Kisalföld logö

2018. 04. 25. szerda - Márk 13°C | 25°C Még több cikk.

2x2 sávos lesz az M15-ös Rajkánál

A 15 kilométeres - az M1 autópályát a szlovák határral - összekötő autóúton sok a súlyos baleset, az út négysávúvá szélesítése már évek óta napirenden van.
Kiírta a NIF az M15-ös négysávúsítására a tervezési tendert

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a 2x1 sávos M15-ös autóút 2x2 sávossá alakításának tervezésére - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A 15 kilométeres - az M1 autópályát a szlovák határral Pozsony előtt - összekötő autóúton sok a súlyos baleset, az út négysávúvá szélesítése már évek óta napirenden van. Völner Pál, akkori infrastruktúráért felelős államtitkár tavaly november végén jelezte, hogy idén februárban elindul a bővítés környezetvédelmi engedélyeztetése - ez azóta megtörtént. A projekt kivitelezése legkorábban 2016-ban kezdődhet meg - vélte az államtitkár.

A mostani tender a bővítés építési engedélyezési terveinek az elkészítésére szól és tartalmazza a rajkai határátkelőhelyen az autópálya akadálymentes forgalmának biztosítását is. A tervezési feladat tartalmazza továbbá a szakaszon található külön szintű csomópontok felülvizsgálatát, szükség szerinti áttervezését és engedélyezési terveinek elkészítését is. A tervező feladata még a meglévő létesítmények állapotfelvétele. A tervezés becsült ellenértéke nettó 450 millió forint. Az ajánlattételi határidő október 9. A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kérő ajánlattevő lesz a nyertes. A tervezés uniós támogatása 85, míg a nemzeti rész 15 százalék.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Darnózseli gyilkosság - Látták a zsákokat cipelő tettest?

A darnózseliek úgy tudják: a rendőrségen jelentkezett egy szemtanú. Tovább olvasom