Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Először választottak Koszovóban nőt államfőnek

Atifete Jahjaga személyében először választott nőt államfőnek a koszovói parlament csütörtökön.

A testület a választással feloldotta azt a belpolitikai válságot, amely előre hozott parlamenti választások kiírásának veszélyével fenyegetett. A függetlenségét bő három éve kikiáltó egykori dél-szerbiai tartományban azért kellett most új elnököt választani, mert az alkotmánybíróság másfél hete érvénytelenítette Behgjet Pacolli dúsgazdag üzletember február 22-i államfővé választását.

Ez mély politikai válságot okozott Koszovóban. A megoldást szerda estére, az amerikai nagykövet részvételével három napon át folytatott tárgyalások eredményeként találta meg a pristinai parlament három pártja - két kormánypárt, a Koszovói Demokrata Párt és a Szövetség az Új Koszovóért, valamint az ellenzéki Koszovói Demokratikus Liga -, amelyek Jahjaga jelölése mellett döntöttek.

A csütörtöki szavazáson a 120 tagú koszovói parlament már a kétharmados többséget igénylő első szavazási fordulóban 80 szavazattal megválasztotta államfővé Atifete Jahjagát. A másik jelölt, Suzana Novoberdaliu 10 támogató szavazatot kapott, igaz - mint a B92 belgrádi rádió a honlapján megjegyezte - őt csak formai követelmények miatt jelölték: az alkotmány legalább két jelöltet ír elő.

A tisztség betöltéséhez előírt legalább 35 éves kort éppen csak betöltő Atifete Jahjaga fiatal jogászként a rendőrségnél futott be karriert, a politikai életben nincs tapasztalata. A B92 szerint szakértői körökben viszont nagy elismertségnek örvend. Koszovó első női elnöke várhatóan maximum egy és egy negyed évig maradhat hivatalban. A három parlamenti párt korábban megegyezett abban is, hogy nem több, mint kilenc hónap múlva elfogadják Koszovó módosított alkotmányát. Az új szabályozás szerint az államfőt a parlament helyett közvetlenül a nép választja majd, a tervek szerint az alkotmánymódosítás hatályba lépése után legfeljebb fél évvel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Líbia - Washington szerint patthelyzet alakult ki Líbiában

A líbiai polgárháborúban patthelyzet alakult ki - jelentette ki csütörtökön washingtoni szenátusi… Tovább olvasom