Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Visszatérő vendég volt Neszmélyen az utazóbűnöző

Négyszer tört be ugyanabba a hétvégi házba az a 49 éves férfi, akit kedden hajnalban vett őrizetbe a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, majd adott át a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának.
A bíróság kedden délután előzetes letartóztatásba helyezte.

A férfi 2010. áprilisában járt először Neszmélyen, ahol kinézett magának egy hétvégi házat. Tulajdonosa a fővárosban él, hétvégente látogatta csak az ingatlant. Hétköznap egy héten át a tolvaj lakott benne, miután az ablakot betörve bejutott a kisházba.

A férfi az ott talált élelmiszerből készített magának reggelit, ebédet, vacsorát, majd a házban talált értékekkel együtt távozott. 2010-ben három alkalommal tért vissza a házba, több tízezer forintos kárt okozva ezzel a tulajdonosnak. A nyomozók keresték, de nem találták. Alig akadt szemtanú, aki látta volna őt, aki pedig látta, nem ismerte, hisz nem odavalósi volt.

2012. május 30-án ismét a rendőrség segítségét kérte a ház tulajdonosa. Ismeretlen személy az ablakot betörve bejutott a házába, majd megitta és megette az ott talált élelmiszert. A módszer alapján a nyomozók arra gyanakodtak, hogy ugyanaz a személy lehet az elkövető, mint 2010-ben. A tettes visszatért.

Ismét széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, majd lépésről lépésre közelebb kerültek a 49 éves férfihoz, akiről kiderült, hogy számtalan vagyon elleni bűncselekményt követett már el és bár a nyilvántartások szerint Kazincbarcikán él, alig van a városban, utazóbűnözőként járja az országot.

A Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya elfogatóparancsot adott ki ellene, így akadt fenn a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság járőreinek ellenőrzésén. Elfogták és őrizetbe vették, majd átadták őt a tatai kollégáknak. A férfi elismerte, hogy idén májusban és 2010-ben is ő tört be a hétvégi házba és használta napokon át. Az is elmondta, hogy a már megszokott helyen kívül két másik házba is megpróbált betörni, de nem sikerült.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az egyik kerékpáros otthagyta a másikat Tatabányán

Segítségnyújtás elmulasztása miatt keres egy kerékpárost a Tatabányai Rendőrkapitányság… Tovább olvasom