Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Sajátjukként adták el az intervenciós gabonát

Intervenciós gabonakészleteket felhasználva csaknem 3,8 milliárd forint értékre elkövetett csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolják azt a tizenegy embert, akiknek az ügyében hétfőn kezdődött meg a bírósági eljárás Zalaegerszegen.


A vádlottak, akik közül öten előzetes letartóztatásban vannak, hatan pedig szabadlábon védekeznek, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyei raktárakból – intervenciós vagy közraktári szerződéssel tárolt – gabonaféléket a sajátjukként adtak el, a gabonát fedezetként használva hiteleket vettek fel, de azokat nem fizették vissza.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH) mintegy 1,3 milliárd, két banknak pedig további egy-egy milliárd forintot meghaladó kárt okoztak a vád szerint. A Zala Megyei Bíróság a kiterjedt csalási és sikkasztási ügyben már erre a hétre további három tárgyalási napot hirdetett meg.

Olvasóink írták

  • 2. janika 2010. november 10. 06:06
    „Tehát nem véletlen szökik az egekbe a gabona ára hazánkban.”
  • 1. fióka 2010. november 09. 14:08
    „ekkora összegnél a minimum az életfogytiglan,Kínában kivégeznék őket.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megcsúszott a vasúti átjárában, kidöntött egy villanyoszlopot

A fénysorompónak szaladt és egy villanyoszlopot is kidöntött egy kisteherautó Rábapatonánál hétfő… Tovább olvasom