Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Új tanév, megszépült környezetben Gönyűn

Teljesen megújult iskolában kezdhetik a tanévet Gönyű iskolásai: a nyáron pályázati pénzekkel és jelentős önerővel megvalósuló külső-belső felújítással most még vonzóbb lehet az intézmény, amely tavaly ünnepelte fennállása 80. évfordulóját.

A mai gönyűi Széchenyi István Általános Iskola négy, különböző időpontban emelt épületből áll, melyek közül a legidősebbet – négy tanteremmel – 1929-ben adták át rendeltetésének. Ezt követte a ’60-as években, javarészt társadalmi munkában, az 5 tantermes bővítés szolgálati lakással, zsibongóval, majd 1984-ben a hat nagyobb, két kisebb teremmel, ebédlővel, könyvtárral felszerelt legújabb szárny. S hogy ne csak a szellem edződjön a padokban, 1995-ben a nagyméretű, 36x18 méteres, parkettás küzdőterű tornacsarnok is elkészült. Jelenleg 231 tanulója van az intézménynek, valamennyien gönyűiek. A mai pedagógiai követelményeknek megfelelően sokféle szakkör, sport- és művészeti foglalkozás, angol- és németnyelv-oktatás zajlik az iskolában, a legjobbak évente jutalomkiránduláson vehetnek részt.

A kívül-belül megújult épületekben 231 tanuló kezdheti meg az iskolaévet. Fotó: Burkus
A kívül-belül megújult épületekben 231 tanuló kezdheti meg az iskolaévet. Fotó: Burkus

– Hat éve vezetem az iskolát, eddig kisebb felújításokkal próbáltuk külsőleg is vonzóvá tenni az épületeket: a palatetőt lecserepeztettük, a kavicsos udvarra 400 négyzetméter díszburkolat került – mondta el Kiss Béla igazgató, aki 26 éve földrajz–rajz szakos tanárként kezdett az intézményben. – Az utóbbi munka egybeesett az 1 és 2 forintosok bevonásával, amikor a községben e célra 250 ezer forintot gyűjtöttek a pénzérmékből. Emellett saját alapítványunk és szponzorok, főként az E.ON segítették a felújításokat, tavaly például a régi épület ablakcseréje mellett új főbejárat készült. Ekkor nyertünk egy CÉDE-pályázatot is, amelyből idén nyáron megvalósult a teljes külső szigetelés és színezés, valamint a további nyílászárók cseréje, a folyosót akadálymentesítettük és új burkolat került rá.

Mint megtudtuk, az elnyert pályázati támogatáson kívül a legfontosabb a gönyűi önkormányzat és személy szerint Major Gábor polgármester támogatása volt, mivel a pályázathoz 40 százalék önerő is kellett. Az önkormányzat így több mint 13 millió forinttal támogatta a munkálatokat, amelyek összesen mintegy 24 millió forintba kerültek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torlódás a 85-ös főúton - defektes kamion kerekét cserélik

Egy defektes kamion kerekét cserélik a 85-ös főúton Rábapatona és Lesvármajor között. Torlódásra… Tovább olvasom