Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Ülést tart a megyei képviselőtestület

Március 7-én, pénteken délelőtt ül össze ismét a megyei képviselőtestület. A napirendek sorában 12 előterjesztés szerepel. Ezek között kétségkívül a legfontosabb téma a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének elfogadása lesz.
E napirendhez a költségvetés február 15-i első fordulós tárgyalása után a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint február 25-éig írásban nyújthattak be módosító javaslatokat a képviselők, melyekről a szakbizottságok február 27-29. közötti ülésieken már véleményt formáltak.

Több napirend is érinti a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház működését, így többek között tájékoztató kerül a képviselők elé az intézményben 2007. évben végzett betegelégedettségi vizsgálatról, illetve beszámoló a PAMOK 2007. második féléves gazdálkodásáról és az intézményben végrehajtott új struktúra kialakításáról és a hatékonyságnövelő intézkedésekről.

A megyei fenntartású intézmények közül ezúttal a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára igazgatója számol be az intézmény tevékenységéről, az intézményi érdekvédelem helyzetéről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zeneszerzői verseny Haydn halálának 200. évfordulójára

A 2009-es év Joseph Haydn halálának 200. évfordulója. Burgenland így az idei év zeneszerzői… Tovább olvasom