Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Több terroristával végeztek a Fülöp-szigeteki kormányerők

Tizenkilenc terroristával végeztek a Fülöp-szigeteki kormányerők az ország egyik déli tartományában, Lanao del Surban - közölte a hadsereg hétfőn.
Restituto Padilla katonai szóvivő elmondta, hogy a Butig városát megszálló Maute Csoport nevű terrorszervezettel való összecsapásokban a kormányerők 13 tagja sebesült meg.

"Előfordulhat, hogy az áldozatok száma tovább emelkedik, miután a műveletek a nap folyamán tovább zajlanak" - tette hozzá.

A hadsereg az után kezdett hajtóvadászatot a körülbelül 300 muszlim szélsőségesből álló csoport ellen, hogy a fegyveresek elfoglaltak egy elhagyatott önkormányzati épületet Butigban november 26-án. Bár a Maute Csoport hűséget fogadott az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek, Padilla szerint ez nem jelenti azt, hogy az IÁ jelen van a Fülöp-szigeteken.

A feltehetőleg külföldet megjárt harcosokból, valamint a Moro Iszlám Felszabadítási Front egykori lázadóiból álló csoportot Abdullah Maute vezeti. A szervezet számlájára több merényletet és rablást írnak a Fülöp-szigetek déli részén. A hatóságok szerint ők követték el a szeptember 2-i davaói robbantást is, amelyben 15-en vesztették életüket és 70-en megsebesültek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrt gázolt az audis Pozsonyban, aztán elhajtott

Rendőrt gázolt az audis Pozsonyban, aztán elhajtott
Ellenőrzés közben egyszer csak gázt adott az autós, és métereken át vonszolta a rendőrt. Tovább olvasom