Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

A kínai média szerint elsüllyedt a lángoló iráni tartályhajó - fotó

A kínai média szerint elsüllyedt a lángoló iráni tartályhajó - fotó
Az iráni mentőegységek szóvivője vasárnap közölte, hogy nincs már esély arra, hogy túlélőt találjanak, mert a hajó egészét elborították a lángok, és meg sem tudják közelíteni.
Elsüllyedt az egy hete balesetet szenvedett és kigyulladt iráni tartályhajó a Kelet-kínai-tengeren - jelentette vasárnap a kínai állami média. "A tengeri hatóságok legfrissebb adatai szerint a Szancin teljesen elsüllyedt" - jelentette a Hszinhua hírügynökség. A hajón 32 ember volt, 30 iráni és két bangladesi. Hármuk holtteste került elő eddig. A többiek eltűntek. Az iráni mentőegységek szóvivője vasárnap közölte, hogy nincs már esély arra, hogy túlélőt találjanak, mert a hajó egészét elborították a lángok, és meg sem tudják közelíteni. A 136 ezer tonna olajat szállító, panamai zászló alatt hajózó, Szancsi nevű iráni tartályhajó január 6-án borult lángba, miután összeütközött egy kínai hajóval Sanghajtól körülbelül 300 kilométerre keletre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leszállás közben kis híján a tengerben kötött ki egy repülőgép - fotók, videó

Leszállás közben kis híján a tengerben kötött ki egy repülőgép - fotók, videó
A baleset a törökországi Trabzonban történt. Tovább olvasom