Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Radioaktív szivárgást észleltek egy japán atomerőműben

Egy japán atomerőmű egyik reaktorának hűtővizében jelentősen megemelkedett a radioaktivitás szintje, ezért elővigyázatosságból leállítják a reaktort további vizsgálatok céljából.

A curugai atomerőművet üzemeltető vállalat, a Japan Atomic Power Co. közölte, hogy a létesítményből nem került ki a külvilágba sugárszennyezett anyag, és a technikai probléma nem jelent veszélyt a környezetre.

A két reaktorral rendelkező curugai atomerőmű Fukui prefektúrában, Tokiótól mintegy 450 kilométerre nyugatra fekszik. Ezt a térséget nem érintette a március 11-i hatalmas földrengés, majd az azt követő cunami. A szokásos ellenőrzések során derült ki, hogy a kettes számú reaktor elsődleges hűtőkörében keringő folyadékban megemelkedett a xenon 133-as és a jód 133-as izotópjának mennyisége.

A Japán-tenger partján fekvő erőműben kézzel állítják le az 1160 megawatt teljesítményű reaktort, majd alaposan átvizsgálják az elsődleges hűtőkört. Egyelőre azt valószínűsítik, hogy valamelyik fűtőelem cirkónium burkolatán keletkezhetett egy parányi lyuk, s innen szivárog a sugárzó anyag.

Bár a kiszivárgott radioaktív jód mennyisége messze nem éri el azt a mennyiséget, amelynek esetén kötelező leállítani a reaktort, az üzemeltető vállalat - a fukusimai atomkatasztrófára is tekintettel - óvatosságból mégis a leállítás mellett döntött. Intézkedtek arról is, hogy a hűtővizet ezentúl nem hetente egyszer, hanem minden nap ellenőrizzék.

A március 11-i földrengés és szökőár következtében súlyosan megrongálódott a Tokiótól 250 kilométerre északkeletre fekvő fukusimai atomerőmű, és emiatt "jelentős mennyiségben" jutottak a szabadba radioaktív anyagok. A nukleáris eseményeket rangsoroló skálán a legmagasabb, hetes fokozatú minősítést kapta a katasztrófa, csakúgy, mint a csernobili.

A polgári célú atomenergia-termelés legnagyobb katasztrófája 25 évvel ezelőtt, 1986. április 26-án történt az akkori Szovjetunióban fekvő csernobili atomerőműben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint félmillió aláírást gyűjtöttek Ausztriában az atomenergia ellen

Az atomenergia felhasználását elutasító több mint ötszázezer aláírással ellátott petíciót… Tovább olvasom