Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Apadt Görögországban az igen-tábor

A legfrissebb görögországi közvélemény-kutatási eredmény szerint az utóbbi egy napban apadt az igen-tábor a vasárnapra kiírt referendum előtt, de még így is van egy kis előnye a nemmel szavazókkal, vagyis azokkal szemben, akik elutasítják a hitelezőkkel való megállapodást.
A péntek reggel nyilvánosságra hozott eredmény az ALCO közvélemény-kutató intézet felmérésén született. Eszerint a megkérdezettek 44,8 százaléka szavazott volna igennel, és 43,4 százalékuk nemmel, ha már most lett volna a szavazás. A határozatlanok aránya 11,8 százalék. Az eredményt az Etnosz című lapban mutatták be. A felmérésben részt vevők 74 százaléka azt mondta: szeretné, ha Görögország bent maradna az eurózónában, 15 százalék pedig azt, hogy nem, mert nemzeti valutát akar. Ebben a tekintetben a határozatlanok aránya 11 százalék.

A csütörtök reggel nyilvánosságra hozott felmérési eredmény szerint, amelynek az alapja az Elefterosz Tiposz című konzervatív újság megbízásából végzett kutatás volt, a megkérdezettek 47,1 százaléka támogatta a nemzetközi hitelezők által javasolt reformintézkedéseket, 43,2 százalékuk viszont ezek elfogadása ellen volt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitoloncolás helyett integrálná az illegális bevándorlókat az amerikai kormány

Az Egyesült Államok kormánya az utóbbi hónapokban mélyreható változtatásokat eszközölt a bevándorlási törvények gyakorlati betartatásában. Tovább olvasom