Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Tüntetőket lőttek agyon Szíriában

Legalább 49 tüntetőt agyonlőttek, többet pedig megsebesítettek a biztonsági erők Szíriában, amikor éles lőszerrel és könnygázzal próbálták feloszlatni a demonstrálókat az arab ország több városában - közölte egy neves szíriai emberjogi szervezet pénteken.
A több mint egy hónapja tartó tüntetéssorozat során még sosem lőttek le ennyi embert egyetlen nap alatt. Az áldozatok száma tovább növekedhet, mivel legalább 20 embert jelenleg eltűntként tart számon a demonstrációkat megfigyelő emberjogi szervezet.

A pénteki ima után az ország több nagyvárosában özönlöttek az utcára az elnök, Bassár el-Aszad bukását követelő tüntetők. "A nép a rezsim bukását akarja" - kiabálták a demonstrálók Damaszkusz egyik külvárosában, Dumában, ahol mintegy 40 ezer tiltakozó vonult az utcákra. Szemtanúk legalább öt holttestet láttak kiterítve egy kórház előtt. Az áldozatok mindegyikével golyó végzett.

A dél-szíriai Deraa tartományban, ahonnan öt héttel ezelőtt a tüntetési hullám elindult, több városban is tartottak demonstrációkat pénteken. Az egyik településen a tiltakozók a polgármesteri hivatal előtt vonultak fel, s a rendőrök ekkor lőttek a tömegbe. Az incidensben itt legalább 10 tüntető, köztük egy 11 éves kisfiú vesztette életét - számoltak be a helyszínről szemtanúk. Halálos áldozatai voltak a tüntetéseknek a közép-szíriai Homszban, és a délen található Izra városában is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Franciaország a schengeni rendszer felfüggesztését fontolgatja

A francia kormány a schengeni rendszerrel kapcsolatos kötelezettségei felfüggesztését fontolgatja a… Tovább olvasom