Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

A malária elleni küzdelem napja

Április 25-én tartják 2007 óta a malária elleni küzdelem világnapját. Célja a figyelemfelkeltés, megelőző intézkedésekkel ugyanis százezrek életét lehetne megmenteni.

Világszerte 230-240 millió ember betegszik meg évente maláriában, s az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint 850 ezer, más adatok szerint egymilliónál is több embert, főleg gyermeket öl meg. Ez elfogadhatatlanul sok áldozat, főként mivel a malária megelőzhető és gyógyítható.

A maláriát, avagy váltólázat paraziták okozzák, amelyeket szúnyogok terjesztenek emberről-emberre. A maláriaparaziták öt ismert törzse közül a Plasmodium falciparum a leginkább halálos, évente több százmillió maláriás esetért felel világszerte. A malária parazitájának emberre legveszélyesebb törzse - átlépve a fajok közti határt - a gorillákról kerülhetett át az emberre.

Londoni kutatók szerint régebb óta létezik a Földön a malária, mint azt korábban feltételezték. Tavaly megjelent tanulmányuk megállapítja: a trópusi betegség Afrikából származik, és már akkor elterjedt volt, amikor a modern ember 60-80 ezer ével ezelőtt elhagyta a kontinenst.

Szakemberek becslései szerint 2009-ben világszerte mintegy 2,85 milliárd embert veszélyeztetett a malária, többségük (91 százalék) Ázsia középső és délkeleti részeire összpontosult. Csak Indiában kétszázezernél is több embert öl meg a malária évente. Afrikában ugyanakkor alacsony a fertőzések száma, mivel az őshonos afrikaiak legtöbbjének egy különleges génállomány nyújt védelmet a maláriával szemben. A kontinensre érkező utazókat azonban semmi nem védi a betegségtől, így a paraziták átadása komoly veszélyt jelent számukra.

A malária úgy terjed, hogy miután a fertőzött ember vére a nőstény Anopheles szúnyogba kerül, az egy másik embert megcsípve a nyálában adja át a betegség parazitáját. A paraziták a megfertőzött ember májában maradnak néhány hétig, majd a véráramba jutnak, ahol megfertőzik a vörösvérsejteket és tovább szaporodnak. Jelenleg a legjobb kezelés maláriára egy kombinált gyógyszeres terápia, ez azonban igen drága. Az olcsóbb maláriaszerekkel szemben már gyakori a rezisztencia.

A "Szorítsuk vissza a maláriát" kezdeményezést 1998-ban indította útjára a WHO, s az elmúlt tíz évben a malária ellen küzdő programok mintegy 750 ezer ember életét mentették meg. A megelőző intézkedéseknek köszönhetően - főként a moszkitóhálók alkalmazásával - jelentősen csökkent a maláriafertőzések száma, elsősorban Afrikában. Az Afrikán kívüli 56, malária szempontjából veszélyeztetett országból 32-ben is több mint a felével csökkent a maláriás esetek száma.

George Clooney Oscar-díjas színész esete is jól mutatja, hogy megfelelő gyógyszerekkel a malária halálos ítélet helyett jól kezelhető tíznapos betegség lehetne. A filmsztár idén év elején járt Szudánban, ahol már másodszor kapta el a fertőzést, de az idejében megkezdett kezelés hatására hamarosan felgyógyult.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Brammertz: jogos volt Krajina visszafoglalása

Serge Brammertz, az egykori Jugoszlávia területén elkövetett bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi… Tovább olvasom