Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Rotary Club: ˝Egyesült erővel hatékonyabban lehet segíteni˝

Győr - ˝Ha egy hegyet kell megmásznod, akkor ne gondold azt, hogy a várakozás kisebbé fogja tenni˝: ezt a bölcsességet 20 győri ember úgy értelmezte, hogy egy világmozgalomhoz csatlakozva hatékonyabban tudja céljait megvalósítani.

A klub alapítói meg vannak arról győződve, hogy egyedül egy ember sokkal kevesebbet képes tenni, mint összefogva, egy világszervezet támogatásával. Ezért választották az ˝Egyesült erővel˝ jelmondatot. Mint Téringer Zoltán, a klub alapító elnöke elmondta, több mint 2 éves előkészítési tevékenység után Magyarországon negyvenhatodik, Győrben második klubként megalakult a Rotary-világszervezet legújabb klubja, a Rotary Club Győr Rába.

A győri klub – társszervezeteivel együtt – csatlakozik a nagy magyarországi és nemzetközi projektekhez, illetve a lokális segítségnyújtást fogalmazta meg céljai között, ehhez igyekszik erőforrásokat összekovácsolni ebben az egyre nehezebben élhető világban. A világszervezet programjai között szerepel pl. a Polio Plus-program, amely a járványos gyermekbénulás megszüntetését tűzte zászlajára, vagy a Csángó Projekt, amely a csángó magyarok kultúrájának megőrzését iskolák építésével és felszerelésével segíti. A helyi tervek között szerepel a térségen belüli segítségre szorulók folyamatos támogatása, előtérbe helyezve a vállalkozások gazdálkodásának és a munkavállalók munkavállalási feltételeinek hatékony megsegítését.

A második győri Rotary Club alapítói, jelmondatuk: ˝Egyesült erővel˝.
A második győri Rotary Club alapítói, jelmondatuk: ˝Egyesült erővel˝.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt a szeméttel teli lakás - egy ember meghalt

Győr - Egy ember meghalt füstmérgezésben, amikor egy Kazinczy utcai lakásban a felhalmozott szemét… Tovább olvasom