Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Felújított Kossuth-szobrot avattak újra Kárpátalján

Ünnepélyes keretek közt avatták újra Kossuth Lajos magyarországi támogatással felújított szobrát szombaton a kárpátaljai Técsőn.
Técső lakossága 1896-ban közadakozásból állított mellszobrot Kossuthnak. A kisváros központjában álló emlékmű sorrendben a hatodik a világ köztéri Kossuth-szobrai között.

A szobor újraavatásán részt vett Bacskai József, a beregszászi magyar konzulátus főkonzulja, aki az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a técsői Kossuth-emlékművet és a hozzá tartozó parkot a városrendezés keretében újította meg a helyi református egyházközség és a polgármesteri hivatal.

A reformátusok a beregszászi magyar konzulátus közbenjárásával sikeresen pályáztak a Külügyminisztériumnál, aminek köszönhetően 350 ezer forinttal tudtak hozzájárulni a rekonstrukciós munkálatok költségeihez. A fennmaradó részt a polgármesteri hivatal fedezte - tette hozzá, megjegyezve, hogy az átadási ünnepségen legmagasabb szinten képviseltette magát a técsői járás - a legnagyobb ukrajnai járás - állami közigazgatási hivatala is.

A két méter magas talapzaton lévő Kossuth-szobor egyike az azon kevés magyar emlékműveknek, amelyeket nem romboltak le Kárpátalja Csehszlovákiához, majd a Szovjetunióhoz történt csatolása után.

A helyi legenda szerint a técsőiek 1944-ben úgy mentették meg a Kossuth-emlékművet, hogy szilvapálinkával leitatták a szobor lerombolására készülő szovjeteket. Később Váradi Sternberg János ungvári történészprofesszor járt közben a szovjet hatóságoknál azért, hogy kíméljék meg Kossuth Lajos szobrát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fico hazudik a szlovák média szerint

Közös nyilatkozatban cáfolták a vezető szlovákiai napilapok kiadói és főszerkesztői Robert Fico… Tovább olvasom