Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Oda a legendás német jólét? Megszavazták az autópályadíjat Berlinben

A külföldieket terhelő törvény szerint 2016-tól a német autópályák használatáért fizetni kell a személyautóval vagy lakóautóval közlekedőknek.
A törvény alapján a Németországban üzemben tartott személygépkocsik és lakóautók tulajdonosainak nem jelent új terhet a díj, mert ugyan automatikusan éves matricát kell váltaniuk, de ennek összegével megegyező kedvezményt kapnak a gépjárműadóból.

Az úgynevezett infrastrukturális járulék így csak a külföldieknek plusz teher. A kormány számításai szerint évente több mint 510 millió euró bevétel keletkezik a járulék révén.

A külföldi autósok

5 napra 5 euróért, 10 napra 10 euróért, 2 hónapra 22 euróért


vásárolhatnak autópálya-matricát. Az éves díjat a kocsi környezetvédelmi besorolása alapján állapítják meg.

A nagykoalíció szavazataival elfogadott törvényjavaslat záró vitájában Alexander Dobrindt közlekedési miniszter kiemelte, hogy az autópályadíj igazságos és szemléletváltozást jelent, hiszen a közlekedési infrastruktúra finanszírozási rendszere elmozdul a használat alapú finanszírozás felé, míg eddig kizárólag az adóbevételből fedezték a költségeket, vagyis mindenkinek fizetnie kellett, függetlenül attól, hogy használta-e az autópályákat.

Az ellenzék szerint az autópályadíj hátrányos helyzetbe hozza a külföldieket, ami ellentétes a diszkriminációt tiltó uniós joggal.

"Kínos nap ez Németországnak", hiszen törvénybe foglalták a bajor konzervatív CSU kocsmai törzsasztaloknál zajló vitákat idéző lózungjait - mondta Anton Hofreiter, a Zöldek vezérszónoka. Hozzátette, hogy az autópályadíj hatalmas bürokráciával jár, ezért a kormány a legjobb esetben is csak a rendszer fenntartásához szükséges bevételt éri majd el.

A külföldi autósokat terhelő sztrádahasználati díj bevezetése a CSU - az Angela Merkel vezette CDU testvérpártja - nyomására került a koalíciós szerződésbe. A bajor konzervatívok arra hivatkoznak, hogy a német autósoknak Európában szinte mindenütt fizetniük kell az autópályák használatáért, a külföldiek viszont ingyen autózhatnak a német sztrádákon, ami szerintük tarthatatlan állapot.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két személy szabály jön a legtöbb légitársaságnál

Ezentúl a személyzet két tagjának repülés közben folyamatosan a pilótafülkében kell tartózkodnia. Tovább olvasom