Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Leváltotta a román parlament a tévéelnököt

A román parlament kedden elutasította a bukaresti közszolgálati televízió (TVR) 2008-as tevékenységéről szóló jelentést, s leváltotta a televízió elnöki tisztségéről Alexandru Sassut, aki az elmúlt három évben vezette az intézményt.
A parlament két házának együttes ülésén 195 törvényhozó szavazott a jelentés elutasítása mellett, 78-an a jelentés mellett, hárman pedig tartózkodtak. Sassu leváltása várható volt, őt a most ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) jelölte a televízió elnöki posztjára. Bukarestben nyílt titok, hogy a kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) le akarta váltani a televízió elnökét.

A demokraták a tavalyi államelnök-választási kampányban is számos kifogást megfogalmaztak a Sassu által vezetett közszolgálati televízióval szemben, amely szerintük nem végezte pártatlanul feladatát. Ezzel szemben Sassu azt állította a keddi parlamenti vitában, hogy a jelenlegi kormány akarja politikai ellenőrzése alá vonni a televíziót, és ennek alátámasztására olyan átiratot vett elő, amelyet Emil Boc miniszterelnök küldött neki. A kormányfő Sassutól azt kérte, hogy minden szerdán a legnagyobb nézettségű idősávban szerepeltessék.

A kormány sajtóirodája közleményt adott ki, amelyben kifejtették, hogy a kormányfő törvényesen járt el, hiszen a gazdasági válságban a lakosságot a miniszterelnöknek közvetlenül kell tájékoztatnia a megszorító intézkedésekről. A román parlament kedden elfogadta a közszolgálati rádió 2008. évi tevékenységére vonatkozó jelentést, és egyben 15 nappal meghosszabbította Maria Toghina rádióelnök mandátumát.

A román média értesülései szerint Toghinát is leváltják, és a PD-L a televízió elnöki tisztségére, a demokratákkal együtt kormányzó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig a rádió elnöki posztjára jelölhet valakit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elsüllyedt egy egy illegális kivándorlókat szállító bárka

Egyiptom partjainál elsüllyedt egy illegális kivándorlókat szállító bárka, amely a… Tovább olvasom