Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Segélykonferenciát tervez a katonai vezetés Burmában

Nemzetközi segélyezési konferenciát tervez a mianmari kormányzat május 22-én vagy 23-án Rangúnban a túlélőknek felajánlott külföldi támogatások összegyűjtésére és koordinálására - jelentette be hétfőn a thaiföldi külügyminiszter.
Noppadon Pattama közölte: mianmari kollégája, Nyan Win várhatóan még a nap folyamán tájékoztatja erről a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) külügyminisztereit. A szervezet egyébként Surin Pitsuwant, az ASEAN főtitkárát készül Mianmarba küldeni, hogy személyesen tájékozódjon a több mint két héttel ezelőtt pusztított Nargis ciklon következményeiről.

Mianmarba készül az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun is, hogy a haladéktalanul szükséges segélyekről tárgyaljon az ország vezetőivel. Erről John Holmes, az ENSZ humanitárius műveleteinek irányítója beszélt, aki vasárnap érkezett Mianmarba, ahol átadta Ban Ki Mun levelét Than Shwe tábornoknak, a junta vezetőjének. Mianmar annak ellenére szeretné megtartani a segélykonferenciát, hogy Ban Ki Mun egy ASEAN-ENSZ közös találkozót szorgalmaz Thaiföldön.

A Rangúnban rendezendő konferenciáról szóló javaslat azután született meg, hogy az országot vezető katonai juntára egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy adja fel az ellenállását a nagyszámú külföldi segéllyel szemben. Mianmar a nemzetközi nyomást azzal is igyekszik enyhíteni, hogy 29 ország képviselőinek engedélyezi, hogy látogatást tegyenek a ciklon által sújtott területeken.

A mások mellett India, Kína és az Egyesült Államok minisztereiből álló csoport a tervek szerint szerdán látogathatna az Irravadi folyó deltavidékére. Az országra több mint két hete lecsapott ciklonban a hatóságok szerint mintegy 134 ezer ember vesztette életét vagy tűnt el. Eközben a nagyjából két és fél millió túlélő még mindig élelem- és ivóvízhiánnyal küzd a katasztrófa sújtotta területeken.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korrupció miatt előrehozott választások Izraelben?

Előrehozott választásokat kellene tartani Izraelben - mondta Ehud Barak, az ország védelmi… Tovább olvasom