Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Szomszédok - Fegyver is előkerült Győrben a tízemeletes házban

Egy idős férfi gáz-riasztó fegyvert fogott az ünneplőkre és követelte, fejezzék be a hangoskodást.
A rendőrség ügyeletét február 16-án 15 óra 30 perckor értesítették arról, hogy Győr egyik tízemeletes lakóházában egy férfi fegyverrel fenyegetőzik - tájékoztatta portálunkat a rendőrség.

A helyszínre érkező járőröknek a bejelentő elmondta, hogy a negyedik emeleti lakásukban születésnapot ünnepeltek, mikor bekopogtak hozzájuk.

A házigazda és fia ajtót nyitottak, akkor látták, hogy a felettük lakó idős szomszéd áll az ajtó előtt, aki fegyverrel fenyegetőzik és kiabál.

Ijedtükben becsapták a bejárati ajtót és a történtekről értesítették a rendőrséget. A 75 éves gyanúsított meghallgatása során beismerte, az alatta lakók hangoskodását és kiabálását már nem tudta elviselni, ezért szólt nekik, hogy maradjanak csendben. Követelésének úgy adott nyomatékot, hogy engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét magával vitte és az ajtót nyitókra szegezte.

A Győri Rendőrkapitányság a fegyvert lefoglalta, H. T. J. győri lakos ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja folytatja az eljárást.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Toplista: melyek a legnépszerűbb béren kívüli juttatások?

Szeretjük a hasunkat vagy nem jut elég pénz ételre? Egy biztos: az étkezési Erzsébet-utalvány biztosan vezeti a béren kívüli juttatások rangsorát. Szavazás. Tovább olvasom