Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Halálos baleset a csúszós úton Héreg és Bajna között - fotó

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt szerdán Héreg és Bajna között. Két személygépkocsi ütközött frontálisan.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az Opel személygépkocsit vezető 51 éves tatabányai asszony járművével megcsúszott az úton, áttért a menetiránnyal szemközti sávba, ahol frontálisan összeütközött a Bajna felől Héreg irányába közlekedő Trabantnak, melynek 78 éves tatabányai vezetője a kórházba szállítást követően életét vesztette. A baleset körülményeit a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.

Télen a közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ebben az évszakban a legtöbb problémát a csúszós utak és a romló látási viszonyok okozzák.



Az előrejelzések szerint december 5-én nem, december 6-tól azonban hózáporokra és fagypont alatti hőmérsékletre kell számítani, ezért fokozott óvatossággal kell közlekedni. A száraz és vizes utak hirtelen válthatják egymást, mely körültekintést és fokozott figyelmet kíván. Nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkeztének kockázata, rossz manőverezés esetén pedig a hibák könnyebben korrigálhatóak. A korai sötétedés miatt kiemelt figyelmet kell fordítani a világítóberendezések kifogástalan állapotára.

A gyalogosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. Mindenkor biztosítani kell a gyalogosok elsőbbségét a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken, és fokozott figyelemmel kell lenni a figyelmetlenül az úttestre lépőkre. Esős, havas időben gyakran képződnek „pocsolyák" az utak felszínén. Ezért esős időben fokozott figyelemmel, és amennyiben lehetséges, a pocsolyák kikerülésével, továbbá a haladási sebesség csökkentésével kell vigyázni a gyalogosokra.

Olvasóink írták

  • 3. Mankapunka 2012. december 06. 11:13
    „Hyppolit

    Mely országok azok? Attól,hogy a német anyanyelvű helyeken ez a szokás,és ennyi,kifújt. Jártál már Franciában?”
  • 2. Hyppolit 2012. december 06. 09:17
    „1.Manka!Húúú! Sok nyugati országban a kresz-tananyag egyik alapköve, hogy "ha a gk-vezető, már a gyalogos lelépési SZÁNDÉKÁT (!) észleli, KÖTELES (!) megállni. Ha a gyalogos int neki, hogy menjen tovább, akkor is jelezni kell, hogy keljen át". Ezekben az országokban TISZTELIK egymást a közlekedésben résztvevők, ez intelligencia kérdése, és nem FIZIKA! Barbár mentalitás ellen nincs védelme senkinek. Lassan ott tartunk, mint egyes dél-balkáni országokban, hogy a kereszteződéshez érve alá- és fölérendeltségtől függetlenül az "erősebb" gk már előre dudál a szabad áthaladás miatt.Ide akarunk jutni?”
  • 1. Mankapunka 2012. december 05. 15:57
    „"figyelemmel kell lenni a figyelmetlenül az úttestre lépőkre." Igen,akinek annyi esze van,hogy csúszós úton képes egy tonna anyag elé lelépni,az meg is érdemli. Tök mindegy,szabály-szabály,a fizika felülírja.

    Ebben az Opelben is szerintem egy tipikusan olyan nő ült,aki alig lát ki a kormány felett,még napellenző sem segít,ha lehajtja,mert annyira pici,és még nyomja is neki ilyen piszlicsáré utakon,mint ez.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kihűlt volna, ha nem segítenek

Hajléktalan férfin segítettek a rendőrök, orvosok és állampolgárok2012. december 4-én éjszaka. A… Tovább olvasom