Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 28°C Még több cikk.

Kétszer is túlélte férje gyilkossági kísérletét egy nő - másodszor egy kilométeres zuhanást úszott meg

Kétszer is túlélte férje gyilkossági kísérletét egy nő - másodszor egy kilométeres zuhanást úszott megKép forrása: independent.co.uk
A férfi a brit hadsereg egyik őrmestere, aki először a gázcsap megnyitásával próbálta megölni feleségét, majd a nő ejtőernyőjét rongálta meg.
Megrongálta felesége ejtőernyőjét a brit hadsereg egyik őrmestere, de a nő túlélte a több mint egy kilométeres zuhanást.

A 37 éves Emile Cillierst pénteken állították bíróság elé a dél-angliai Winchesterben, ahol két gyilkossági kísérlettel vádolják, mert az ejtőernyős merénylet előtt a konyhai gázcsap megnyitásával is megpróbálta megölni feleségét, Victoriát.
    
A két gyilkossági kísérlet még 2015 tavaszán történt. Két héttel azután, hogy az asszony túlélte otthonukban a mesterségesen előidézett gázszivárgást, a férfi szervezett számára egy ejtőernyős ugrást is, amelynek során megrongálta felesége fő- és tartalék-ejtőernyőjét is.
    
Victoria Cilliers azonban Nagy-Britannia egyik legtapasztaltabb ejtőernyőse, több mint 2600 ugrás van mögötte, így az 1200 méteres zuhanás közben olyan manővereket végzett, amelyekkel sikerült 50 kilométer/óra alá lassítani a földet érés sebességét, és elérni, hogy ne egy aszfaltozott útra, hanem szántóföldre zuhanjon. Bár sok csontja eltört, a nő túlélte a merényletet.
    
A férj minden vádat tagad, de az ügyészség szerint egyedül ő babrálhatta meg a nő ejtőernyős felszerelését - írja internetes oldalán a The Independent című brit lap.
    
A vád szerint az őrmester azért akart végezni a feleségével, mert viszonya volt egy nővel, akivel az interneten ismerkedett meg, és újra összemelegedett előző feleségével is. A súlyosan eladósodott férfi emellett felesége halála esetén 120 ezer fontot (42 millió forint) kapott volna a nő életbiztosítása alapján.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem találtak terhelő bizonyítékot a marseille-i késelés öt korábbi gyanúsítottjára

Négy, 32 és 56 év közötti férfi, valamint egy 35 éves nő távozhatott szabadon, de azért még… Tovább olvasom