Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

SzFeszt fellépő: Alma együttes

Egy gimnáziumi barátság nyomán 1996 nyarán alakult meg az akkor még négytagú Alma Együttes.

Megalakulás – első Alma CD

Rögtön megalakulásunk után több tehetségkutató versenyt nyertünk, majd baráti segítséggel megjelent első CD-nk (akkor még kazettán), - a rendkívül fantáziadús „Alma" elnevezéssel, melyből több száz darabot jótékonysági célra ajánlottunk fel. A hangzóanyagot a Marczibányi téri Művelődési Házban tartott sajtótájékoztató keretében - művészeti mentorunk Bródy János ajánlásával mutattuk be.

Klub
Még ebben az évben indítottuk útjára az első – akkor még felnőtteknek szóló klubunkat a Virányosi Közösségi Házban. A teltházas klubokban a teljesség igénye nélkül vendégeink voltak: Huzella Péter, Dinnyés József, Sebeők János, Szvorák Kati, Kútvölgyi Erzsébet, Papp János, Vörös István, Sólyom Tamás, énekesek, színészek, művészek, írók.



Színházi produkciók
Ekkor már folyamatosan játszottuk a Józsefvárosi Pódiumon borízű verses estünket „Szerelem a bölcsőtől a sírig" címmel Kálloy Molnár Péter színművész közreműködésével.

Emellett több zenés színházi és irodalmi produkcióban is részt vállaltunk. Közös produkciók születtek Maksa Zoltán humoristával („Kész röhej" - címmel) illetve neves színművészekkel: pl.: Halász Judittal, Hegedűs D. Gézával, Papp Jánossal, Lukács Sándorral.

Számos színházi produkció zenéje is az Alma Együttes- illetve a zenekarvezető, Buda Gábor nevéhez fűződik pl.: „A macskaprém kalapos hölgy", „Két hold van a poharamban", „Hogyan lett a grimbuszból krampusz?", „Jégvirág", „Almaszósz".



Hogy lettünk mi gyerekzenekar?
Mint ahogy fentiekből kiderül, az Almával kezdetben csak felnőtteknek játszottunk, később egy véletlen megkeresés kapcsán kezdtünk el gyerekeknek zenélni. Az egyedi hangvételnek és a nagy sikernek köszönhetően sorra érkeztek a hasonló felkérések és egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy már szinte kizárólag gyerekkoncertjeink vannak - így nőttük ki magunkat gyerekzenekarrá.

Jelenünk és terveink
A médiában is egyre népszerűbb zenekar manapság évi közel 300 koncertet ad művelődési házakban, óvodákban, iskolákban, fesztiválokon, road-showkon, céges rendezvényeken.
Most folynak a stúdiómunkái egy újabb nagylemeznek, mely egyrészt a koncertekről már jól ismert dalokat tartalmaz majd, -amelyek ugyan nagy sikernek örvendnek a műsorban, de lemezre még eddig nem kerültek-, másrészt eddig meg nem jelent dalok is helyet kapnak majd az új anyagon.

Még több >>
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kantharosz-összefogás hatmilliós adománya

Felemelő pillanattal kezdődött idén a gyermeknapi ünnepség a Radó-szigeten: jótékony civil… Tovább olvasom