Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Völner: a gönyűi kikötő életképessé válhat

Gönyű fejlődő gazdasági térségben fekszik, így igazi közúti-vízi-vasúti csomópontként, átrakóhelyként működhet.

Kevesebb árut  szállítanak a Dunán, mint néhány esztendeje, de a gönyűi kikötő  életképessé válhat - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat  pénteki testületi ülésén tartott előadása után újságíróknak a  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős  államtitkára.

A mohácsi kikötőnél 20-25 százalékkal kevesebb teherhajó  lépi át a határt, mint három-négy éve; ebben a gazdasági válság  mellett a dunaújvárosi vasmű visszaeső termelése is szerepet  játszik. A Győrhöz közeli Gönyű fejlődő gazdasági térségben fekszik,  így igazi közúti-vízi-vasúti intermodális csomópontként,  átrakóhelyként működhet - közölte Völner Pál.  
   
Problémaként említette, hogy a folyó romániai, bulgáriai  szakaszán mindmáig váratnak magukra azok a fejlesztések, amelyek  eredményeként egész évben hajózhatóvá válna a Duna.  
   
Előadásában az államtitkár kijelentette, a teherszállításban a  közút továbbra is tarol, "a vasút küszködik", az utóbbi formára  terelés egyik eszköze lehet a használatarányos útdíj rendszerének  bevezetése.   
   
"Most a GYSEV azon dolgozik, hogy az átvett vonalait  villamosítsa, felújítsa. Ezen szerintem első lépésben túl kell  lenni, és utána kell átgondolni, hogy van-e olyan indok, ami  amellett szólna, hogy tovább folytatódjon ez a fajta közlekedés" -  válaszolta Völner Pál az MTI azon kérdésére, tervezik-e, hogy a  társaság újabb vonalakat vegyen át a MÁV-tól.

Olvasóink írták

  • 5. duszaandras 2013. április 30. 08:40
    „Talán kellene egy focistadiont építeni a gönyűi kikötőbe, és akkor észre térnének az amúgy állami tulajdonban lévő cégek (MÁV, MAHART), amelyeknek dolga lenne végre beindítani a gönyűi kikötőt. Kedves Fideszes OGy-i képviselők! Ébresztő!”
  • 4. Hedon 2013. április 27. 09:55
    „#3. Infamous
    "a gönyűi kikötő egy nagy mutyi"

    Az alábbi cikkből az derül ki hogy Molnár Csabi (akkor éppen gazdasági államtitkár)
    szerint viszont sikertörténet.

    http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/kikoto_europai_siker-_tortenet/2070218/”
  • 3. Infamous 2013. április 27. 09:15
    „a gönyűi kikötő egy nagy mutyi... felvették a sok milliárdos támogatásokat, majd építettek fele pénzből egy kihasználatlan, koncepció nélküli kikötőt... most meg sírnak, hogy nem megy...”
  • 2. Valaki 2013. április 26. 17:51
    „Kamu az egész. A tótok rontották el az egészet.”
  • 1. ferdo 2013. április 26. 13:04
    „1-2 éve még az volt a gond, hogy a magyar szakaszon nem hajózható egész évben a Duna, sőt nálunk vannak a legnagyobb problémák, de duzzasztót meg nem szabad építeni. Erre most a románokra, bolgárokra mutogatnak? Hogy is van ez?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Reszkethetnek a vérszívók

Ha megmaradnak a kora nyárias hőmérsékleti értékek, akkor számítani lehet a szúnyog populáció robbanásszerű növekedésére Győrben és környékén. Tovább olvasom