Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Tömeges karambol után: kijavították az útfelületet a külső Baross úton Győrben

Csütörtökön délelőtt többen dolgoztak a külső Baross útnak azon a szakaszán, ahol négy kocsi ütközött kedd este. Az utóbbi években több borulásos baleset történt itt. Fotók.

Mint arról a kisalfold.hu elsőként hírt adott: több autó ütközött össze a külső Baross úton Győrben.

A balesetben négy kocsi ütközött és négy személy sérült meg, közülük egy személyt szállítottak a mentők kórházba.

Csütörtök délelőtt sikerült a baleset nyomait "eltüntetni", de ettől még a kereszteződés maradt ugyanolyan veszélyes kereszteződés - vigyázzanak mások és magukra itt!

"Az utóbbi években több baleset is történt ezen az útszakaszon Győrben"

A főút - tehát a külső Baross út - a Győr-Moson-Sopron Megyei Útkezelő kezelésében áll, míg a főutat keresztező Petz Lajos utca a Győri Útkezelőhöz tartozik.

"Való igaz, s sajnálatos tény, hogy az utóbbi években több baleset is történt ezen az útszakaszon Győrben. Ráadásul ezek közül nem egy borulással végződött, mint kedd este.

Két ok, amiért bekövetkeznek a balesetek a külső Baross úton

Véleményem szerint két ok miatt balesetveszélyes ez az útkereszteződés.

Az egyik, hogy több szabálytalanul parkoló autós miatt nehezen belátható a szóban forgó rész.

Ezen kívül Baross hídról leérkező autósok gyakran jóval nagyobb sebességgel érkeznek meg az útkereszteződésbe, mint amit a szabályok és a józanész megengednek" - közölte a kisalfold.hu kérdésére Máthé-Tóth Péter, a Győri Útkezelő tájékoztatásért felelős mérnöke.

Információink szerint az eddig komolyan nem vetődött fel, hogy közlekedési lámpákat szereljenek fel a csütörtökön kijavított, balesetveszélyes kereszteződésbe.  





Fotók: Cseh Róbert.
Fotók: Cseh Róbert.

Olvasóink írták

  • 8. urbaniastapista 2011. július 02. 23:36
    „A cikkekből egy dolog nem derül ki: A baleset és a kereszteződés közepén, heteken át tátongó és mélyülő lyuk milyen összefüggésben volt?
    Nekem úgy tűnt, hogy a helyszínelők szóltak az útkezelőnek, hogy van itt egy méretes lyuk és hupli, csinálják már meg. A jó kis vízvezetékek és csatornák!”
  • 7. reggi 2011. július 02. 17:01
    „Lehet, hogy az úthiba viszi el a balhét? Ezért kellett javítani. Így rá lehet fogni. Kíváncsi lennék az ütközés biztosítói indoklására. Ilyen beláthatatlan kereszteződés pl. a Bán A. út felől az Ifjúság krt.-ra való kihajtás is. Balról 2-3 kocsi parkol mögöttük buszmegálló. ez a távolság nem több, mint 12 m. Innen kihajtani életveszély, s itt is vannak platánfák jobbra is balra is, meg parkoló autók is. Lehetne itt is rendet tenni. A várost járva gyakran 1,5-2 m-es sövény...a sarokig. Beláthatatlan, csak kiszemtelenkedve lehet tájékozódni. az ingatlan tulajdonos csak rollerral jár... Van ország ahol 50cm-nél nem engedik magasabbra a járda és úttest közötti sövényeket. Lehet utánozni.”
  • 6. háté 2011. július 01. 21:27
    „Gyakran járok ott, erre is arra is, -aki tud vezetni nem okozhat neki sem a fa, sem a villanyoszlop gondot.
    Ja, hogy nem lehet 40-nel átvágtatni?- a közlekedést tanulni kell!
    Bizony, egy-két autóson látszik zavarják még a többiek is.”
  • 5. racer 2011. július 01. 15:58
    „Arra viszont nem bírtam rájönni, hogy miért borultak fel eddig az autók, és mostantól miért nem fognak felborulni. A legnagyobb probléma itt az említett szabálytalanul parkoló autók, - és fájó kimondani -, de a nagy fák vastag törzsei is nagyban rontják a kereszteződés beláthatóságát.

    Szerintem ezt a közlekedési lámpa sem oldaná meg (ld. Mónus Illés / Nagy Imre út), ez egyszerűen egy beláthatatlan kereszteződés, ahol még az 50-nel, szabályosan érkező autó is túl gyors.”
  • 4. Alfonz23 2011. július 01. 09:59
    „A cikkből csak az nem derül ki, miért kellett az utat javítani. Csak nem az ütközés tette tönkre az úttestet? :)
    Lehet, a borulás (egyik) oka volt a hibás úttest?
    Ha az útminőség rossz volt, miért kellett a javítással megvárni egy balesetet? Csak "spontán" nem lehet úthibát javítani?”
  • 3. háté 2011. június 30. 21:23
    „Ezen kívül Baross hídról leérkező autósok gyakran jóval nagyobb sebességgel érkeznek meg az útkereszteződésbe, mint amit a szabályok és a józanész megengednek" -közölte a kisalfold.hu kérdésére Máthé-Tóth Péter, a Győri Útkezelő tájékoztatásért felelős mérnöke. - bizony gyenge magyarázat és nem helytálló!
    - fura, hogy az utókezelőknek és a felelősőknek eszébe sem jutott, ha valaki a Bartók Béla útról átakar jutni a Bem tér a Kálvária út felé itt teheti meg! -(vagy az utca két végén) -és akik tájékozatlanok azok veszik igénybe legtöbben. (érdemes lenne az illetékeseknek többször kiállni, elcsodálkoznának)”
  • 2. prandesz 2011. június 30. 20:30
    „nahát! Milyen érdekes hogy lekopott a rikitó sárga felfestés ami talán hasznos lenne hasonló esetek elkerülésében. Bár ez nem 100%”
  • 1. csompi1 2011. június 30. 18:15
    „Idetettük ezt a fótot´ osztán majd nem burúnak főő !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Azt mondják: egyre népszerűbb a Széchenyi Kártya Győr-Sopron megyében

Gyökeresen átalakulhat az idén a Széchenyi Kártya felhasználása Győr-Sopron megyében is. Lássuk, hol… Tovább olvasom