Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Hónapokon át volt erőszak áldozata egy 7 éves kislány

Hónapokon keresztül volt nemi erőszak áldozata egy hétéves kislány az oroszországi Tula városában. A gyereket az édesanyja élettársa, illetve az anya unokatestvére is rendszeresen megerőszakolta.

A hétéves tulai kislány keserves sorsáról csak azt követően szereztek tudomást a hatóságok, hogy őt az édesanyja alkoholizáló életmódja miatt magához vette a gyámhatóság - írja a Komszomolszkaja Pravda.

A gyerek orvosi vizsgálata során derült ki, hogy az anya élettársa már hónapok óta szerelmi tárgyként kezelte, amiről a rendszeresen ittas asszony állítólag mindvégig nem szerzett tudomást. Huszonöt éves férfi ugyanis megfenyegette és végig félelemben tartotta a kislányt, s megtiltotta neki, hogy "az ő kis titkukat" kifecsegje. Az élettárs kezdetben beismerte tettét, ám később mindent letagadott.

A napokban azonban önként jelentkezett a rendőrségen az anya unokatestvére, aki saját magára nézve is terhelő vallomást tett, elismerve és tanúsítva, hogy rokona élettársával több ízben megerőszakolták a kislányt. Az elkövetőkre az orosz törvények szerint tizennégy évig terjedő szabadságvesztés róható ki. Az anyát megfosztották szülői jogaitól.

Olvasóink írták

  • 3. antilibsi 2009. március 20. 09:41
    „Én sem szívesen ülnék egy orosz börtönben ( igaz semmilyenben sem). Amúgy meg ki az az elmebeteg, emberalatti véglény, aki egy hétéves kislányt megkíván. Az ilyeneket a (minden szempontból) legkeményebb bűnözők közé kell bezárni! Ott majd megtudják, mi az igazi "szerelem"!”
  • 2. ferge 2009. március 20. 09:33
    „kemény lesz aza tízen x év!!!!ne tud meg mit csinálnak az ilyenekkel bent a börtönben ha ki derül miért is uli a büntetését...vele is el játszadoznak oda bent”
  • 1. obama 2009. március 20. 08:45
    „na ez szep en azt hittem hogy az oroszok egy kicsit kemenyebbek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fritzl: élete végéig elmegyógyintézetben marad

Megbánást tanúsított Josef Fritzl tetteiért perének utolsó tárgyalásán. A védő szerint nem történt… Tovább olvasom