvá tételére, vízparti sétányok és kikötőhelyek kialakítására. A beruházás részeként a folyó Cserháti Sándor utcai szakaszánál csúszdát is kialakítottak a vízi túrázóknak.

A munkálatok mostanra készültek el, az elmúlt napokban vizet is engedtek a Lajta-ágba, hogy az egyesület tagjai kipróbálják a csúszdát. A tapasztalatok alapján a szakemberek elvégzik az utolsó finomhangolásokat, hogy a szombati ünnepélyes átadót követően bárki biztonságosan végigevezhessen a folyón.

A Lajtán évszázadokon át működtek malmok. Miután megszűntek, a folyó is egyre elhanyagoltabbá vált – magyarázza dr. Wlasitsch Mirkó a Lajta-projekt előzményeiről. Mint mondja: a munkálatok során egy 1330-as évekből származó malom cölöpjeit is megtalálták a mederben.

„Megismerni, megszeretni, megvédeni" – e gondolat mentén vágtak bele a munkába. Korábban végigjárták a Schwarza és Pitten folyók egyesüléséből eredő Lajta teljes 182 kilométeres szakaszát. A számos elterelés, duzzasztó és törpeerőmű miatt igazán csak az utolsó hatvan kilométeres szakasz – ebből húsz Magyarországon – hajózható. Ennek feltérképezését követően indították el a határon átnyúló programot, aminek eredményeként mára hajózhatóvá vált a folyó. Ennek részeként tették hajózhatóvá teljes hosszában a 3,5 kilométeres Malom-ági Lajtát is. A fejlesztéssel hosszú távon a vízi turizmus célállomásává szeretnék tenni Mosonmagyaróvárt.

Az elkészült vízi csúszdát már kipróbálták az egyesület evezősei.
Az elkészült vízi csúszdát már kipróbálták az egyesület evezősei.

Dr. Wlasitsch Mirkó kiemelte: a Lajta-projekt során széles körű társadalmi összefogás is létrejött. A Malom-ági Lajta városszerte számos ingatlant érint, ezek tulajdonosai közül többen csatlakoztak a programhoz és portájuk körül rendbe tették a partszakaszt. Így például a Lajta-lakókertben közel harminc család megtisztította és azóta is folyamatosan rendben tartja a partot. Ennek köszönhetően mára szép vízparti sétány alakult ott ki.

A Malom-ági Lajta munkálataiban sokat segítettek a helyi iparosok is, akik önzetlenül dolgoztak azért, hogy minden elképzelt részlet megvalósulhasson.
Dr. Wlasitsch Mirkó szerint a városiak közül egyre többen fedezik fel a folyóban rejlő értékeket és sokat tesznek megmentéséért. A Lajta-projektnek pedig éppen ez volt az egyik fő célja.

A Lajta-projekt ünnepélyes átadását szombaton tartják. A program délelőtt fél 10-kor kezdődik a városházán, majd a Cserháti Sándor utcai Lajta-hídnál folytatódik. A Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület csónakházánál fél 12-kor a projektben kiképzett túravezetőknek adják át a bizonyítványokat, majd látványos evezési és vízi mentési bemutató lesz. Fél 1-től evezős és kajak-kenu olimpikonokkal beszélgethetnek az érdeklődők.

Malomköveket keresnek. Az egyesület továbbra is várja mindazok jelentkezését, akiknek valamilyen mosoni vagy Lajta menti malomkő van a tulajdonában. Az összegyűjtött köveket a tervek szerint az egykori malom mellett felújított partszakaszon helyeznék el, a hozzájuk kapcsolható esetleges történettel együtt, ezzel is utalva a Malom-ági Lajta egykori funkciójára.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. Boli 2013. október 26. 18:13
    „26.
    Ma délután rengetegen nézelődtek és eveztek. Remélem sikerült beszélnek Mirkóval, mert akkor neked is összejött.”
  • 28. Boli 2013. október 26. 16:18
    „http://www.youtube.com/watch?v=hxS6gsi6PNY
    http://www.youtube.com/watch?v=CbuQKe9iPN0&feature=youtu.be
    Mirkó facebook oldalán ez a két HD videofelvétel van fenn, a hajóból + képek a felső szakaszról is.

    További Lajta videók:
    http://www.youtube.com/watch?v=MH8sMzMUvdA

    http://www.youtube.com/watch?v=SHCgKpqLDno

    A nyári Lajta Túra: (az M1 stábja forgatta anno)
    http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/06/29/13/Vizitura_2013_junius_29_.aspx”
  • 27. Boli 2013. október 25. 10:21
    „26. Bemész Mirkóhoz (Fő u.7 - vagy felhívod 06 96 576756) és megkérdezed, mikor készül ki a vízre. Szerintem simán szorít neked is egy helyet, ingyen.”
  • 26. pityus 2013. október 25. 09:11
    „25. Apa... 2013.10.24. 21:21 Gondolom, ebben a városban semmi sem drága:))Azért kösz a tippet.”
  • 25. Apa... 2013. október 24. 21:21
    „pityus: felhívod az MVSE-t, adnak csónakot, még túravezetőt is. Ha akarod, neked csak ülni kell a kenu elején, ha akarod, evezhetsz is. Próbáld ki szerintem. Olcsóbb, mint saját csónakot venni, odacuccolni, vagy akárcsak azt állandóan fenntartani/karbantartani. Nem tudom ugyan, hogy mennyit "kóstál" a dolog, de biztos nem eget rengető összeg.”
  • 24. pityus 2013. október 24. 14:44
    „Szerintem nem túlzás, miért lenne az baj ha a szegényebb rétegek is kitudnák használni ezt a szolgáltatást.”
  • 23. pancser 2013. október 24. 12:36
    „22. pityus 2013.10.24. 10:44
    Azért ne essünk túlzásokba! Igen az csónakázhat akinek van csónakja, vagy bérel egyet és van aki a tett színhelyére szállítja.”
  • 22. pityus 2013. október 24. 10:44
    „Tényleg szuper az egész ,de a csónakázós részt nem értem ,hogy lesz pl. a csónakok szállítása ,tárolása megoldva,vagy csak az csónakázhat akinek van erre a célra külön utánfutója?”
  • 21. jobbám 2013. október 24. 09:43
    „Boli! Te egy tökéletes ember vagy! Mondjuk akkor mit keresel itt?? :)) Hangulatot kelteni? Igen!

    Mondjuk én meg véletlenül is olvashatok félre szöveget, ez még nem jelent semmit...

    Mások lenézése és a nagyképűség nem túl szép emberi dolog...de legalább újra magadat minősítetted :D :D

    Köszönöm! :)

    Az aggódóknak üzenem, hogy már van víz a Lajtában...s annak is oka volt, miért "zárták" el...

    jobbám :))”
  • 20. RickCartman 2013. október 22. 23:05
    „mai cikk, ugyanezen az oldalon: "Újra víz nélkül a vizes csúszda"”
  • 19. Boli 2013. október 22. 21:46
    „16. A szövegértési nehézségekkel küzdőnek még egyszer: Mirkó mondtam.
    Persze értem én, az oktatás a hibás, hisz ezzel a szinttel kikerülni az általánosból...”
  • 18. Tilaj81 2013. október 22. 15:35
    „Péntekre már - reményeink szerint - lesz víz a mederben. Nincs gond, csak inkább most még igazítunk egy kicsit a dolgokon és utána legyen rendben minden. Jobb ez, mintha most ugyan látjuk, hogy valami nem jó, de mégis úgy hagyjuk, mert aztán jövőre jönnek a gondok... Üdvözlettel: Tilai László”
  • 17. Griffin 2013. október 22. 09:06
    „de miért nincs benne víz?
    az átadáson volt, a fotón van, most meg semmi...
    biztosan ez is komcsik ármánya, meg Izrael, meg Brüsszel, meg emúttnyócév, muhahahahaha”
  • 16. jobbám 2013. október 22. 08:16
    „Boli! Tudod ki a gyengébb képességű? Szerintem aki elolvassa az írásod és az intelligens hozzászólásod...majd tudja! :D

    S most már értem én...kinek vagy fényezője...ne haragudj, tévedni emberi dolog! S hogy kinek mennyi munkája van benne, azt is tudom...

    Ja és hagyjuk már ezt a Miklós indított el mindent szöveget...a várost akkor sem ő vitte...most sem.

    Ennyi.

    jobbám”
  • 15. Boli 2013. október 22. 00:19
    „xjs - javítások zajlanak, mert a próbaüzemek alatt derül ki, hogy a víz hol bontja meg a medret és mit kell tenni azért, hogy a későbbiekben ne kelljen lezárni és javítgatni annyit. Ez normális. Feljebb pedig 2 iszapcsapda is lesz kialakítva, hogy ne szennyeződjön annyira a meder. Nem csak a megnyitó napján eveztünk amúgy...
    Az itt kommentelők remélem legalább annyira aktívak lesznek a vízen is, mint a billentyűzeten. :)”
  • 14. xjs 2013. október 21. 22:22
    „már csak víz kéne bele, mert az csak a megnyitó napján jött össze :D”
  • 13. Abrafax 2013. október 21. 21:52
    „Naponta többször járok arra, mindig látni ott négy-öt embert nézelődni. A megnyitón is rengetegen voltak. Azt sem tudtam, hogy ilyen sokan ilyen komolyan veszik az evezőssportot. Le a kalappal és a munka után jó szórakozást minden résztvevőnek - pártállástól függetlenül, természetesen.”
  • 12. Boli 2013. október 21. 19:33
    „Nyócaska!
    Az én favoritom? Ha netán Kovács "elvtársra" gondolsz, akkor sanda gyanúm, hogy te előbb fogsz rá szavazni, mint én.
    Viszont a hozzád hasonló, gyengébb képességűek részére elárulom, hogy a projekt 2007-2013 között zajlott. Ha netán ezt érted...
    Amúgy lehet fényezni Mirkót és a kitartását, a rengeteg belefektetett munkáját, Tilai Laci projektgazdát a hivatalban + azt a sok név nélkül melózót ott, akik nem a dicsfényért tették, amit tettek. Mert sokan dolgoztak és dolgoznak rajta.

    http://kanu-leitha.eu/

    https://www.facebook.com/kanu.leitha”
  • 11. zöldike 2013. október 21. 13:39
    „9. Hókuszpóka! Micsoda jó ötlet lett volna!
    Ettől függetlenül nagyon szép és jó lett, köszönet mindenkinek, aki a megvalósításában részt vett!”
  • 10. Anton 2013. október 21. 12:57
    „Tesznek mások is a malog ági Lajta szépítéséért rendben tisztán tartásáért.
    van ahol több tíz méteres szakaszt is rendben tartanak na de nem mindenki!
    Csaba utcától Károly útig az ott lakók is kivehetnék részüket belőle.
    Tisztelet azoknak akik ezt meg is valósitják azon szakaszon!

    A malom épületét is belehetett volna vonzani ha más nem akkor a törvény erejével. Én magam is megnéztem le a kaalppal a régi technika előtt, érdekes látnivaló!
    <moderálva>”
29 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Példásan terelgetik a tehetségeket

A tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző pedagógusok elismerésére szolgáló "Bonis Bona" díjjal tüntettek ki két mosonmagyaróvári pedagógust. Tovább olvasom