Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Speciális kutyákkal keresik Eva Rhodest

Bőny-Szőlőhegy - A rendőrség speciális tetemkereső kutyákkal folytatja a tavaly szeptemberben eltűnt Eva Rhodes keresését. A hétfőn kezdett, péntekig tartó kutatást az egykori állatmenhely épületeinek átfésülésével kezdték, szerdáig mintegy 80 hektárt vizsgált át a speciális csoport.

Az egymillió forint nyomravezetői díj tovább él, s egy négyfős rendőri stáb is keresi a bőnyi állatmenhely vezetőjét, Eva Rhodest (Majláth Évát).
A szeptember 18-án eltűnt nő keresését a Győri Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében folytatta, majd miután a törvényes határidő – amit egy hónappal még meghosszabbítottak – lejárt, az eljárást megszüntették.

Ez ellen fellebbezett az asszony testvére, Majláth Judit, aki még a brit külügyminisztert is felszólította, hogy lépjen közbe az ügyben.

Eva Rhodes (Majláth Éva) a bőnyi állatmenhely vezetője volt.
Eva Rhodes (Majláth Éva) a bőnyi állatmenhely vezetője volt.

A megyei rendőr-főkapitányság a fellebbezéstől függetlenül a héten tovább keresi Eva Rhodest a Készenléti Rendőrség kutyás alosztályának bevonásával. A Bőny-Szőlőhegyen lévő egykori menhely környékén hétfőn kezdték meg a kutatást bűnügyi speciális kutyákkal.

A megyei főkapitányság életvédelmi felderítő alosztályának vezetője, Károlyi Zoltán alezredes kérdésünkre elöljáróban elmondta, hogy a közigazgatási eljárás első fokon ugyan megszűnt, azonban a körözési törvény alapján tovább folytatták az adatgyűjtést, tanúkutatást.

Majláth Judit
Majláth Judit

– Időközben a megyei főkapitányságra került az ügy másodfokon, s érkeztek olyan információk, amelyek alapján tanúkat kellett meghallgatnunk, ezért a közigazgatási eljárás kiegészítését rendeltük el. Nem azért, mert a rendőrkapitányság nem tett meg mindent, az ügyet mi rendben találtuk, csak az időközben felmerült információkat ellenőrizni kell. Így mi folytatjuk másodfokon az eljárást. Bűncselekményre utaló gyanú továbbra sem merült fel – magyarázta Károlyi Zoltán.

Károlyi Zoltán alezredes
Károlyi Zoltán alezredes

Az alezredes elmondta, hogy az eljárás továbbra is két irányba folyik. Keresik azt a férfit, akivel utoljára látták az eltűnt nőt, akihez rajta keresztül lehetne eljutni. Ugyanakkor más szálakon továbbra is keresik Eva Rhodest. A kikérdezett tanúk nem vezettek a keresett férfi nyomára.

A képen látható férfivel látták utoljára Eva Rhodest.
A képen látható férfivel látták utoljára Eva Rhodest.

– Mint minden eltűnési ügyben, amíg nincs meg az eltűnt, nem lehet száz százalékig kizárni a bűncselekményt. Egyszer már átkutattuk a területet, de nem kizárt, hogy ha valóban elhunyt, a speciális, erre a munkára kiképzett kutyák megtalálják. Ezért most újra elrendeltük a kutatást. Amennyiben egy adott területen belül nem találjuk meg a maradványokat, azt erősítjük, hogy bűncselekmény nem történt, s továbbra sem zárható ki, hogy külföldön van az eltűnt – tudtuk meg Károlyi Zoltántól.

Eddig 80 hektárt kutattak át kutyákkal hétfő óta, s még legalább ugyanannyi hátravan.

A Készenléti Rendőrség kutyavezetője, Novák Eszter főtörzsőrmester a tetemkeresésre kiképzett kutyával kutat. Fotó: Bertleff András
A Készenléti Rendőrség kutyavezetője, Novák Eszter főtörzsőrmester a tetemkeresésre kiképzett kutyával kutat. Fotó: Bertleff András

Az eltűnt nő testvére, Majláth Judit végig a rendőrség mellett van a kutatáskor. Lapunknak annyit nyilatkozott:
– Nagyon szeretném, hogy a testvéremet hét hónap után megtaláljuk. A kooperáció a rendőrséggel részemről szeptember tizenkilenc óta fennáll, ezen nem is fogok változtatni. Rendkívül fontos, hogy ez minden téren látható legyen, tudjuk pontosan, mit csinál a másik. Megvan az igyekezet, s mindent megtesz a csapat, akikkel úgy érzem, együtt tudunk működni. Remélem, hogy a terepkeresés valóban professzionális. Meg vagyok róla győződve, hogy ehhez vannak megfelelő emberek Magyarországon.

Olvasóink írták

  • 9. Racka 2009. április 25. 11:55
    „Még csak annyit, hogy ezek az emberek úgy vádoltak alaptalanul egy embert, nagy nyilvánosság elött, hogy a nevüket nem adták hozzá.Ez szintén véleményt nyújt az erkölcsi, morális énjükről.”
  • 8. Racka 2009. április 25. 11:39
    „Szégyelhetik magukat a rosszindulatu hózzászólásokért! Remélem az élet során sokan fogják szembesíteni önöket a saját gonoszságukkal!Hogy mindenki lássa a valóságot,íme egy-két gusztustalanság a hozzászólásaikból:
    Tommm 2008.09.22. 12:08
    Most hogy a képeket is megnéztem... szerintem ez a nő addig örüljön, míg nem találják meg.

    K.Sz. 2008.09.23. 10:08
    Ugyan már,"Éva néni" máskor is hagyta már ott "imádott állatait",elhúzott kicsit Angliába,ilyesmik.

    csizmátlan kandúr 2008.09.19. 21:17
    Remélem, megették a kutyusok és a cicusok.

    Lelepett 2008.09.19. 10:37
    Szerintem siman lelepett, hisz az allatokkal soha nem törödött.

    zo 2008.09.19. 11:12
    Eltünt a balhé elől szerintem a támogatója figyelmeztette, hogy ennyi volt és már nem lehet falazni annak a menhelynek ami engedély nélkül működik kezdettől fogva. A környéken lakók már egyre keményebben támadnak az állapotok miatt lást Kisalföl napilap stb.
    Majd megjelenik keletebbre és ott osztja az igét és gyűjti a lét.

    mtt 2008.09.19. 15:42
    Biztos visszament oda, ahonnan jött. Senkinek nem hiányzik, nem volt vmi korrekt személyiség. beperelt mindenkit, aki nem tetszett az arcának...Csupán a kutyákat sajnálom, hogy éheznek.Ja, és még annyi, tuti, hogy tetemes adósságot halmozott fel az alapítványa, azért "tűnt" el.

    kitekat 2008.09.19. 15:56
    Lehet valamelyik jóra való kutya megette...
    Sajnálom szerencsétlen állatokat.

    Vivien 2008.09.19. 16:59
    Szerintem ugyanazt csinálja ,mint 2006-ban ,amikor visszavonták tőle a hatósági engedélyeket. Akkor éppen Afrikába készült az elefántokhoz ,eljátszotta a hattyúk halálát, megvárta míg elül a vihar és már gyűjtötte is az adók 1 %-át. Vígan elvolt ezidáig engedély nélkül is . Most is ez van ,csak pepitában ,most az eltűnését játsza el,majd idővel biztosan előkerül .

    K.Sz. 2008.09.19. 17:46
    Természetesen előkerül,ki a bánatnak kellene Eva Rhodes?
    Bár lehet,hogy kitalál valami elrablós történetet is.
    Valahogy mégis megvezeti mindig a mafla hatóságokat is meg a jónépet is.Adakoznak,gyűjtenek,és majd ünneplik a szegény megkerültet.

    K.Sz. 2008.09.19. 17:55
    Kedves reál,a néni biztos harci kutyák táplálékának vitte volna a macskát!

    Zsiba 2008.09.19. 18:26
    Mindig emlegette mekkora színésznő volt angliában, ezt kamatoztatta nálunk is, kétségtelen. Ha előkerül biztos lesz valami frappáns sztorija az őt fogvatartó, szörnyű, rettenet, vérszomjas magyarokról.

    deskpro 2008.09.19. 19:14
    Az angol színésznő a magyar kóbor ebekért ez több mint valószínű nem ?
    Angliában nincs kóbor eb ?

    Ez is csak lenyúlás, nézzétek meg a körülményeket!

    K.Sz. 2008.09.19. 19:44
    Ez megint ködösítés,hogy "az állatok legfeljebb két napja nem ettek"Ezt egy másik daktari állapította meg.Szent Eva Rhodes pedig lapul valéahol és várja,hogy mások rendet tegyenek és lecsökkenjen még egy kicsit a létszám.Akkor előkerül,kitalál valami elrablásos vagy egészségügyi problémát,és zsebre teszi a hirtelen jött adományokat.majd ott folytatja,ahol

    Blade21 2008.09.19. 20:10
    Nagyonkat tudott szinészkedni az bisztos! Éva Rhodes nagyon szerette magát az "áldozat" szerepében feltüntetni

    K.Sz. 2008.09.19. 22:32
    Eva Rhodes tarsolyában sokminden van,real-féle bárgyú hívők,meg ott vannak a folyamatos jótékonykodók is,akik nem kívánják felismerni,hogy a menhely fenntartása nem lehet cél,és hogy Eva Rhodesnek is csak megélhetési forrás.Időnként besokall,akkor kitalál valamit,most is lesznek variációk,valószínű,beteg lesz.Csak előtte az üzenetrőgzítőn a mindig magyar szöveget átmondta angolra.
    Ájultan fekszik a kórházban?Aztán hogy ment oda?Gyalog Szőlőhegyről.Nem,ő valamelyik hívénél lapul,figyel,és a legmegfelelőbb pillanatban egy jó történettel fog előbújni,amivel egy darabig megint előbbre löki a menhely szekerét.Ez van.

    vvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv 2008.09.19. 22:41
    en ugy gondolom mint egy ijen nönek hogy lehetet engedejt
    adni a kezebe hogy alatmenhejt csinajon en sajnos eszt az atkozot kurvat szemejesen is ismerem dolgosztam nala
    2 hetig de ez semi hgy engem nem fizetetki az csak egy dolog
    dehogy azoktol a szegeny alatoktol elveni a penzt hogy ö jol ejen
    ez mar szivtelenseg en esküszöm ha meg az eletben lesz
    vele szerencsem talalkozni en ugyan ugy fogom mekinozni mint ö most a az alatokat budös kurva

    juppé-jé 2008.09.19. 23:39
    Remélem hogy a tulajdonossal is ugyenezt fogják csinálni!1-2 hétig ő se kapjon enni,meg inni.Aztán rájönne ő is hogy egy szörnyeteg!Az ilyet meh kellenne ölni!Már elnézést!Kiváncsi vagyok ha elkaják akkor mit fognak vele csinálni!Bizti csak ejnye bejnye lesz.

    aTibi 2008.09.20. 06:41
    Hogy működhet valami engedély nélkül?-----hát így!
    Ez a nőszemély mindig eljátsza a hülyét?--elcsavarog egy kicsit.
    Bezárni az ilyen helyeket,------nesze neked négy mancs!!

    K.Sz. 2008.09.20. 08:10
    Mivel igazából felelősségre nem fogják vonni,én nem az előkerülését kívánom...
    Már így is sokat élt,sok "jót " tett.
    A legjobbakat kívánom neki.Megszabadulást minden földi bajtól,hülye magyaroktól,örök boldogságot az égben,ahol John Lennonnal futkározhat,és mint hatalmas művész előtt,hódolnak neki az angyalok...

    zsó 2008.09.20. 10:01
    Majd mindjárt zokogok,hogy vajh milyen "baj " érhette Eva Rhodest?Jó,lehet,hogy egy feldühödödt helyi lakos lecsapta,mivel már elege van az évek óta szagolt bűzből,de valószínűbb,hogy a drága művésznőnek elege lett.Nem hinném,hogy lányrablók áldozata lett...Vak lányrablóké,esetleg...

    Jeromos 2008.09.20. 10:36
    Aki az életben egyszer is találkozott már ezzel az az undorító nőszeméllyel annak semmiféle illúziója nem lehet arra vonatkozóan, hogy ő jót is tud cselekedni.
    Remélem eltűnt a térképről.

    PPeti 2008.09.20. 16:11
    Most vette fel az 1%-ból járó adót. Becsomagolta és elhúzott azzal együtt.

    csippy08 2008.09.20. 16:23
    Hát, ha 1%-ot mostanság osztottak, akkor lehet, hogy azzal együtt lépett le.
    De lehet, hogy agyoncsapta valami jóakarója, szét kéne nézni az erdőben, hátha kutyatetem mellett Éva néni tetemet is találnak. Sok könnycseppet nem hullatnak érte.

    zsó 2008.09.20. 18:11
    Emberek,nyugi.
    "Állatbarát" Éva,vagy ő diktálja a dumát.Ne dőljetek be.Tegyük a dolgunkat inkább,amíg új nevet talál magának.Ezúton üzenem:Nem,kedves művésznő,nem aggódom Önért.Csalánba nem üt a mennykő.És ahogy látom,jól van.Legújabb "Hattyú halála" című fellépése ismét sikeres volt.

    K.Sz. 2008.09.20. 22:19
    Aki az erdőbe szeretett volna küldeni felderítésre bennünket,az Éva volt.Meg a 134-es hozzászólás is.Azt már talán nem is diktálta,hanem ő írta.

    Timi77 2008.09.21. 16:00
    Ismerem Eva Rhodes-t. Gonosz, embergyűlölő, utálja a magyarokat is. Kérdés, miért volt itt ennyi ideig? Remélem nem jön vissza, jobb lesz az állatoknak is

    ragga 2008.09.21. 22:46
    Ő is csak azért volt Magyarországon hogy zsebre tegye az alapítványba érkező pénzeket!! Remélem ha elkapták,akkor bezárják a menhelyen egy kennelbe és még csak vizet sem adnak neki. Szemétláda.

    JéJé 2008.09.22. 09:46
    Itt a hozzászólások között is volt,aki Évához igen hasonlóan írt.Gyanús volt,hogy Majláth Évaként beszélt-valószínű önmagáról...Ő hajtott volna az erdőbe bennünket csatárláncban,önnön holtteste felkutatására...
    Remélem a menhely kiürül,remélem,soha többet nem lesz ott menhely,remélem,Éva ebben az országban nem hozhat létre több menhelyet a "semmiből".
    Nehogy már szentté avassuk!!!!

    JéJé 2008.09.22. 10:03
    Köszönjük a gratulációt.Levontuk a tanulságot:cicamica bőbeszédű.
    Reméljük,Eva Rhodes még egy darabig lapít,amíg a menhely kiürül,és reméljük,ha előmászik,utána minél előbb elhúz innen."Elrablóinak" üzenjük:no kaja,no víz!

    JéJé 2008.09.22. 10:33
    Kutyusokat hordott napi szinten futtatni?Ő?Hacsak részeg nem lehetett...
    Egyébként én csak tényszerű voltam.Eva sem szexbomba,sem karcsú nem volt,ki fárasztotta volna magát azzal,hogy ővele küszködjön,eltüntesse,stb.?Én is dagadt vagyok,viszont nem is rabol el senki!
    Igen,biztosan mondta,na Buksikám,ma itt égsz el az udvaron,legalább te sem kérsz többet enni...Úgyhogy nevén nevezte őket,persze.
    Kiváncsi leszek,a most kivont karddal kűzdő hívei hol lesznek,ha kiderül,Éva meglépett a zsével,rég Angliában van és felőle megis dögölhettek volna a drága kis állatai,akiket ő annyira

    Mel. 2008.09.22. 11:35
    Remélem már a pokol tüzén ég a bürkéje!!!

    Mel. 2008.09.22. 12:02
    Bár az előző hozzászólás alapján Rhodes jól van, sajnos nem vitte el az ördög, van energiája Es Zsé, Állatbarát, meg egyéb néven írogatni. Stílusa felismerhető.

    mianmar 2008.10.09. 14:50
    Minek kell keresni kutyákkal ezt a nőt? Már többször eltűnt, hátrahagyva az állatkákat! Most is ez az eset áll fenn. Gondolom, a pénzt zsebre tette!

    tudjuk 2008.10.09. 16:36
    Azért kell Eva Rhodest kutyákkal keresni,mert vannak,akiknek érdeke fűződik annak a kényszerképzetnek a fenntartásához,hogy a hölgy bűncselekmény áldozata lett.Sokan utálták,de senki nem kockáztatna érte börtönt,ez biztos.Viszont,amíg keresik,meg amióta keresik,bőven nyert időt ahhoz,hogy elrendezze a dolgait,amennyire lehetséges volt.A lánya telefonjait meg senki nem figyeli.Éva már rég Angliában röhög a cirkuszon,az állatvédők eltakarítják az udvaráról a szemetet,már ez is kész haszon.Aztán majd lesz valahogy.Ez az egész família a "hülye magyarok"-ról alkotott véleményével szép példája sokmindennek.

    tudjuk 2008.10.10. 15:46
    Hát az "aggódó unoka "se teljesen hülye,remélem.Kiváncsi vagyok,anyu mivel indokolta neki,hogy nem törte össze magát az elmúlt hetekben a kutatásban,hogy leszarta a nagymama állatait,hogy a kisujját sem mozdította.
    Maximum esetleg azzal,hogy "a hülye magyarok" bevették,hogy eltűnt a nagyi.
    Ha Majláth Judith a nemzetközi taposóaknás munkája mellett képes arra,hogy ekkora cikibe keveredjen,akkor ez a család tényleg megérdemli a sorsát.

    tudjuk 2008.10.13. 11:07
    Sajnos,erősen úgy tűnik,hogy a telep NEM fog megszűnni.
    Majláth Judith valószínűleg tudja,hogy Éva hol van,és most ő intézi helyette a dolgokat.Máskülönben semmi értelme nem lenne a sarat dagasztania szőlőhegyen.Teljesen nyilvánvaló,hogy pillanatnyilag a mundér becsületét menti,a megmaradt kutyák pont elég létszám lesz a műintézmény működéséhez,hamarosan újra szaporodni fognak,és mivel Éva beszerzett minden engedélyt,Judith meg szerzett gondozót,valahogy kijárják az engedélyt.Adományt azért kell gyűjteni,mert évának csak ez volt a jövedelme,és most Judith nyakába szakadt az ő eltartása is.
    A kenneleket nem lehet elbontani,mert az Eva rhodes birtokának területén van.
    Ha Judith nem tudná,hol van Éva,nem lenne itt.
    Majd idővel előkerül Éva is,valami mondvacsinált történet is lesz,ki van ez találva.hatóság félrevezetéséért sem fogják őket megbüntetni,mert nem fogják tudni bizonyítani,hogy judith és Sophie tudtak mindenről.
    Talán Judith az elejétől nem volt beavatva,mert annyira nem imádja ő a testvérét,de most már önmaga miatt is kénytelen menteni,ami menthető.
    Ez van gyerekek.

    tudjuk 2008.10.13. 12:46
    M.J. az elején még valószínű őszintén kereste a testvérét,nem avatták be ebbe a disznóságba,csak pár héttel később.Ki tudja mire hivatkozva.Most az ő dolga lett a tehetetlen unokahúgának a gardírozása meg Éva dolgainak egyengetése.Muszáj neki Évát valahogy normálisan kihozni ebből az ügyből,mert a nemzetközi kapcsolatai előtt őrá igen rossz fényt vetne,hogy csak úgy megszűnik egy alapítvány,amit Majláth Éva neve fémjelez...A látszatra adnia kell.Nem beszélve arról,hogy valószínű,minél előbb szeretné,ha nem neki kellene Évát eltartani.

    tudjuk 2008.10.13. 12:59
    Sophie a lánya elejétől be volt avatva.Valszeg ő vitte el anyut onnan,és természetesen vártak pár napot,akkor jelentették,hogy eltűnt.Aztán még egy darabig etették Juditot.És mint mindig,ahogy ebben a családban lenni szokott,Majláth judit a romeltakarító,helyrehozó,konszolidáló,hogy nővére sokadik stiklijét valamilyen szinten emészthetővé tegye a pórnép számára.A maga majláthos módszereivel.
    Amúgy meg ők tényleg őszintén gondolják,hogy a "hülye magyarokkal" bármit meg lehet tenni,be lehet etetni.Éva tudta,hogy az éhező állatok látványa sokakat fog cselekvésre buzdítani,eltakarítják az ő sok disznóságát,aztán megérkezik őrmester asszonyság és befejezi.

    tudjuk 2008.10.13. 18:34
    Lehetséges,hogy Éva teljesen elvesztette a kontrollt,és a lánya elmentette valahova,amíg kitisztul az agya,gyógykezelik,miegymás,aztán majd lesz egy megfelelő történet,hogy hol volt és mi történt vele.

    tudjuk 2008.10.14. 16:22
    Ha nem akarjátok a Majláthok malmára hajtani a vizet,kérlek benneteket,ne takarítsatok ott,ne törődjetek a szeméttel és ne dolgozzatok ott annyit,mintha a magatokéban dolgoznátok,mert ennek különben sose lesz vége és ez csak nekik jóPontosan erre ment ki az egész:összeomlott Éva helyett valaki végezzék el a munkát-ingyen.

    Apofisz 2008.10.19. 15:22
    Szerintem igazam lesz.
    Éva ugy tünt el,hogy lelépett a pénzel.Én már abban is kételkedek valoban van e testvére.Biztos vagyok benne az igatlan eladása a cél,vagyis az abbol befolyo pénz.Lehet szerette az állatot.De a pénzt mégjobban.Én ha tehetném akkor rávernék minden költséget a testvérére.Ha joga van bezáratni akkor kötelezettsége is kell hogy legyen.Felkell jelenteni hogy szándékosan megakadályozza az állatok ellátást.Nem hiszem el,hogy mindenki tehetetlenül szét tárja a karját.
    Nagyon utban mindenkinek az a hely.Fogalmam nincs miért,kint van az isten háta mögött.Hacsak nem valaki arra utazik felverje az ingatlan árakat arra felé.
    Ilyenekkel mint Bandi trottyos meg nem kell foglalkozni.
    Nincs semmi öröme az életben csak az ilyen baromságokkal

    mtt 2008.10.17. 22:23
    Egyszerűen nevetséges, hogy ez a jött-ment nő mit meg nem enged magának! Mikor enni kellett adni az állatoknak, akkor hol kószált? Most, hogy már szinte minden megoldódik helyettük, akkor veri itt magát. Jól meg kéne tépni, aztán haza zavarni oda, ahonnan jött. Jellemtelenség magas fokát képviseli és amellett még szánalmas is. Szégyellheti magát. A testvére Éva, detto ilyen. Már komolyan azt kezdem hinni, hogy ez az egész csak pankráció, az eltűnéssel együtt. Úgyis tudják, hogy az emberségesebbje, nem hagyja ott az állatokat, így nyugodt szívvel lépett le a hölgy. Ez nem semmi társulat.”
  • 7. timeout 2009. április 24. 10:49
    „Én is nehezményezem, hogy nem lehet a legutóbbi cikkhez hozzászólni. Igazat adok Éva testvérének, hogy két gyilkos létezik, akik tesileg és akik lelkileg ölték meg. Hazajött és egy nemes cél érdekében kezdett állatokat menteni és a hála, vagy jutalom, esetleg támogatás mellett az életére törtek és elvették azt úgy a valódi gyilkos, és úgy mint a sok bürokrata szervezet, akik csak jogszabáloykat ismernek, de érzéseket nem.
    Ez Magyarország, ahol még ez sem működik, mint más egyéb sem.
    A rendőrség pedig csak arra képes, hogy elbújjon az utakon kanyarokban és büntesse az embereket, ha valami komoly feladat van, már csődöt mondanak.
    Nyugodj Éva békében, sokan vagyunk, akik hálásan gondolunk rád!”
  • 6. enéh 2009. április 24. 08:56
    „Az 04.24-i cikkhez miért nem lehet hozzászólni????
    Mert elég nagy blama a rendőrségnek?
    A speciális kutyák a holttestek szagát is megérzik tudtommal.
    Átvizsgáltak minden négyzetcentimétert? Mégis ott volt a közelben a maradvány.
    Nem találták meg azokat, akik együtt dolgoztak Évával? A kép alapján nem találtak meg egy embert, aki ráadásul priuszos?
    Azon is kiakadtam, hogy a helyszínelés után még a szemetüket sem képesek összeszedni? Nekik nem kell rohanni, mint a mentősöknek.

    A tájékoztatón értelmes magyarázatot nem adtak egy csomó kézenfekvő kérdésre, mosták kezeiket. Talán be kellene ismerni, hogy hibáztak. Ez a minimum.”
  • 5. Kutyuli 2009. április 22. 22:47
    „Sok a szóbeszéd. Éva állítólag erre a férfira akarta bízni a menhelyt, amíg ő elutazik. Csak azt nem tudom, hogy egyetlen önkéntes sem ment oda napokig, hogy észrevette volna, hogy az állatok felügyelet nélkül vannak és éheznek? Lesznek itt még furcsa fordulatok.”
  • 4. Kutyuli 2009. április 21. 23:53
    „1.Ennek a férfinak a képe, pár nap múlva már nyilvánosságra került Éva eltünése után. Állítólag a Tescoban
    voltak telefont vásárolni. ( Kisalföld )
    2.Talán azért, mert ha ártatlan, nem akar úgy járni, mint Tánczos Gábor. Ha meg köze van hozzá, akkor nyilván régen kereket oldott.”
  • 3. vacak73 2009. április 20. 23:52
    „Furcsa,hogy eltűnt szerintem él valahol.Sok pletykát lehetett hallani,hogy a Jegyzőnél feljelentették mert nem megfelelő körülmények között tartotta az állatokat!Voltak olyan állatvédők akik a neve hallatán is rosszul voltak!Lehet,hogy én ott kezdeném keresni az okot!Azt gondolom önszántából tűnt el a pénz büntetés és a telep felszámolása elől!”
  • 2. Hunicum 2009. április 10. 08:19
    „Ha a képen látható srácnak semmi köze Eva Rhodes eltűnéséhez, akkor miért nem jelentkezik a kapitányságon?”
  • 1. AranyKözépút 2009. április 09. 21:17
    „Annyiból igaza van a családnak, hogy eddig pl. miért nem tették nyilvánossá annaka férfinek a képét, akivel utoljára látták? Az eladók tanuvallomásai alapján miért nem készül erről a pasiról vmi fantomrajz?
    Szerintem ő a kulcsfigura, de semmi jót nézek ki ebből az alakból.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: Távhűtésre is kellene uniós forrás

Győr - Az Európa Parlamentben konszenzussal születik meg a döntések többsége, nem úgy, mint itthon.… Tovább olvasom