Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Merkel elveszítheti többségét a német felsőházban

Kisebbségi kormány megalakítására tesznek kísérletet a német szociáldemokraták (SPD) Észak-Rajna-Vesztfáliában, ami ha sikerül, ahhoz vezet, hogy Angela Merkel kancellár elveszti többségét a parlament felsőházában.

A kormányalakítási kísérletet csütörtökön jelentette be Hannelore Kraft, az SDP tartományi vezetője. Koalíciós partnernek a Zöldeket kéri fel - közölte.

A szociáldemokrata politikus azt tervezi, hogy még a nyári parlamenti szünet megkezdése előtt, július 13-án vagy 14-én miniszterelnökké választatja magát a düsseldorfi tartományi gyűlésben. Ehhez saját pártja és a Zöldek képviselői mellett szüksége lesz a reformkommunista Baloldal honatyáinak a szavazataira is, amit a jelek szerint bizonyosra vesz. Egy SPD-Zöldek koalíciónak ugyanis - egy szavazat híján - nincs abszolút többsége a Landtagban.

Kraft korábban vonakodott a kisebbségi kormányzás gondolatától. Váratlan pálfordulását azzal indokolta, hogy a tartományt eddig a CDU-val kormányzó liberálisok (FDP) tartományi elnöke egy csütörtöki interjúban kijelentette: a koalíciós szerződés lejártával az FDP már nem kötődik a CDU-hoz.

Ha sikerül megalakítani az új kormányt, akkor a tartományt eddig kormányzó kereszténydemokraták nem küldhetnek képviselőket a felsőházba. Ezzel ott elvész a jobboldali berlini kormánykoalíció többsége és ezáltal a fontos törvények elfogadtatásának a képessége.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holland bíróság öt év börtönbüntetésre ítélt szomáliai kalózokat

Öt év börtönbüntetést szabott ki egy rotterdami bíróság csütörtökön arra az öt szomáliai kalózra,… Tovább olvasom