Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Késelés egy francia egyetem: egy halott, három sérült

Henteskéssel egy embert megölt, három másik személyt pedig megsebesített szerdán egy kínai diák a dél-franciaországi Perpignan egyetemén.
Jean-Pierre Dreno államügyész tájékoztatása szerint egy magatartási zavarokkal küzdő 26 éves szociológia szakos hallgató egy 49 éves titkárnőt megölt, az egyetem három másik tanárát pedig megsebesítette, egyet közülük súlyosan. A támadás halálos áldozatát mellkasán és a torkán, a súlyos sérülésekkel ápolt tanárt az arcán, a karján és a lábán érték a szúrások, miközben védekezni próbált. A támadót a helyszínen őrizetbe vették, és jelenleg a rendőrségen folyik a kihallgatása.

Tettének okai egyelőre nem ismeretesek. Az ügyész elmondta: a kínai diák reggel fél tízkor támadt rá egy 20-30 centiméteres hosszúságú henteskéssel a szociológia tanszéken tartózkodókra. A másodéves hallgatót magatartási zavarai miatt novemberben a perpignani kórházban kezelték. Félévi vizsgáit nem tette le, és a második félévre sem iratkozott be január elején. Hétfőn azonban megjelent tanárainál a szociológiai tanszéken, akik továbbra is zavaros viselkedése miatt értesítették az egyetem orvosát.

Valérie Pécresse felsőoktatási miniszter a helyszínre utazott, Nicolas Sarkozy államfő pedig közleményben fejezte ki együttérzését az egyetemi közösséggel. Egyúttal jelezte: szeretné, ha a nyomozás a lehető leghamarabb fényt derítene a történtekre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oroszország újra eurokötvény kiadását mérlegeli

Visszatérését fontolgatja a nemzetközi hitelpiacra Oroszország: idén márciusban 3-5 milliárd dollár… Tovább olvasom