Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

`Győzelmére´ emlékezik a Hamász a gázai offenzíva évfordulóján

Megszólaltak a szirénák vasárnap Gázában annak első évfordulóján, hogy rövid de véres háború kezdődött Izrael és a Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista mozgalom között.

A szirénák helyi idő szerint 11 óra 20 perckor harsantak fel, amikor épp egy évvel ezelőtt, 2008. december 27-én az izraeli hadsereg megkezdte az "Öntött ólom" hadművelet első légitámadásait az övezet ellen.

A légi és szárazföldi erők offenzívájának az volt a célja, hogy véget vessen a palesztinok onnan intézett rakétatámadásainak izraeli területek ellen. "Gáza eltökélt akarata győzedelmeskedett, a földjét becsülettel védő ellenállást nem törték meg" - hangoztatta Ahmed Bahar magas rangú Hamász-tisztségviselő egy emlékmű avatásakor.

Este a Hamász-kormány feje, Iszmáil Haníje mond tévébeszédet. A megemlékezések egészen január 18-ig tartanak - idén azon a napon ért véget a konfliktus, mindkét fél egyoldalú tűzszünetével. Azóta viszonylagos nyugalom van.

A Hamász hívei már tartottak vasárnap több demonstrációt és egyperces néma megemlékezéseket, bár a terület nagy részén a lakosság nem mutatott érdeklődést az évfordulós események iránt, sőt, egyesek már bírálták is az iszlamista mozgalmat, amiért nem az ő szükségleteik kielégítésével törődik inkább.

Mintegy háromezer Hamász-támogató gyűlt össze az övezet északi részén fekvő Dzsebelíja város egyik terén, a szervezet zöld zászlait és olyan családtagok fényképeit tartva a magasba, akik az izraeli offenzívában vesztették életüket.

Palesztin adatok szerint mintegy 1400 palesztin halt meg a 22 napos harcokban, köztük mintegy 900 civil, az izraelieknek 13 halottjuk volt. A határ izraeli oldalán húsznál több tüntetőt vettek őrizetbe az izraeli hatóságok - közölte Miki Rózenfeld rendőrségi szóvivő.

Haggaj Matar izraeli békeaktivista elmondta, hogy a tüntetők a Gázai övezetbe szerettek volna beutazni, s a földközi-tengeri földsáv több mint három éve tartó izraeli blokádjának feloldását követelték.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár vasárnap aggodalmát fejezte ki az egy évvel az izraeli offenzíva után Gázában uralkodó "reménytelenség érzése" miatt és felszólította Izraelt: oldja fel a palesztin terület "elfogadhatatlan" blokádját.

"Ma a Gázában élő 1,5 millió palesztin között, akiknek a fele 18 év alatti, a reménytelenség érzése uralkodik. Sorsuk és az izraeliek jóléte szorosan összefügg" - húzta alá Ban Ki Mun az ENSZ honlapján olvasható közleményében.

A világszervezet főtitkára felszólította Izraelt, vessen véget a Gázai övezet elleni blokádnak és könnyítse meg a civil intézmények újjáépítését, a Gázai övezetet ellenőrző Hamászt pedig arra szólította fel, hogy hagyjon fel az erőszakkal.

Olvasóink írták

  • 2. SC 2009. december 30. 19:59
    „Szomorú dolog mind a két oldaltól,hogy fegyverekkel oldják meg a problémákat!
    De a legszomorúbb,hogy civilek ezrei vesztik el az életüket a mocskos politikai lépések miatt!!!
    Ez egyszerű ember nem akar háborút,a politikának érdeke...”
  • 1. meir 2009. december 30. 17:52
    „A Vilagszervezet fotitkara csak aztassa es vakargassa a to....it!!!!
    Szolitsa fel inkabb az Europai Uniot hogy NE avatkozzon Erets Israel belugyeibe!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pápa szegényekkel ebédelt egy római népkonyhán

Szegényekkel és hajléktalanokkal együtt ebédelt egy római népkonyhán vasárnap XVI. Benedek pápa, aki… Tovább olvasom