Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

George Bush emelt fővel távozik a Fehér Házból

George Bush leköszönő amerikai elnök kedden utoljára hívta össze kabinetjét a Fehér Házban, ahol kijelentette, hogy büszkén, emelt fővel távozik a hatalomból. Az ülésen - amelyen mások mellett részt vett Condoleezza Rice külügyminiszter és Robert Gates védelmi miniszter - Bush köszönetet mondott kabinetjének, egyben az amerikai népnek. Mint mondta, eredményes elnökséget tudhat maga mögött.

"Ez a kormány jó, tartós eredményeket ért el, nagyon büszke vagyok rá" - jelentette ki második mandátumának lejártával, saját szempontja szerint értelmezve örökségét.

Az egyebek között az iraki háború, a Katrina-hurrikán utáni késedelmes reagálás, a terroristagyanús foglyok kínzása miatt élesen bírált Bush saját és kormánya érdemei között sorolta a kisebbségi diákok eredményeinek javulását, az idősek gyógyszertámogatását, az alacsonyabb adókat, a megreformált hadsereget, a fiatalok kábítószer-fogyasztásának csökkenését és az új kereskedelmi egyezményeket.

Megelégedéssel tekintett vissza úgynevezett Szabadság programjára, utalva az iraki és afganisztáni háborúra, valamint a szegénység és betegségek ellen folytatott küzdelemre.

A hivatalából minden idők egyik legnépszerűtlenebb elnökként távozó Bush előző nap tartotta utolsó sajtókonferenciáját a Fehér Házban, és ugyancsak onnan fog utolsó alkalommal üzenetet intézni az amerikai néphez csütörtökön este. A hatalmat egy hét múlva adja át utódának, Barack Obamának.


Olvasóink írták

  • 3. obama 2009. január 14. 09:45
    „emelt fovel kerdezzek meg tole hol van bin laden hisz ok jo baratok.”
  • 2. obama 2009. január 14. 09:29
    „bush nem jo ember mer tamadta meg afghanisztantt az olaj meg egyebek vegett . iraq mert vegeztek ki husszeint senki nem tudja.obama az jo.”
  • 1. elemér 2009. január 13. 21:39
    „Hogy Bush mit gondol és mit hisz az igazán nemszámit már régóta, mert hitelét vesztette az országban. Épitethet magának egy muzeumot ahol dicsérheti önmagát.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsarolással vádolja Moszkvát az ukrán államfő

Viktor Juscsenko kedden "zsarolással" vádolta meg Oroszországot annak kapcsán, hogy az Ukrajnán… Tovább olvasom