Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Megint iskolát támadott meg az izraeli hadsereg

Egy asszony és egy gyermek vesztette életét egy szombat hajnali izraeli rajtaütésben, amelyet egy ENSZ-irányítás alatt álló iskola ellen hajtottak végre a Gázai övezet északi részén. A Beit Lahiya városában álló épületbe épp a harcok elől menekültek a város civil lakói - közölte az AFP szemtanúkra és orvosi forrásokra hivatkozva.
A beszámolók szerint a támadást megelőzően az izraeli hadsereg tankjai tűzpárbajt vívtak az épület közelében a Hamasz-fegyveresekkel. A helyszínről elmenekülő civilek az iskolaépületben kerestek menedéket, ami azonban végül a támadás célpontjává vált. Az izraeli akcióban a két áldozat mellett további tizenegy ember sérült meg. Az elmúlt három hétben ez volt a negyedik olyan izraeli támadás, ami a palesztin menekülteket segítő ENSZ-szervezet, az UNRWA iskoláját érte az övezetben. Január 6-án 43 ember vesztette életét egy dzsabalijai ENSZ-iskolában, amikor az izraeli hadsereg támadást hajtott végre az oktatási intézmény ellen. A katonák szerint az épületből Hamasz- fegyveresek tüzeltek rájuk - ennek lehetőségét azonban az ENSZ határozottan elutasította.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. obama 2009. január 19. 16:19
    „jolteszik az izraeliek hiszmar miota uldozik oket en a hejukbe le tarolnam az egesz orszagot ami az embereket illeti aldozatok nelkul nincs haboru,”
  • 32. Feri1 2009. január 19. 11:10
    „Gratulálok az okos izraeli vezetésnek!
    Ártatlan palesztin gyermekeket, asszonyokat, egész családokat öltek meg. Az egész világ megveti és elítéli őket (kivéve a nick tolvaj komcsi pancser). Borítékolható, hogy megszaporodnak a zsidó érdekeltségek elleni támadások. Sajnos valószínű azon az oldalon is az ártatlanok fognak szenvedni. És sajnos azt sem felelhetjük el, hogy az Usa csöndes támogatása miatt a fehér népcsoportot is kiiktatandónak fogják azok tekinteni, akiknek a gyermekei az iskolákban, menedékhelyeken, mecsetekben, kórházakban estek áldozatául az izraeli terrornak.”
  • 31. Túrabakancs 2009. január 18. 20:53
    „pancser!
    Szerinted megoldás a háború a "terror" megfékezésére? Elárulom neked: a
    nemulass még csak most fog kezdődni, hihetetlen mértékben el fognak szaporodni a zsidóság elleni támadások, tehát ez csak olaj volt a tűzre! A magyar liberális
    média nem nagyon hozza le, de Európában /főleg Olasz,Brit, Francia/ már most
    nagyon feszült a hangulat, rengeteg a támadás ellenük! Ez kell nekik? Megkapják!”
  • 30. buggyant 2009. január 18. 19:05
    „Szerény eszközeinkkel kifejezhetjük nemtetszésünket mondjuk hogy nem veszünk semmiféle izraeli illetve amerikai terméket. Tudom hogy ez majdnem semmi de mégis...”
  • 29. buggyant 2009. január 18. 18:59
    „Nem baj Vonlichthofen, pancser köpködjön jobbra-balra, érdekesek a hozzászólásaid és nekünk is reményt ad hogy más is elítéli a terror eme formáját. Csak az az elszomorító hogy ezt meg lehet tenni amit izrael. Szégyellheti magát a világ hogy ezt megengedi.”
  • 28. vonLichthofen 2009. január 18. 18:57
    „buggyant,
    #27 -el kapcsolatos meglátásod megint csak beigazolódott.
    Ha nem is adom fel, de nem kísérletezem többé, hogy ezt a zavart elmélyű embert világosabb gondolkodásra bírjam. Utolsó hozzászólása elég bizonyíték arra, hogy minden kísérlet hiábavaló.”
  • 27. pancser 2009. január 18. 18:29
    „Von Lichthofen! Olvasod a világ újságjait, nem nagyon látszik rajtad. Tények? Egy egyszerű mérlegelésre is képtelen vagy hasonszőrű elvtársaiddal együtt! Tegyél valamit a mérleg másik serpenyőjébe is, mondjuk azt, hogy a hős hamaszosok felrobbantanak a repülővel együtt, valahol az óceán fölött, tekintet nélkül arra, hogy szereted-e a zsidókat vagy nem. Esetleg rosszabbul is járhatsz, túszul ejtenek csupán azért mert nem tartozol közéjük és mint európei származékot utálnak, és egy éles késsel elnyiszálják a torkodat. De az is lehet, hogy az általuk eltérített repülőgép a ti házatokra zuhan. A Hamasz, Irán meg egy-két ország eszement vezetése meg akarja semmisíteni Izraelt ez is nyom valamit a serpenyőben csak nálad nem a fene nagy tárgyilagosságodat illetően. Persze te vagy az aki logikusan gondolkodsz. Logikusan persze abban az értelemben, hogy mindenért egy nép a felelős a világon! Ebből aztán minden levezethető, a világ minden gondja, baja, keserve.”
  • 26. vonLichthofen 2009. január 18. 17:45
    „Dew,
    buggyant éa Szilágyi Zsolt
    hozzászólásaitok adnak reményt arra, hogy azért még vannak olyanok kies kis hazánkban, akik véleményüket a tényekre alapozzák. buggyantnak igaza van, hogy hiábavaló a kísérlrlet, hogy a pancser féléket jól megalapozott tényekkel győzzük meg.
    pancser a tényekre nem tényekkel, hanem ideges zagyvaságokkal válaszol. Tanácsos lenne számára a világ ujságjait olvasni, mint a Pravda, a BBC, vagy akár az általa olyan sokszor említett arab országok sajtóját. Olvashatná az Egyiptomi angol vagy francia nyelvű internet ujságokat is, de a Jerusalem Post is egy kiváló forrás.

    Mégegy: átolvastam az összes eddigi hozzászólásomat, de egyet sem találtam ami okot adott volna arra, hogy pancser engem külföldön élő nyilaskeresztesnek, és rasszistának nevez. Nem mintha ez a legkevésbé is zavarna, csak vicces ez egy olyan embertől akiben még a logikai érvelés és gondolkodás legelemibb formája sincs meg.”
  • 25. obama 2009. január 18. 15:37
    „az izraeliek jol teszik amit csinalnak hisz mindig uldozik oket. majd most megmutatjak hogy kik ok az aldozatokrol meg annyit hogy aldozatoknelkul nincs haboru.”
  • 24. Dew 2009. január 18. 13:01
    „"Védik minden eszközzel, ezt nem szabad a szemükre hányni."
    A Hamász is, ha ebből a nézőpontból nézzük. Nekik nem szabad? Vagy Izraelnek mindent szabad önvédelem keretein belül? Ensz segélykonvolyok, iskolák szétlövetele? A genfi konvenciók be nem tartásával is? Vagy rasszista alapon betiltani arab pártokat egy általad demokráciának nevezett országban? Tessék, forrás: http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-3654866,00.html
    Vagy ahol volt vallási vezető palesztín milliók kiírtását, szőnyegbombázást vízionál?
    http://www.jpost.com/servlet/Satellite?cid=1180527966693&pagename=JPost%2FJPArticle%2FShowFull
    Nácizhatsz a cikkek miatt, de mindegyik izraeli újságból származik. És ha valaki ezeket az izraeli gyűlölködéseket szóvá teszi vagy kritizálja, már náci? Vagy árpádsávos? Elég érdekes demokráciafogalmad van, ha mindenkit lehet kritizálni, csak a kiválasztott népet nem.

    "A világ elismerte ezt az államot."
    Ahogy a Szovjetúniót és Hitler Németországát is. És? Tibetieknek sincs országuk. Ezek szerint Kína kiírthatná az összes tibetit?”
  • 23. pancser 2009. január 18. 12:34
    „21-nek! Tökéletesen tisztában vagyok a faj fogalmával, jobban mind hinnéd. A fajgyűlölet és a rasszizmus ugyan azt jelenti, a tőlünk különböző emberek gyűlöletét a köznapi nyelvben, minden művelt nemzet nyelvén ezt értik alatta. Minden nap szembesülünk azzal, hogy ezek nem elavult fogalmak. Ha már belemegyünk az antiszemitizmus fogalmába, olyan értelemben, hogy ki miről tehet, akkor nézzük, hogy mi is történt a történelem folyamán a zsidó néppel. Diaszpórában élnek az utóbbi 2000 évben, hogy léteznek az a judaizmusnak köszönhető, különben nyomtalanul beolvadtak volna azokba a népekbe, melyek között éltek. Mindazonáltal erősen keveredtek a helyi lakosokkal, hiszen jól követhető, hogy hasonlítanak küllemre azokhoz akik között élnek. Feketék között feketék, barnák között barnák, az európaiak között európaiakhoz hasonlítanak. Az üldöztetés nagy erőpróba volt ennek a népnek, aki túlélte a legkiválóbbak közül való volt, aki megélt a jég hátán is. A környezet, főleg hehézségek idején, könnyen fordult ellenük, miden bajért őket okolta. Ez Hitler idején népirtássá fajult. Most végre van egy saját államuk, ahol maguk között élhetnek. Védik minden eszközzel, ezt nem szabad a szemükre hányni. A világ elismerte ezt az államot. Az elavullt nézeteket azok vallják akik azt a nótát fújják amely a holocaust-hoz vezetett. Ez az, amikor két nép harcát arra használják fel, hogy embertelen nézeteiket közzé tegyék például ezen a fórumon.”
  • 22. buggyant 2009. január 18. 10:22
    „pancser, te annyira alultájékozott vagy hogy én a helyedben ezt nem fitogtatnám.”
  • 21. Szilágyi_Zsolt 2009. január 18. 09:59
    „Pancser, csak a rend kedvéért: nem létezik olyan, hogy fajgyűlölet. Biológiai értelemben véve minden, a Földön élő ember egyenlő, a pigmeusoktól kezdve a japánokon át a norvégokig: nemhogy egy fajt, de egy alfajt (Homo sapiens sapiens) is alkotunk. Ne tedd magad nevetségessé ilyen elavult fogalmakkal. Antiszemitizmus (zsidógyűlölet), olyan van. De esetleg utána kéne nézni, miért van az, hogy ez a fogalom egyáltalán kialakult, és miért nincs antigermanitizmus, antianglicitizmus stb. Miért csak a zsidókkal szemben vált annyira erőssé a közutálat, hogy erre külön elnevezés is van? Talán mert ők maguk is nem keveset tettek érte a történelem folyamán, nem igaz?”
  • 20. pancser 2009. január 18. 09:39
    „Tessék, vonLichthhofen már a neki nem tetszők származására tesz megjegyzéseket. Rettenetes, hogy még élnek olyan emberek akikben a fajgyűlölet munkálkodik. A fene tudja honnét, valószínű idegennyelvű környezetből írogat, ahol vszleg jócskán vannak sötétebb bőrűek, sőt más hitvalláson levők is. De ott nem mer kiállni ez a botcsinálta arisztokrata a térre hirdetni rasszista eszméit. Izrael állam nemzetközi jogilag is létezik immár fél évszázada. Az ő területére, melyet a nagyhatalmak elismaernek zuhantak a Hamasz rakétái. Nem katonai célokra, hanem azért, hogy minél több izraelit megöljenek. A jogos önvédelem minden pontja teljesül. Ezt az arab kormányok hallgatólag elismerik. Főként Egyiptomnak van tele a hócipőja a Hamasszal, ezt a közelmultban is bizonyította. Gaza akkor lesz boldog, ha Egyiptommal szorosra köti a kapcsolatokat, de ezt a Hamasz iráni pénzen akadályozza. Az ártatlan áldozatok mindegyikét sajnálom, ez tényleg szörnyű, hogy vétlen emberek a háború áldozatai.”
  • 19. buggyant 2009. január 18. 07:49
    „vonlichthofen! Minden tiszteletem a tied hogy nem fáradsz bele hogy hülyéknek magyarázd a nyilvánvalót. Én már feladtam volna. Fel is adtam. Ha valakinek az agykapacitása képtelen megérteni a gyilkosság meg a népirtás fogalmást akkor feleslegesen fáradsz. Viszont bíztató hogy mások is olvassák érdekes hozzászólásaidat.”
  • 18. Szilágyi_Zsolt 2009. január 17. 23:38
    „Most mit akartok? Izrael csak "jogosan védekezik".
    Ezt is meg lehet nézni a palesztin "terroristákról" és a zsidó "defenzív" hadműveletekről...

    http://www.youtube.com/watch?v=OLUJ4fF2HN4”
  • 17. vonLichthofen 2009. január 17. 22:59
    „pancser és felvörösök,
    megint csak zagyvaságokat hoztok fel érvek helyett.
    Próbáljátok csak egyszer is hideg fejjel az EGÉSZ képet látni és ne csak a nyilvánvaló származásotokból eredő elfogultsággal szemléljétek az eseményeket.
    Melyek a tények: Israel elfoglalt egy más nép által lakott országot
    - az ott lakó népességet módszeresen kisemmizi vagy/és lemészárolja.
    - ezeket a cselekedeteket hazugsággal, megtévesztéssel, álhírekkel igyekszik kendőzni
    - a Palesztin nép ugyanugy igazságos felszabadító harcot folytat mint a Szovjet, Yogoslav, Chech, Olasz vagy Francia partizánok. Ugyanugy bűnhődnek is mint Lidice, Oradour vagy éppen a közelmúltból Felujjah.

    Az, hogy ti engem, vagy éppen a Fatert minek nevezitek az semmit nem változtat a jelen véres valóságán. Ez is csak a ti általatok jól beváltnak hitt vitamódszert demonstrálja,ti.: beszélj a múltról, hivatkozz mindenféle nem ide, a támához illő dologra, próbáld meg lekicsinyiteni hazug érvekkel a vitapartneredet.”
  • 16. pancser 2009. január 17. 21:03
    „VonLichthofen! Nem dob fel semmilyen halott gyerek látványa, hanem mérhetetlen szomorúság tölt el akár palesztin akár izraeli! Viszont az az érzésem, te egy Amerikába szökött árpádsávos, zöldinges apa leszármazottja vagy. Azok megtették azt amit soha senki mások a történelemben, tervszerűen irtották a nekik nem tesző nép apraját nagyját. A mostanihoz hasonló hidegben csecsemőkkel a karjukon hajtották a végtelen országutakon az anyákat, továbbá öregeket gyerekeket. Húzz el innen Paraguay-ba vagy valamelyik hasonló országba, úgy tudom ott jócskán van belőletek. Igaz büntetést érdemlő felmenőitek lehet, hogy megúszták, de remélem nem nyugodhatnak békében soha gaztetteik miatt. A humanizmus szót te ki sem ejtheted a szádon, mert ahonnét te jössz ott azt nem ismerték.”
  • 15. felvörösök 2009. január 17. 18:39
    „na, náci hozzászólónk vonLichthofen is megjelent
    ja, amúgy a Hamász lelkén semmi nem szára mi? az ártatlanság mintaképei, az nem zavar amikor gyerekeket küldenek a palesztinok háborúba? amikor a fegyver nagyobb mint a gyerek ameliyk kézbe veszi, s vajon az a gyerek tudja miért harcol, kb olyan emberek küldhetik harcba mint te van - szánalmas könyörtelen gyülölködő, akiknek semmi keresnivalója nem lenne sehol, csak egy sötét cellában”
  • 14. vonLichthofen 2009. január 17. 18:25
    „A másik ok a vérengzésre Obama néhány elejtett megjegyzése lehet, hogy ha beiktatják elnöknek akkor ő hajlandó a diplomáciát használni öldöklés helyett. Ez nem volt egy jó hír Israel számára, ezért is kellett azonnal megkezdeni a vérontást.
    - pancser azt kívánná, hogy fejeznénk már be a zsidózást. Ez olyan, mintha az 1940es évek elején egy jóérzésú embertől azt kérték volt volna, hogy fejezné már abba a nácik kritizálását.
    - pancser és a hozzá hasonlók éppen azok akik megragadnak minden alkalmat, hogy emlékeztessenek bennünket /az egész világot/ a II. VH alatti bűnösségünkre, vagy az apáinkéra, hogy aztán erre a bűnösségünkre hivatkozva azt tegyék most 2008-2009ben amit akarnak, fittyet hányva diplomáciának, humanismusnak, raboljanak földet, országot, inditsanak véres és igaztalan háborút.
    - Ugyanugy ahogy elborzadva emlékezünk a II. VH alatti atrocitásokra, emlékezzünk a Gáza-ban folyó mészárlásra.
    - Tudom, hogy a pancser félék számára nincs felemelőbb látvány mint egy palesztin kislány szétlőtt fejéből kifolyó agy. /Ld. Kisalföld/FORUM/”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sínen van a gazdaságélénkítő csomag Amerikában

Már megkezdődtek az Egyesült Államokban azok a törvényhozási munkálatok, amelyek az új… Tovább olvasom