Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Izraelben a pápa

Izraelnek nagyon nem teszik, hogy a német születésű pápa támogatja a náci időkben a pápai trónon ülő XII. Pius boldoggá avatását, és az is ellenérzéseket szült, hogy XVI. Benedek érvénytelenítette a holokauszttagadó brit püspök kiközösítését.

Hétfő délelőtt közel-keleti látogatásának utolsó állomására, Izraelbe érkezett a pápa. XVI. Benedeket vallási vezetők és magasrangú izraeli tisztviselők fogadták. Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette egy időre lezárták Izrael teljes légterét, a pápai vizit alatt pedig több tízezer biztonsági ember ügyel majd a katolikus egyházfő testi épségére.

A pápa előzőleg Jordániában ismét felszólította a térség valamennyi lakóját, "legyen az keresztény, muszlim vagy más vallású", hogy munkálkodjon a megbékélésen, mert csakis így képzelhető el a Közel-Kelet jövője. XVI. Benedek nemcsak katolikus, hanem zsidó és muzulmán szent helyeket is fölkeres Izraelben és a palesztin területeken.



A meglehetősen feszült izraeli-vatikáni viszony miatt azonban a pápa most nem számíthat olyan meleg fogadtatásra, mint elődje, II. János Pál kilenc évvel ezelőtt.

Olvasóink írták

  • 16. lolita 2009. június 02. 08:05
    „OBAMA! Igazad van!Termeszetesen egy Papa nem fogja tudni a vilagot megvaltoztatni,de a beke erdekeben sokmindent lehetne tenni csak megprobalni is mar elörejutas!”
  • 15. Ms.Wolf 2009. május 19. 09:05
    „Nem én próbálgattam.”
  • 14. obama 2009. május 19. 09:03
    „en nem tudom miert kell itt gyulolkodni haggyatok a zsidokat meg minden eleget szenvettek a haboruban ra gondolni is rossz jezusom.most nezzetek meg oket a vilagot vezetik ha nem lennenek lehet ehen pusztulnank ennyi.”
  • 13. ASHER 2009. május 14. 07:51
    „12/Ms Wolfika!!
    egyszer maradjal bent,gazmaszk nelkul,amikor a "ruhakat" tetvetlenitik a Zyklon-B giftgas-zal!!
    meglatjuk tul eled-e!!!
    ha az "csak" arra lett volna mint te irod, akkor magyarazd mar el, hogy a Nemet Degesch Rt,ennek a Gift Gas-nak
    a keszitoje,miert disznokon,kutyakon,es az orosz hadifoglyokon probalta ki a szer hatasossagat,elsokent
    1941-ben a Lublin-Majdanek Vernichtungslager-ben???!!
    eddig ugyanis a gazkocsik es a gazkamrak,mint;Treblinka,Sobibor,Chelmno,Stutthof, szenmonoxiddal mukodtek!!
    a hullakat csak a "nagyobb" lagerekben volt ido hamvasztokemencekben-(keszitojuk; Firma, Topf & Shone)-eleget
    ni,mint; Auschwitz-1 Stammlager,Birkenau,Dachau,Neuengamme,Buchenwald,Oranienburg-Sachsenhausen,
    Rawensbruck,Natzwiller-Struthof,Mauthausen,Bergen-Belsen,Jaworzno,IGF-Buna,Jasenovac,!!!!!
    Kurt Gerstein SS Sturmfuhrer az Auschwitz-i gift gas szallitasokert felelt!!!de szallitott treblinkaba,majdanek
    be,sobiborba,is!!!a haboru utan munchen mellett egy tanyan fogtak el az angolok!az emlekiratai leirasa utan
    a targyalasa elott "ongyilkos"(???!!) lett!! az 1980-as evekben rehabilitalta a szovetsegi nemet birosag!!”
  • 12. Ms.Wolf 2009. május 13. 18:30
    „Ratzinger... nekem szimpatikus:) Semmi baj nincs vele.
    Jó egészséget a Pápának!
    ( Zyklon-B-t ruhák fertőtlenítésére használták, (tífusz, tetvek ellen) több helyen is. Ma Uragan D2 néven Csehországban is forgalmazzák.)
    vonLichthofen! Tudod, valaki feltétel nélkül elhiszi azt, amit a tv-ben lát.
    Azóta eltelt pár év is... nem a deportálások körül forog a világ, csak egyeseknek.
    Ms.Wolf”
  • 11. ASHER 2009. május 13. 16:37
    „az AMEN c film, az SS tiszt Kurt Gerstein-(valoban letezett es a Zyklon-B szalittasokert felelt!)-emlekiratain,
    es a "der stellvertreter"-(a vicarius)- rolf hochhuth-(rowohlt verlag)-irasan alapszik!!
    tehat igenis igaz tortenetet dolgoz fel!!!
    ebben a filmben hallhato a Pie XII papa beszede mint eredeti archiv felvetel!!egyetlen szo nincs benne arrol hogy
    egy kicsit is elitelne a deportalasokat!!marpedig a beszede egy karacsony alkalmaval szolt!!a szeretet megertes
    stb unnepe mi???”
  • 10. vonLichthofen 2009. május 13. 11:26
    „Természetesen Jerusalem, nagybetűvel a második sorban.
    Costa Gavras egy filmrendező, egy történetet mond el, ami MEGTÖRTÉNHETETT, de nem szükségszerűen igaz.
    Én azért jobban hiszek Hannah Arendt, Roul Hilberg szavainak, mint egy filmrendezőnek, bármilyen érdekes is a film/az!/.”
  • 9. vonLichthofen 2009. május 13. 11:20
    „Csak a pontosság kedvéért - ujra átnéztem az Eichmann in Jerusalem /Hannah Arendt/ és Justice in jerusalem/Gideon Hausner, a főügyész Eichmann perében/ egyik sem ir Xii. Pius vagy a Vatikán szerepéről Eichmannal kapcsolatban.
    Viszont találtam másutt adatokat arra, hogy az egyház mennyit segitett az üldözött zsidókon, nemegyszer papok saját életét veszélyeztetve.
    Azt hiszem ez mind tisztázva lett a Nostre Aetate enciclikával.
    Mégegyszer - XII Pius pápa közbenjárásával több zsidó /százezrek/ menekült meg mint Vallenberg, Schindler segitségével.
    Ezt nem a pápa mentségére vagy dicsőségére mondom, csak mint történelmi tényeket.
    Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy kinek hiszünk és mikor. Sokan a zsidóüldözések letagadhatatlan tényét mai haszonszerző céljaikra használják, aprópénzre/?!/ váltva őseink tragikus emlékét.
    Az viszont nagy parasztság volt, hogy Benedek jelenlétében pfujoltak, hujjogattak és pisszegtek a rabbik hétfőn. Ez elég tiszteletlenség, és a vendég megsértése, bármi magyarázattal is álltak elő a rabbik.”
  • 8. ASHER 2009. május 13. 09:41
    „Costa Gavras; AMEN!!
    nezd meg!! hiteles adatokon nyugszik!!
    Eugenio Pacelli Cardinal-(Kesobbi PIE XII)-egyetlen szot sem szolt a zsidok vedelmere,meg akkor sem amikor
    Kappler es SD emberei kezdtek osszefogdosni a Romai zsidokat az ablaka alatt!!
    CSAK es KIZAROLAG a mar KIKERESZTELKEDETT zsidokert emelt szot a nacik fele!!!
    mellesleg ugyanez a Papa volt az aki aldasat adta a Hitleri fegyverekre!!mondvan-"ket rossz kozul a "kisebbik"
    rosszat valasztotta-(oroszok vs nemetek!!)-"
    a haboru utan ugyanez a Vatikan adott menlevelet az olyanoknak is mint Adolf Eichmann, Dr Josef Mengele,
    Dr Walter Schellenberg,stb!!!ezt talan megsem kellene elfelejteni!!!!tudod meg elnek olyanok akik erre elenken
    emlekeznek!!!mellesleg az Eichmann per idejen ez a bizonyos Vatikan-i menlevel is elokerult,sot Eichmann is mond
    ta hogy toluk volt az!!pontosan PIE XII volt az alairoja!!!”
  • 7. pampus 2009. május 13. 07:51
    „A vallási révületet csupán egy hajszál választ el a gyilkos tébolytól! Ennek tudatában alkossatok véleményt egymásról!”
  • 6. vonLichthofen 2009. május 13. 01:33
    „Jól látom, hogy neked gondod van Eugenio Pacelli-vel /Xii.Pius és nem pie/.
    Xii Pius zsidók százezreit segítette a II. VH alatt, nem egynek igy mentve meg az életét.
    A háború utáni zsidóság hálajeléül egy egész erdőt nevezett el róla israelben. Akkor most kinek higyjünk, azoknak akik közvetlenül érintve voltak vagy azoknak akik XII. Pius emlékét propagandának használják százmillió sarc reményében. Pius emlékét - a már olyannyira jólismert módszerekkel - befeketitik a világ előtt, hogy ezzel is lelkiismeretfurdalásra késztessék a catholikusokat és a Vatikánt, ezzel elérve ujabb dollármilliók kizsarolását.

    Sem XII. Pius sem ez a mostani pápa nem felelős a zsidók üldözéséért. Szinte senki most élőt nem lehet azzal vádolni, hogy részt vett volna az AKKORI atrocitásokban.
    Nem lenne ideje felhagyni avval, hogy a mai világ szemére vessétek egy korábbi éra bűneit?
    Én már kurvára unom, annak ellenére, hogy nekem is voltak hozzátartozóim a buliban.
    Ja, hogy akkor nem lehetne pénzt kicsikarni a megfélemlitett országoktól?”
  • 5. KisVadföld 2009. május 12. 21:45
    „Ez egy hatalmas szarkeverés már megint, mint mindig, ezek a metéltfarkúak egy idíóta paraziták.

    ASHER, te kis kozmetikai cikk, te mindig hozod az ostoba zs... formát.
    Ennyi viccnek valót sehol nem találok.

    Amugy rohadtul nem értem miért kell nekem hetente többször szaros izraeli híreket olvasnom.
    Ki a rákot érdekel?
    Vagy ki a fenének érdeke ez?

    IDÍÓTÁK !!!!!”
  • 4. ASHER 2009. május 12. 16:00
    „miert hiszed te azt hogy az izraeli arabok olyan hude od lennenek a panzerpapa latogatasatol!?
    "ennek"az ex H.J. -nak semmi koze pl; a II.-ik Janos Palhoz akit meg a zsidok is orommel fogadtak!!!
    egy a revizionista puspokokkel magat korbevevo,a pacelli papat-(pie XII a "suket" zsidougyben!!)-boldogga avatni vagyo Ex H.J.-tag,panzerpapa nem eppen az a szemelyiseg akire mi zsidok vagynank a sajat hazankban!!!
    mellesleg most azert jott,hogy megkaphassa a vatikan mint tulajdont a david kiraly sirjat!!!
    david az elso zsido kiraly!! mi kozuk lehetne hozza a keresztenyeknek??? semmi!!!
    remelhetoleg,-(a rabbinatus szerint szo sem lehet rola!!)-sosem kapjak meg!!!
    erets israel foldje senki nem zsidonak nem elado!!!!”
  • 3. vonLichthofen 2009. május 12. 14:13
    „Egyetértek a 2.es hozzászólóval.

    A Pápának semmi keresnivalója ott.
    Mit keres egy olyan országban, ahol meghatározzák neki, hogy miről beszélhet, hova mehet, kivel találkozhat.
    Kikötik neki, hogy olyanokat mondjon, ami nem csak a Catholikusok, de a keresztények nagyrészének véleményével is ellenkezik.
    Végzetesen elhibázott lépés a Pápa részéről olyan országba menni a megbékélés követekén amelynek hadserege tavaly ÉPPEN a keresztények legnagyobb ünnepe után mészárolt le ártatlanokat.
    Ez a Pápa nem tudja mi a különbség az alázat és a megalázottság között. Ez a Pápa vagy nem tudja, hogy mi is a világhelyzet ezekben az időkben vagy tényleg a Sátán ügynöke.
    Eddig sem voltam egy jó catholikus, de ez a megalázkodás tényleg kitérítene a hitemből.
    /Mindamellett mint zsidó sem lehetnék egy mintakép/
    2es, olvastad Gideon Levy irását a Május 5-i Haaretz-ben ?”
  • 2. ASHER 2009. május 12. 10:18
    „takarodjon vissza a vatikanjaba a volt Hitler-Jugend Panzerpapa!!!!!
    semmi kersni valoja nincs itt Erets-Israelben!!Itt csak megszentsegteleniti a sok millio artatlanul legyilkolt emleket a jelenletevel!!
    nagyon remelem,hogy egy-egy terroristanak jol remegni fog az ujja a ravaszon mikor celba veszik!!
    nekunk nen kell egy volt naci ide!!!!!ott rothadjon meg ahaol van!!
    ez itt ERETS ISRAEL!!!EZ A MI HAZANK,ITT MI PARANCSOLUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 1. Tapmancs 2009. május 11. 11:47
    „Már csak azért is végigcsinálnám a pápa helyében, mert a zsidrákoknak nem tetszik. Mégis mit képzelnek, kinek dirigálhatnak?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kínában is jelen van az influenza

Kínában is bizonyítottan jelen van az új típusú influenza. A pekingi egészségügyi minisztérium… Tovább olvasom