Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Mindenkitől lehet tanulni

Győr-Sanghaj. Sokat lehet tanulni a kínaiaktól és sok a tévhit velük kapcsolatban – állítja Kun Kálmán, aki szeptember óta Sanghajban tanul és szerinte nem minden ázsiai mosolyog sokkal többet nálunk, s ha igen, akkor ez nem feltétlen a boldogság jele.
– Én is máshogy képzeltem el a kínaiak életmódját, hiába olvastam utána – állítja a győri Kun Kálmán, aki szeptember óta 8500 kilométerre hazájától, Sanghajban tanul. A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karára, nemzetközi gazdálkodás szakra járó fiatalt főleg az export-import kereskedelem érdekli. Ezért utánajárt annak, melyik országgal lehet a legtöbb, legjobb ilyen jellegű üzletet kötni. Kiderült, hogy Kínával. Bár nehéz a kínai nyelv, de szerinte pont ez az előnye. Hazánkban kevesen tanulják, sőt Európában is. Így a munkaerőpiacon előnyben vannak a kínaiul beszélők. Kálmán két évig tanulta ezt a nyelvet és elnyert egy ösztöndíjat. Így most tíz hónapos képzésen vehet részt egy hatalmas, modern városban, ahol kétszer annyian laknak, mint Magyarországon.


Sanghajnak saját nyelve is van, a sanghaji kínai, Kálmán pedig mandarint tanult, amit ebben a városban kevesebben értenek. Viszont, ha nem is tudnak neki emiatt segíteni, mosolyogva válaszolnak. Előfordult, hogy azt javasolták, üljön le és várjon. Nem volt mire várni, de ez jó lehet arra, hogy az ember megnyugodjon és átgondolja helyzetét, maga keressen rá megoldást. Autóikkal már nem ennyire megfontoltan óvatosak a sanghajiak a főiskolás tapasztalata szerint. A taxis a zsúfolt, kétsávos úton simán elmegy két kocsi között. A robogókkal szintén vigyázni kell, mert elektromos meghajtásúak, így halkan közlekednek. A sanghaji forgalmat a magyar fiatalnak nem is igazán sikerült megszoknia, mert például a zebra mintha csak dísznek lenne: ha a gyalogosnak zöldje van, még akkor sem engedik el az autósok. A „nagyobb és gyorsabb előnyben" elve érvényesül, viszont az ebből eredő szabályokat betartják, mert koccanást sosem látott Kálmán, aki szeretne néhány kínaiakkal kapcsolatos közkedvelt tévhitet eloszlatni. Például a magasságukra vonatkozóan. Tapasztalata szerint a férfiak Sanghajban általában akkorák, mint ő, 180 centiméter körüliek és a nők sem sokkal alacsonyabbak, mint nálunk. Észak-Kínában a legmagasabbak az emberek és délre haladva egyre alacsonyabbak.


– A japánok sokat mosolyognak, de nem azért, mert annyira boldogok, hanem mert így fejezik ki a tiszteletüket. A kínaiak hozzánk hasonlóan inkább csak indokolt esetben görbítik felfelé szájuk szélét, s szerintem nem boldogabbak nálunk, a szigorú törvények miatt eléggé korlátozottak lehetőségeik. Például itt nincs Facebook, a külföldről érkező híreket átírják. Viszont én boldogabb lettem köztük, hiszen elértem egyik régi célomat, több hónapig Kínában élve ismerhetek meg egy tőlünk egészen távoli kultúrát, s így tovább szélesíthetem látókörömet, gyarapíthatom tudásomat – hangsúlyozta Kun Kálmán és megjegyezte: a kínai termékek legtöbbször nem gagyik, vannak nagyon kimagasló minőségűek is. S szerinte érdemes eltanulni a kínaiaktól az üzletelést, ebben nagyon jók. Ez azért van, mert náluk a legtöbb áruért alkudni szokás. Ez benne van a tízéves kisgyerek és a nyolcvanesztendős nagymama vérében is. Kálmán tapasztalatai szerint az árusok sokszor makacsok és nagyon sokat kérnek, de szép szóval meg lehet őket győzni, hogy sokat engedjenek.
A nyitottság boldogság. Kun Kálmán szerint a kínaiak nem mosolyognak többet nálunk, de a magyar fiatal nagyon örül, hogy köztük lehet. Elérte célját, egy távoli kultúrát megismerve szerez hasznos tapasztalatokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A külföldi diploma a rugalmasság bizonyítványa

Észak-Dunántúl. Tanulj így! – Amíg egy feladatot megoldasz, el is sajátítod a leckét. Külföldi… Tovább olvasom