Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Kizárták Slotát a Szlovák Nemzeti Pártból

Kizárta a Szlovák Nemzeti Pártból Ján Slotát, a politikai tömörülés egykori elnökét.
Kizárta a Szlovák Nemzeti Pártból (SNS) Ján Slotát, a politikai tömörülés egykori elnökét, későbbi tiszteletbeli elnökét szerdán a párt elnöksége.

A szélsőséges nézeteiről ismert egykori pártvezető kizárását a párt elnöksége kétharmados többséggel hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy Ján Slota pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal az SNS vagyonát - közölte az MTI-vel Zuzana Kohútková, a párt sajtótitkára.

Ján Slota ellen hűtlen kezelés gyanúja és a párt létezésének veszélyeztetése miatt még márciusban indított eljárást az SNS vezetősége. A kizárásról szóló döntést az SNS elnöksége Ján Slota távollétében hozta meg.

"Az elnökségi ülésre érintettként Ján Slota is meghívást kapott, azonban nem vett részt azon" - mondta el Zuzana Kohútková. Hozzátette, hogy az egykori elnök kizárásával kapcsolatos további információkat csütörtökön sajtótájékoztatón ismerteti az SNS.

Helyi megfigyelők szerint Slota kizárása azzal is összefügghet, hogy a volt elnök szerette volna visszaszerezni a párton belüli korábbi befolyását. Erre enged következtetni az is, hogy Ján Slota a napokban anyagi segítséget kínált pártjának, ha cserébe tiszteletbeli elnöki funkcióját az elnökségen belüli vétójoggal erősítik meg.

Öllös László politológus szerint Ján Slota eltávolítása - a párt történetét tekintve - nem számít nagy meglepetésnek. "Az SNS-n a múltban már többször is végigfutottak tisztogatási hullámok, maga Slota sem kegyelmezett soha a párton belüli ellenfeleinek" - mutatott rá Öllös László. Megjegyezte: elképzelhető, hogy a párt jelenlegi vezetése amiatt döntött a gyors kizárás mellett, hogy megelőzze a párton belüli esetleges eldurvuló összecsapásokat, amelyeket egy hatalmi harc okozott volna. Rámutatott: az SNS politikáján aligha változtat Slota távozása, esetleg a párt stílusa lesz más, kevésbé durva.

A szlovákiai politikai spektrum jobbszélén elhelyezkedő, jelenleg parlamenten kívüli SNS, Szlovákia legrégebbi múltra visszatekintő politikai csoportosulása. Miután a párt tavaly tavasszal nem jutott be a parlamentbe, Ján Slota bejelentette, hogy nem indul a párt elnöki posztjáért a következő tisztújításon. Az ősszel tartott pártkongresszuson Slotát végül a párt a tiszteletbeli elnökének választották meg.

Az idén 60 éves Ján Slota először 1994-ben került az 1990-ben újjá alakult Szlovák Nemzeti Párt élére, ezt a tisztséget az 1999-2003-as időszakot leszámítva 2012 őszéig töltötte be.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összedőlt egy nyolcemeletes épület Dakkában

Legalább 82 halottja van a bangladesi Dakkában szerdán történt házomlásnak - közölték kórházi… Tovább olvasom