Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Tavasszal lehet könyves törvény

Abban az esetben, ha meglesz a politikai egyetértés, az első félévben megszülethet a könyvek árkötöttségét szabályozó törvény.

A jogszabály hosszú távon biztosítaná a minőségi könyvkiadás-és terjesztés tartós fennmaradását, valamint a kis könyvesboltok versenyképességének megőrzését - mondta el a Független Hírügynökségnek Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatója.

A politikai meteorológia egy rossz pillanatában, idén tavasszal, terjesztette a szakma az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága elé az árkötöttségről szóló törvénytervezetét - idézte fel Zentai Péter László. Ha nem hullott volna szét a koalíció, már lenne könyves törvény, hangsúlyozta az MKKE igazgatója.

A politikai döntéshozók pártállástól függetlenül egyetértettek ugyanis abban, hogy szükség van erre a törvényre. Ez praktikusan a többi között azt jelenti, hogy a kiadó határozná meg az általa megjelentetett kötet fogyasztói árát, és ezen fél évig nem lehetne változtatni - közölte Zentai Péter László.



Az MKKE igazgatója elmondta, a könyvek árkötöttségét szabályozó jogszabály az Európai Unió régi tagállamai közül tizenötben működik, legutóbb Németországban teljes politikai konszenzussal fogadták el a törvényt. A jogszabály garantálná a sokszereplős kínálati piac tartós fennmaradását, a kis könyvesboltok versenyképességének megőrzését, valamint biztosítaná a könyvkínálat sokoldalúságát, a kevés példányszámban megjelenő, minőségi kötetek kiadását, tette hozz. Kérdésünkre válaszolva Zentai Péter László elmondta: a tavaszi törvénykezési ciklusban reális esély van arra, hogy a parlament tárgyalja a könyves törvényt.

Az MKKE igazgatója hozzátette, Halász János, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának fideszes alelnökével egyeztetve, az sem elképzelhetetlen, hogy ebben az ügyben politikai egyetértés lesz a legnagyobb ellenzéki és a kormányzópárt között.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végtelenített internetes történet

Visszautasította egy nagy kiadó ajánlatát egy 1943-ról szóló könyv megjelentetéséről Sergio Lepri,… Tovább olvasom