Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Orbán beszédét Szlovákia elleni agressziónak minősítette Caplovic

A pozsonyi miniszterelnök-helyettes Szlovákia elleni politikai agressziónak minősítette Orbán rimaszombati beszédét.

"A felszólalás politikai agresszió volt Szlovákia ellen, a szlovák értékek ellen, az európai értékek ellen" - jelentette ki Dusan Caplovic a pozsonyi TV Joj kereskedelmi televízió péntek éjjeli De Facto című vitaműsorában. Caplovic vitapartnere Csáky Pál, az MKP elnöke volt.

Orbán Viktor az MKP kongresszusának vendégeként élesen bírálta a szlovák nyelvtörvényt, s megjegyezte: ahogy a nyugat-európai kisebbségeknek, úgy a szlovákiai magyaroknak is joguk van az autonómiára. Beszédében egy ízben a Felvidék kifejezést is használta, amit a szlovák politikusok sértőnek tartanak.

A kormányfőhelyettes a Fidesz elnökének "mentségére" megjegyezte: részben felmenti őt az, hogy "tömve van hazugságokkal, amelyeket az MKP-tól, s különösen Csáky úrtól és Duray úrtól kap".

"Az alakuló szlovák demokrácia utóbbi húsz éve alatt senki sem hazudott annyit, amennyit az utóbbi időben Csáky Pál és Duray Miklós hazudnak Európa-szerte" - szögezte le Caplovic. (Duray az MKP stratégiai alelnöke.) Csáky a támadásokat határozottan visszautasította.

"Ha valaki nem mond igazat, ha valaki eltorzította a szlovákiai közéletet, akkor az a mai kormánykoalíció" - szögezte le a magyar politikus. Majd hozzátette: "Az államnyelvtörvény a Szlovák Köztársaság szégyene, Európa szégyene."

Az MKP elnöke ugyanakkor értelmetlennek minősítette azt az állítást, hogy személyesen befolyásolni tudná az európai közvéleményt. Caplovic hazugsággal vádolta Csákyt, s az állította, hogy az MKP manipulálja a szlovákiai magyarokat.

Az éles szópárbaj ellenére a vita végén egyik politikus sem zárta ki, hogy pártjaik - az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) és az MKP - a jövő évi választás után esetleg együttműködhetnének. Egyetértettek abban, hogy a kérdést a választók fogják eldönteni.


A Fidesz reagálása a vádakra

"Vezető szlovák politikusok nem először adják tanúbizonyságát annak, hogy fogalmuk sincs Európa, az Európai Unió mibenlétéről.

A Fidesz Kárpát-medencei politikája keretében továbbra sem szlovák politikusok nyilatkozataira, hanem az európai megoldásokra figyel.

Márpedig az Európai Unión belül nem létezhet kettős mérce: amit lehet például a katalánoknak és más nyugati államokban élő nemzeti közösségeknek, az a Kárpát-medencében élő magyarokat is megilleti" - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.   


Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. tulipan6565 2009. október 26. 07:38
    „moderálva személyeskedő”
  • 36. akinemfél 2009. október 25. 21:33
    „Nagyon jo ma Szlovákiában Magyarnak lenni. Es nagyon rossz ma Magyarországon Magyarnak lenni. Nem véletlen,hogy senki,de tényleg senki nem akar áttelepulni Szlovákiábol Magyarországra.”
  • 35. Japo 2009. október 25. 16:45
    „Gyerekek! Emlékezteke a kettős állampolgárságra amkor Gyurcsány a nemre buzdítot! Most kinek fontos? Valaki ha unatkozik nézzen utána a parlamentbe ülők közül hányan kettős, ill. hármas állampolgárságuak. ha meg van a válasz azt is tudod miért nem a MAGYAR nép érdekében születnek a döntések. Gratulálok!”
  • 34. vonLichthofen 2009. október 25. 16:15
    „meir 26,
    csak a történelmi hűség kedvéért -Golan, Lebanon, Lebanon again, West Bank, Gaza

    Ahogy az IDf kötelessége, hogy védjen, úgy a magyar kormány kötelessége, hogy egy olyan véderőt tartson fenn, amelyik képes az ország védelmére.
    Ilyen egyszerű ez.
    Ha a megválasztott kormány lerombolja és nem teremti ujjá a haza védelmére rendelt haderőt, akkor az a kormány jó esetben felelőtlen/nem felelős/ rossz esetben - és ez most valószinűbb - idegen érdekeket szolgál, ami azt jeleti, hogy hazaáruló.

    Ilyen egyszerű ez.”
  • 33. éaa 2009. október 25. 16:05
    „29. Patriot 2009.10.25. 08:12 ! Egyszerű a válasz (meglehet, neked blőd): minden emberben ott van a jó és a rossz. Az hogy melyik kerekedik felül sok minden befolyásolja, ... leginkább az "agysejtjeink" .
    A hazaszeretet viszont nem függhet poliktikai hovatartozástól. Valaki azt írta az előzőkben, hogy nem engedi a fiát, hát tegye! ...majd én megyek!”
  • 32. vonLichthofen 2009. október 25. 15:31
    „Semmi sem keletkeyik vákuumban, mindennek oka van, minden valamilzen, valakik által jóelőre kigondolt terv syerint történik.

    1./ hogy miért építették le a Magyar Honvédség szinte összes alakulatát, az nem a meghirdetett békés szándék kifelyezése, hanem egy jól kigondolt terv része
    2.- a ránkszabaditott cigányság tombolása sem a véletlen műve, hanem nagyon egy nagyon okosan megtervezett folyamat része
    3./ az egyre rosszabb gazdasági helyzet - amelyik még jelét sem mutatja a fellendülésnek - ugyancsak azok céljait szolgálja, akiknek nem is titkolt terve az ország termőterületeinek, vizkészletének olcsó felvásárlása.
    4./ az ország teljes kulturális prostituálkása - a gazdasági mellett - szintén része ennek a Sátáni összeesküvésnek

    Ügyeljetek meir figyelmeztetésére!
    Ő tudja miről beszél.

    Kivánom, hogy legyünk még itt öt év múlva, és NE legyen igazam!”
  • 31. kolombela 2009. október 25. 15:09
    „26. meir 2009.10.25. 00:58
    Biztos, hogy te ezne a bolygon élsz? Úgy látszik mégis vannak földönkivüliek.
    Izraelenél nagyobb agresszort még nem hordott hátán a föld. A náci Németország kifutófiú volt hozzáképest.”
  • 30. 13.István 2009. október 25. 12:26
    „Lásd az UPC. reklámot nagyon azok vagyunk ? vagy nem !!”
  • 29. Patriot 2009. október 25. 08:12
    „éaa!

    Hihetetlen!
    Ilyen rövid idő alatt ekkora sikert értek el konzervatív, nemzeti elkötelezettségű pártok. Hiszen még alig telt el párév,hogy szintén korrupciós ügyek és lopások végett totálisan megsemmisült a Lengyel komenyista utódpárt.

    Valahonnan olyan ismerős ez a sztori..”
  • 28. éaa 2009. október 25. 06:46
    „A lengyel fiatalok 89% áldozná életét hazájáért. Kiss Gy Caba azt mondta, Magyrországon nem merné feltenni ezt a kérdést.
    Caplovic meg ne tudja!”
  • 27. Japo 2009. október 25. 05:30
    „nem az a lényeg amit a máshonnan irányított politikusaink hablatyolnak, hanem ez:
    Az ENSZ vizsgálja felül Trianont!
    II. János Pál megbízottjának levele Carla del Pontéhez (I. Rész)

    Őexcellenciája Carla del Ponte Főügyész
    ENSZ Háborús Törvényszéke,
    New York Hága

    Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő Elbánás elvének biztosítása a Magyar Nép számára.

    Excellenciád!

    Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az Institutum Pro Hominis Juribus Intézet kormányoktól, pártoktól független. Alapszabálya szerint segíteni kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodnia kell arról, hogy a sérelem megszűnjék, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit. Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi petíciót terjesztem elő:

    Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését.

    A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól. Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.

    Indoklás

    Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg. A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság területe 325.411 km2 volt, lakosainak száma 20.886.000 fő. A Békeszerződés következményeként az ország területe 92.863 km2-re, míg lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.

    A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól. Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel.

    Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a magyar Népet büntették meg, ezeket túlmenően Magyarországot hatalmas összegű kártérítésre is kötelezték. Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő. A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:
    Romániához: 103.093 km2 (31,8%), 5.256.451 fő (25,2%), Horvátországhoz (az egész Jugoszláviához): 42,541 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%), Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9 %), 3.515.351 fő (16,8%), Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.131 fő (1,4%), Lengyelországhoz: 21 km2 (0 %), 49.806 fő (0,8)

    Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5 %), 13.271.370 fő (63,5 %)

    Elcsatolás után megmaradt terület (több kiadványban szerint!) és lakosság: 92.963 km2 (28,6 %), 7.615.117 fő (36,5 %) Lökkös János mutat rá arra, hogy a trianoni Magyarország területe pontosan 93.073 km2!

    Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint: Oroszország részére 200 millió USD, Jugoszláviának 50 millió USD, Csehszlovákiának 50 millió USD. (SIC)

    Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést követtek el.

    Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek.

    A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget vet felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josif Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le a Délvidéken. A magyar lakosságszámának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálás adatai is. A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be: A Szovjetunió mint egységes állam megszűnt, Jugoszlávia mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni, Csehszlovákia mint egységes állam ugyancsak megszűnt.

    A változások miatt a Szerződés a jogi formájában nem tartható fenn. A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni. A Békeszerződések következtében Magyarországot - többek között - veszteségek érték: Haditengerészetüket ért kár színarany értékben: hadihajó 60.000 kg színarany, hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg, hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg, hadikikötői felszerelések 10.000kg, Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg, Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg, Teherhajózási vállaltoknak nyújtott segély összege 7.500 kg, Tengerhajózási vállaltok vagyona 7.785 kg, Összesen 974.085 kg színarany-érték. (Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész adatain alapulnak.)

    További veszteségek: az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája, a szénbányák 80%-a, az erdők 90%-a, a vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények, a felbecsülhetetlen értékű műkincsek, Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele, Az összes tengeri és folyami hajók.

    Utóirat: Sajnos,mint utólag kiderült az IPHJ intézet nem létezik. Ennek ellenére a egy hasonló beadvány elkészítése egy Magyar Nemzetvédő Liga feladata lehetne.Jelen beadvány elkészítőjének célja a magyarsággal szemben elkövetett jogtalanságok orvoslása, a magyarság újraegyesítése volt. Lehet azon rágódni,hogy miért készült egy ilyen alapos elemzésre felépített beadvány álnéven egy nem létező szervezet mögé bújtatva és lehet kárörvendeni azon is,hogy nincs ilyen intézet és azokat is lehet gúnyolni akik elhitték a beadvány valódiságát. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni,hogy bizony senki nem akadt, aki 89 után ilyen beadványt merészelt volna írni maga vagy egy szervezet nevében,pedig a követelés jogos!”
  • 26. meir 2009. október 25. 00:58
    „20/Kolom(par)bela!!
    <moderálva sértő>
    hol lattad Te Magyarorszagon,vagy mashol kulfoldon az Izraeli Hadsereget fegyveresen beavatkozni???
    Persze ha nagyon kivanjatok...........meg lehet rola szo!!!!-(joindulatu figyelmeztetes!!)-”
  • 25. Eva- 2009. október 24. 21:07
    „12-höz!

    Nem kell most fegyverrel védekezni Európa közepén!

    Egyébként is a mai nagy hatótávolságú eszközök nem engednének heroizmust: pusztulna a támadó is meg a támadott is!

    De nyugodtan lehet csörgetni a harci dobokat!
    Inkább nem kell hülyeséget tenni/mondani!.

    Idegen megszállásról az vizionál, aki külföldön még hosszabb ideig nem élt, és nem tudja azt, hogy az emberek MINDENÜTT emberből vannak!

    //Csak a kandikamerás felvételeket kell nézni!/

    A többit a hataloméhes /politikusok/ generálják a harcra/bunyóra/ éhesek számára.

    A fiamat akkor sem!”
  • 24. 2semleges34 2009. október 24. 19:38
    „moderálva”
  • 23. Joel 2009. október 24. 19:26
    „Én azt tartom agressziónak hogy Pozsonyban beszédes térképeket lehet látni, amelyen Mosonmagyaróvár Staré Zámky, Győr Ráb, Esztergom Ostrihom, Miskolc Mieskovec, Eger Jáger, de még Pécsnek is van rajta tót-szlovák neve ! Az már csak hab a tortán, hogy egyes sovén tót "történészek" szerint Szent István szlovák volt, aki a németekkel, és a szlovákokkal legyőzte a Koppány vezette magyarokat !!!
    Csaplovics Dusán felmenői 1910-ben magyarnak vallották magukat !!!”
  • 22. jimike 2009. október 24. 19:25
    „Valószínű,hogy a temető elöbb telne meg mint a komcsik zsebe ha én lennék a főnők!!!!!!!!!”
  • 21. kolombela 2009. október 24. 17:10
    „12. aerodragon 2009.10.24. 15:32
    Eva- -val kapcsolatban, nem biztos, hogy ő idegennek és agressziónak élné meg egy idegen megszállást.”
  • 20. kolombela 2009. október 24. 17:07
    „11. meir 2009.10.24. 15:20
    Tudod, erre mondják azt, hogy veréb mondja a bagolynak, hogy nagyfejű.
    Izrael egyfolytában beleszól különböző országok belugyeibe, és ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretné, még be is avatkozik.”
  • 19. csabi710 2009. október 24. 16:56
    „Ez olyan, mint a viccben.
    Trianonban megy a vita.
    Egyszer csak a magyar delegált jelentkezik és ezt mondja:
    - Amikor idejöttünk a Kárpát-medencébe a románok egy éjjel ellopták a lovainkat!
    Mindenki néz, nem értik. Megkérdezik:
    -Jegyzőkönyvbe vegyük?
    -Nem, nem kell!
    Ez megismétlődik még kétszer.
    A harmadiknál a román delegált dühösen felugrik:
    -Mi akkor még itt sem voltunk!
    Mire a magyar:
    - Na EZT vegyék jegyzőkönyvbe!”
  • 18. viryg 2009. október 24. 16:20
    „Gondoltam. Azért kösz:-)”
37 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A városi közlekedés jövője a felszín alatt rejlik

Az alagútépítés terén végzett új kutatások megkönnyítik az utak és a tömegközlekedési eszközök… Tovább olvasom