Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Horvátország nem érett az EU-tagságra a Bundestag elnöke szerint

Az Európai Unió (EU) bővítésének leállítását sürgeti a Bundestag, a német törvényhozás alsóházának elnöke.
Az Európai Unió (EU) bővítésének leállítását sürgeti a Bundestag, a német törvényhozás alsóházának elnöke, aki szerint egyelőre Horvátországot sem lenne szabad felvenni a közösségbe.

Norbert Lammert a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban hangsúlyozta: szem előtt kell tartani Románia és Bulgária felvételének tapasztalatait és komolyan kell venni az Európai Bizottság jelentését a horvát csatlakozási folyamat állásáról, amely szerint a jugoszláv utódállam "nyilvánvalóan még nem érett az EU-tagságra". Ugyanakkor az EU sem alkalmas a bővítésre - tette hozzá. Először az euróválságot kell megoldani, és csak utána kellene új tagokat felvenni. A bővítési törekvéseket nem szabad "ismét a közösség elengedhetetlenül szükséges stabilizációja fölé helyezni" - mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

Norbert Lammert úgy vélte: a válságot az integráció elmélyítésével kell kezelni. Valamennyi euróövezeti tagországban közös költségvetési- és pénzügyi politikát kell bevezetni, hogy megszűnjék a politikai és a gazdasági integráció közötti egyensúlytalanság, amely a válsághoz vezetett. Ennek során a költségvetési fegyelmet és államadósság-csökkentést előíró fiskális paktum alapján ki kell dolgozni egy eljárást, hogy a közösség ellenőrizni, módosítani és szükség esetén szankcionálni tudja a tagországok államháztartási politikáját - mondta a Bundestag elnöke. Horvátország 2003-ban fordult tagfelvételi kérelemmel az EU-hoz.

A csatlakozási tárgyalások 2004-ben kezdődtek és 2011. június 30-án, a magyar uniós elnökség utolsó napján zárultak le. A 2011 végén aláírt csatlakozási szerződés szerint a nyugat-balkáni ország 2013. július 1-jén léphet be az EU-ba.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előrehozott választások kezdődtek Montenegróban

Előrehozott parlamenti választások kezdődtek vasárnap Montenegróban. Tovább olvasom