Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Újra füstöl a győri olajgyár

Való igaz, tegnap magunk is meggyőződtünk róla, visszhangzik a környék az egykori gyárépületekből kongó zajtól, hallani, valami nagy vasszerkezeteket szednek szét éppen.
 A kapuban a biztonsági őr szívesen szóba elegyedik velünk, ám egyértelműen közli, a tulajdonos engedélye nélkül nem léphetünk beljebb. A tulajdonost márpedig „éppen" nem lehet elérni. A környék „befüstölésének" hírére az őr megjegyzi: két éve teljesít itt szolgálatot, azóta ezeket az óriási kéményeket egy gramm füst nem hagyta el. Be se lehetne gyújtani őket, ahhoz működniük kellene a ki tudja mivé lett ventilátoroknak.

Tisztázódik aztán, nem a kémények füstölnek időnként, hanem valamelyik gyárépületből száll a környékre a fojtogató bűz. A leszerelendő csövekből égetik ki a régi lerakódásokat.

Nem a bontással magával van bajuk a környékbelieknek, mondja SMS-küldő olvasónk, hiszen talán már tíz éve is várják, mikor tűnik el ez a halott gyár. De a bontók eljárhatnának emberségesebben is. Ha már az asztalon táncolnak a lakásokban a poharak a bontási zupálástól, legalább a talán mérgező bűzt ne kellene nyelniük. (Erről egyébként nem tettek bejelentést a környezetvédelmi felügyelőségen. Az utóbbi eset augusztus 21-én történt.)

Szóba kerül még, azért is jó lesz, ha mihamarabb „szanálják" a gyárterületet, mert a gazdátlan évek alatt igen elszaporodtak a patkányok, s azok bizony „kilátogatnak" a kapun kívülre is.
Lapunkban egyébként néhány hete írtunk az olajgyár leendő sorsáról: bizonyos épületeit elbontják, néhány átalakítva új funkciót kaphat, üzletek, panziók, lakások lesznek itt. Jó néhány „beékelődött", régi, lerobbant lakás gazdája – mint tegnap elmondta – alig várja, hogy méltóbb körülmények közé költözhessen. Pk nem bánják, ha hangosak a gyárbontók, csak legyenek minél gyorsabbak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Exminiszterekkel versenyeztek

Közéleti személyiségekkel, művészekkel, politikusokkal mérték össze autóvezetési tudásukat azok a… Tovább olvasom