Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Új képgalériák: tűz ütött ki az egykori Richards gyár területén Győrben

A kisalfold.hu információi szerint a lángok először a cérnagyárból csaptak fel, s terjedtek át a gyapjút feldolgozó üzembe. Óriási a füst gomolygott, de a lakosság kitelepítésére nem volt szükség.

17 óra 37 perc - Újabb fotók a hajnali győri tűzvészről


Képek: Tudósítók.

Tűz ütött ki az egykori Richards gyár területén Győrben II - fotók: Tóth Gyula.


8 óra 10 perc

Fotó: H.B.E

Gyapjúbálák  égnek a győri posztógyár egyik csarnokában; a tüzet körülhatárolták  és megkezdték a mozdítható bálák elszállítását, hogy kevesebb legyen  az éghető anyag – közölte csütörtök reggel az MTI-vel a  katasztrófavédelem megyei szóvivője.  

Dobos Viktória tűzoltó hadnagy tájékoztatása szerint miután a tűz miatt leállt az üzemben a munka,  létszámellenőrzést tartottak, így már tudható: egyetlen munkás sem  maradt a lángoló csarnokban.  


6 óra 1 perc

Teljes terjedelmében, mintegy háromezer négyzetméteren ég a győri, Szabolcska utcai gyapjúüzem csarnoka.

Ötös, kiemelt riasztási fokozat mellett oltanak a tűzoltók, a lakosság nincs veszélyben.

A csarnok portaszolgálata négy óra előtt pár perccel jelentette be a tüzet, a műszaki mentési terv alapján négyes kiemelt fokozatban állapították meg a riasztási fokozatot.


Tűz ütött ki az egykori Richards gyár területén Győrben - fotók: Tudósítók.

Öt gépjárműfecskendővel, öt különleges szerrel és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálattal vonultak a szakemberek a tűzesethez.

A szolgálati parancsnok a helyszínen ötös, kiemelt fokozatúra emelte a riasztási fokozatot: még két járműfecskendő, további négy különleges szer és a Vas megyei katasztrófavédelmi mobil labor érkezett a csarnokhoz - tájékoztatott Dobos Viktória, a megyei katasztrófavédelem sajtósa.

A tűzoltóhadnagy hozzátette: bár nagyon nagy a füstképződés, a lakosság kitelepítésére ezidáig nem volt szükség.

5 óra 44 perc

A tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak a lángok megfékezésében, s kosaras emelő kocsiból is oltanak a Tihanyi Árpád úton.

Körülbelül 3000 négyzetméteren ég az üzemcsarnok.
 

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. Babenko 2012. június 26. 07:23
    „Valamikor kitüntetésnek számított ebbe a gyárba bekerülni. Aztán jött a rendszerváltás és ez is eltűnt a süllyesztőben. Ami meg megmaradt és működött belőle, az nagyja részt most elégett. :(
    Mankapunka te miért nem hesszelsz tűzoltóként?”
  • 34. nagyonfááj 2012. június 25. 15:14
    „32. Mankapunka 2012.06.23. 19:16
    No Comment....az emberiség egy része pusztulásra ítéltetett......remélhetőleg rajta vagy a listán........”
  • 33. paxpace 2012. június 24. 21:17
    „hogy szemléletesebb legyek-a gyapot ugy ég mint a papír,tehát olyan különleges illat nem volt érzékelhető,ha gyapjú égett volna( mivel tudomásom szerint 300 tonna gyapot égett el) az olyan lett volna mintha 3000 disznót perzseltek volna.azt pedig az egész város megérezte volna.”
  • 32. Mankapunka 2012. június 23. 19:16
    „irigylem őket. Utána hesszelhetnek tovább,ha végeztek.”
  • 31. vodka17 2012. június 21. 21:23
    „Egyetértek " Ginával" !Igen tessék ,most irigyelni a tűzoltókat akik már hajnal óta talpon vannak ebben a hőségben !!!! Kérem irjon az aki irigyli őket !!!!!!!!!!!!”
  • 30. gyugyu1 2012. június 21. 19:58
    „Hát ez is egyfajta lakossági tájékoztatás ! Híradó" emberek nem voltak veszélyben !! "

    HÁT KÉRDEM A SZÓVíVÖTŐL : A K. VOLÁNTELEPEN TÁROLT BUSZOKRA ÉS AZ ÜZEMANYAGRA TERJED ÁT A TŰZ AKKOR MI VAN??/ A Fészek festék áruháza még odébb van ! / A szoszédos telepen lévő raktárakban tárolt dolgok ????

    Ez nem tájékoztatás hanem félretájékoztatás !!!”
  • 29. Gina 2012. június 21. 19:49
    „Na most lehet irigyelni a tűzoltókat, akik hajnal óta kint vannak!”
  • 28. háté 2012. június 21. 19:14
    „Vajon, miért a külföldi tulajdoni üzemek égnek? -szerintem a tűz idegenellenes,- antiszemita!”
  • 27. zsukov 2012. június 21. 18:20
    „Megunták az Olaszok ????”
  • 26. Túrabakancs 2012. június 21. 18:13
    „Accentos!/ 23/
    Nem piszkálni akartalak, inkább csak poénkodni. Nekem az a furcsa, hogy a széljárás
    gyakorlatilag pont ellentétes volt, tehát emiatt valóban nem szabadott volna hogy érezd
    a füstöt. dödike /24/ írása is engem igazol.
    Jandex!
    Te tudsz értelmesen is hozzászólni egy cikkhez, vagy csak én mások szapulása ami lázba tud
    hozni téged? Nem lehetett egyszerű gyermekkorod hallod e?!
    Üdv. Pedró! /19/
    Csak tippeltem hogy arrafelé is mehetett a szmog, de akkor szerencsére kikerült titeket.
    Az irány elvileg egyezett.
    acsali! /25/
    Na ja...”
  • 25. acsali 2012. június 21. 16:51
    „tán csak nem veszteséges volt a külföldi tulaj?”
  • 24. dödike 2012. június 21. 15:59
    „Szabadhegyre tenyérnyi fekete pernyedarabokat hozott a szél.Őszinte sajnálatom az ott dolgozóknak.”
  • 23. Accentos 2012. június 21. 14:29
    „Drága Túrabakancs! A győrújfalu aszfaltkeverő telepen dolgozók márpedig érezték a füstöt.velem együtt.nyugodtan levizuálhatod magadban a kettő közötti távolságot,pláne légvonalban...”
  • 22. panital 2012. június 21. 14:06
    „hello én szerintem az a legnagyobb szerencse hogy nem sérült meg senki!és nem az hogy merre viszi a szél a füstöt!!
    én a Panitál Kft dolgozója vagyok és épp dolgozni indultam amikor láttam a nagy tömeget(a munkatársaimat)
    teljes kétségbe esést mindenki arcán hogy mi lesz ezek után lesz-e még munka helyünk!!??
    szörnyű ami történt remélem nem zárják be!leállás alatt renoválják és utána talán lesz hova menünk dolgozni!!”
  • 21. Jandex 2012. június 21. 12:31
    „Túrabakancs 2012.06.21. 11:05
    "kiszaglálására " láláléééé, bakkkancs szótáééé?!:)))”
  • 20. tigerke94 2012. június 21. 12:09
    „Itt lakok a mesterhármassal szemben, nagyon durva volt. fél4től 7ig voltam fent, néztem. Nagyon büdös volt, ablakot se lehetett nyitni, pedig nagyon jó idő volt. Még az a szerencse, hogy a festéküzletre nem terjedt át. Na akkor az durva lett volna...”
  • 19. Pedró 2012. június 21. 12:01
    „17. Túra:
    Töltéstaván reggel fél hatkor nem éreztem semmit, amikor kimentem az udvarra.
    A tűzesetről itt értesültem. Ennek ellenére bízom benne, hogy nem került veszélyes anyag a levegőbe...”
  • 18. Demalgon 2012. június 21. 11:12
    „Jólvanna, azt hittem legalább értik a poént egyesek, de semmi empátia nincs .... irigylem a moderátorokat, hogy milyen jó anyósaik vannak :)”
  • 17. Túrabakancs 2012. június 21. 11:05
    „Kedves Accentos!
    Ha mondjuk Töltéstaván vagy éppen Banán laknál, még el is hinném hogy érezted a füstöt.
    Ha netán mégis igazat állítasz, akkor felfogadlak szívesen a szarvasgomba kiszaglálására
    az erdőkben. :)) Hamar megszednénk magunkat!”
  • 16. Demalgon 2012. június 21. 10:52
    „<moderálva>”
35 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Szépségkirálynő válaszolt Olvasóinknak: `csak úgy lehetünk boldogok, ha elfogadjuk magunkat´

Cserháti Tamara, a Miss World Hungary győri szépségkirálynője volt csütörtökön a kisalfold.hu vendége. Tamara mesélt a boldogság titkáról, s azt is elárulta, hogy a pizzának nem tud ellenállni. Tovább olvasom