Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Székelyföldi vállalkozó épít repülőteret Romániában

Polgári repülőteret szeretne létesíteni Délnyugat-Romániában egy székelyföldi vállalkozó.
A Mehedinti megyeszékhelyen, Szörényváron (Drobeta Turnu Severin) élő Molnár Endre az általa kialakított sportrepülőteret az önkormányzati és állami szervekkel közösen továbbfejlesztené.

A megyeszékhelytől mintegy 25 kilométerre fekvő Balota, ahol 60 hektáros területen található Molnár Endre repülőtere eddig már több repülős napnak adott helyet. A székelyföldi beruházó három-négy kisgépnek hangárt is épített már. A családi vállalkozás repülős iskolát hozott létre, illetve a Kazán-szoros fölötti sétarepüléseket ajánlanak az Al-Dunára látogató turistáknak.

Terveiben az szerepel, hogy a helyi, városi és megyei hatóságokkal társulva polgári repülőteret építsenek. A közelben a Szörényvártól 110 kilométerre keletre, a Dolj megyei Craiován és az északra fekvő bánsági Karánsebesen működik repülőtér. A karánsebesi nem fogadhat utasszállító gépeket.

Amint Marius Balu, a megyei önkormányzat elnöke a reptér-fejlesztési tervekről beszámoló Krónika című kolozsvári napilapnak megerősítette, az eddigi tárgyalásokból kitűnt, hogy mind a megyei, mind a szörényvári önkormányzat érdekelt a craiovai mellett egy második olténiai repülőtér kialakításában.

A felek jelenleg a beruházási és tulajdonosi arányokon vitatkoznak. Az önkormányzatok és Molnár Endre is többségi tulajdonos kíván lenni - írja a kolozsvári napilap honlapján.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Civilek haltak meg a NATO-légicsapásban

NATO-légicsapásban meghalt nyolc civil a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölte szombaton… Tovább olvasom